Konzervatívok a Trump-korszakban

A konzervatív nézeteket vallók között itthon komoly vita folyik arról, milyen lehet és milyen legyen a konzervativizmus a 21. században. Az újszerű jobboldali politikai megjelenése mind itthon, mind az Egyesült Államokban meglepte a klasszikus konzervatívokat. Vannak, akik a konzervativizmus megújulását, arcéleinek felerősödését látják benne, míg mások szerint az ilyesfajta irány valójában a hagyományos értékek feladását jelenti. Az tagadhatatlan, hogy a globalizáció kihívásaira adott újszerű jobboldali válasz másként tekint az államra, piacra, társadalomra, mint a jellemzően angolszász (tehát piacpárti) klasszikus konzervatív hagyomány.

A helyzet tisztázására a University of Notre Dame rendezett panelbeszélgetést, David French a National Review rendszeres szerzője, Charles Kesler, a Claremont McKenna College professzora, és Sohrab Ahmari, a New York Post és a Catholic Herald újságírója részvételével.

David French: az amerikai konzervativizmusnak az egyén felelősségén kell alapulnia

A panelbeszélgetés nyitóelőadások sorával indult, melyet David French kezdett meg. Szerinte nehéz választ adni arra, hogy tulajdonképpen mit is jelent a konzervativizmus a Trump-érában. Leginkább úgy lehetne megfogalmazni, hogy Trump alatt az amerikai konzervativizmus diverzifikálódott. French – érezhetően kritikusan – arra a megállapításra jutott, hogy Trump konzervativizmusa szakít a valódi republikánus hagyománnyal, amely alapján az Egyesült Államok működése az úgynevezett „nem delegálható jogosítványok” kölcsönhatásán alapul. A konzervativizmus diverzifikációját is erre a jelenségre vezeti vissza French. A nem delegálható jogosítványok alatt azt a rendszert értette az előadó, amely szerint az az állam legfontosabb feladata az alkotmányos értékek őrzése, míg az állampolgárok dolga, hogy ezt számon kérjék az államon.
French szerint ennek az egyensúlyi rendszernek a megbomlása vezetett ahhoz a korábban nem látott polarizációhoz, amely manapság az amerikai közbeszédet jellemzi.

Sohrab Ahmari: a konzervatívoknak proaktív és harcos politikát kell folytatniuk

Nyitóelőadásában Ahmari French-étől markánsan eltérő álláspontra helyezkedett. Szerinte a fiatal konzervatívok jelentős része Trump fellépéséig elégedetlen volt a republikánusok politikájával, hiszen

Ahmari szerint három fontos kritikai pont mentén foglalható össze az, hogy miért voltak sokan elégedetlenek a republikánusok teljesítményével: (I) a republikánusok elvesztették a politikai kezdeményezőképességet; (II) a demokraták – a liberális elveket propagáló nagyvállalatok segítségével – kulturális hadjáratot indítottak, így az élet olyan területén tudtak megjelenni, amelyről a republikánus álláspont teljességgel hiányzott; (III) erre a republikánusoknak nem volt érdemi válasza, defenzívába szorultak.

Utóbbi azért is probléma Ahmari szerint, mivel így az átlag republikánus szavazó, vagy például egy jobboldali nézeteket valló egyetemista narratíva nélkül maradt, a párt magára hagyta szavazóit a politikai vitákban.

Charles Kesler: Trump politikája visszatérés a republikánusok gyökereihez

Kesler előadása szintén inkább Trump-párti volt, noha teljesen más okok miatt, mint Ahmari. Kesler szerint az elmúlt két évtizedben a republikánusok politikai stratégiája az volt, hogy győzelmet arassanak az elnökválasztáson, így pedig ők tudják mozgatni az állam gépezetét. A folyamatosan erősödő morális válsággal, a konzervatív világnézet védelmével azonban nem akartak foglalkozni.

Szerinte, ha historikusan próbáljuk értékelni Trump konzervativizmusát, akkor azt látjuk, hogy Trump visszatér a 19. század végén és a 20. század első felében folytatott republikánus politikához. „Trump ebben az értelemben Abraham Lincoln és Teddy Roosevelt politikai örököse” – fogalmazott Kesler. A neokonzervatív korszakot megelőzően öt alapelv jellemezte a republikánusok politikáját: (I) Protekcionizmus; (II) korlátozott bevándorlás; (III) nemzeti érdeket képviselő külpolitika; (IV) adócsökkentés; és a (V) hatalmi ágat felett őrködő bírói kar kinevezése.

Kesler Donald Trump munkásságában az ezen elvek visszatérését látja.

A konzervatívok programja a rend és a biztonság garantálása

A nyitóelőadásokat panelviták követték. Ezek közül is az első a konzervatív politikai program mibenlétére vonatkozott. A vita sarokpontja annak a kérdésnek a megválaszolása volt, vajon válságban van-e az amerikai társadalom, s ha igen, mi a konzervatívok feladata.

