A profi futball helyett inkább Jézust választotta a tehetséges játékos, majd a hazáját is elhagyta

Úgy érzi, a legjobb döntést hozta.

Túl sokba került az üzemeltetése.
Svájc pénteken végleg leállította a 47 éve üzemelő mühlebergi atomerőművet a magas karbantartási költségek miatt. Svájcban, ahol eddig négy atomerőmű üzemelt, ez volt az első ilyen leállítás. A fővárostól, Berntől mintegy 40 kilométernyire nyugatra található atomerőmű leállításáról, amelyet a tulajdonos BKW energiavállalat közleményben jelentett be, az SRF svájci közszolgálati televízió élő adásban számolt be. Svájcban korábban csak egy kísérleti atomerőművet és kutatóreaktorokat állítottak le. Az atomerőmű teljes leszerelése legkorábban 2034-ban fejeződhet be a BKW előrejelzése szerint.
A mühlebergi erőmű leállítása, amelyről néhány nappal azután döntöttek, hogy 2013 elején a létesítmény korlátlan működési engedélyt kapott, nem politikai döntés eredménye. Az ország áramszükségletének mintegy 5 százalékát fedező erőmű bezárása vállalati döntés volt – közölte a BKW. „Ha hosszú távon akartuk volna üzemeltetni az erőművünket, sokkal többet kellett volna befektetnünk, hogy eleget tegyünk a Szövetségi Atombiztonsági Felügyelet (IFSN) előírásainak” – közölte a BKW. Mühleberg bezárása után Svájcnak három atomerőműve marad: Gösgen, Leibstadt és Beznau, ez utóbbiban két reaktor működik.
(MTI)