David French szerint nem beszélhetünk sem morális, sem alkotmányos válságról. Valójában az Egyesült Államok nem válsággal, hanem komoly kihívások együttesével néz szembe, és így volt ez történelme során mindvégig. French példaként a polgárháborút, vagy a hetvenes években tapasztalható bűnözési hullámot hozta fel, amelyeket végül is valóban sikerült leküzdeni politikai paradigmaváltás nélkül.

Sohrab Ahmari ezzel szemben úgy érvelt, hogy szerinte igenis is krízisről beszélhetünk, hiszen egyik politikai oldal sem tudott megoldást találni a legnagyobb társadalmi problémákra. Ebben a kontextusban is jogosnak tartja a konzervatívokat érő kritikákat: napjaink súlyos társadalmi problémái, így például a drogliberalizáció vagy a hajléktalanság kérdésében a baloldal értelmezési területén mozognak, és nem képviselik saját programjukat. Ahmari szerint

Ezek az értékek a válság összefüggésében a rend és stabilitás hívószavakkal fogalhatók össze. Szerinte Donald Trump azzal, hogy kilépett a társadalmi problémák baloldal által meghatározott értelmezési keretéből, máris többet tett a válság megoldása érdekében, mint a konzervatív „nagyöregek”.

Kell-e az államnak társadalmi víziót adni?

A vita másik fontos kérdése az állam szerepe volt. Az amerikai konzervativizmus alapvetően államszkeptikus, de a Trump-éra ebben is változást látszik hozni. Ahmari szerint például az államnak mindig is alapvető feladata volt, hogy proaktív módon igyekezzen a legalapvetőbb társadalmi normáknak, a morálisan jónak tartott közösségi céloknak érvényt szerezni.
David French persze alapvetően elutasította mindezt. Szerinte az állami intervencióval szemben mindig kritikusnak kell lenni. Az állam szerepének megerősítése helyett az egyéni felelősségvállalásra kell helyezni a hangsúlyt. French első olvasatra valóban csábítónak ítéli a gondolatot, hogy az államnak kell a rendet fenntartania és képviselni a társadalmi normákat. Véleménye szerint ezen a ponton fel kell tenni egy alapvető kérdést: biztosak vagyunk abban, hogy az állam szerepének növelése a jó út? Egy választást követően könnyen elképzelhető, hogy a konzervatívok elvesztik a hatalmat. Az őket váltó baloldaliak pedig egészen más értékrendszereket akarnak majd állami hatalommal kikényszeríteni.
Charles Kesler szerint az állami intervenció lehetőségének vizsgálata során a fókuszt kell pontosítani. Kétségtelen tény, hogy az 1960-as évektől kezdve az Egyesült Államokon végigsöpört egy liberális forradalom. Ez a forradalom az államot sem kímélte, de leginkább az igazságszolgáltatást érintette.

A liberális bírók hajlamosak voltak számtalan elfogadott társadalmi normát felülírni a liberális forradalom jegyében. A konzervatívoknak ezért, ha az állam szerepéről beszélnek, leginkább nem a direkt szakpolitikai intézkedésekre kell fókuszálniuk, hanem a konzervatív bírók felé kell tekinteniük és meggyőzni őket, hogy a liberális forradalom nem teremtett irreverzibilis folyamatokat.

Ideológiailag elkötelezett piaci szereplők?

Egyre több konzervatív értékrendet valló polgár gondolja úgy, hogy

Ezért a korábban piacpárti konzervatívok számára dilemma, miként viszonyuljanak ezekhez a cégekhez. A vita egy pontján ez a kérdés is erős töréspontot képviselt.
David French szerint ez az állítás egyszerűen nem igaz, hogy a cégek politikusabbá váltak volna. Ennek szerinte egyszerű oka van: az állam az erőszakmonopólium birtokosa. Az olyan nagy cégeket, mint például a Facebook vagy a New York Times kiadója, a konzervatív átlagember is könnyedén le tudja győzni. Egyszerűen nem kell a szolgáltatásaikat igénybe venni. Ezzel szemben nincs olyan polgár, amely függetleníteni tudná magát az állami működéstől.
Sohrab Ahmari ennél kiélezettebbnek látja a helyzetet. Szerinte a konzervatív átlagember éppen azért nem meri a nyilvánosság előtt képviselni a politikai nézeteit, kinyilatkoztatni saját értékrendszerét, mert könnyen egzisztenciális veszélybe kerülhet.
Ha nyilvánosan – esetleg kizárólag a közösségi média felületein – egy konzervatív ember a nézetei mellett érvel, a munkahelyi vagy egyetemi közössége kiközösítheti, vagy akár a munkáját is elveszítheti. Ahmari szerint – visszanyúlva a mártírság keresztény értelmezéséhez – a konzervatív vezetők felelőssége és feladata, hogy a veszélyt elvezessék a közösség közvetlen közeléből. A vezetők felelőssége főleg az, hogy a konzervatív értékeket a nyilvánosság előtt képviseljék és harcoljanak ezekért.
„Épp ezt teszik a konzervatív médiaszereplők, politikusok, de leginkább Donald Trump: az átlagemberek helyett vívja meg a konzervativizmus csatáját.” – fogalmazott Ahmari.

A teljes beszélgetés videóként itt tekinthető meg.