Leviatán a Szabadság szobrán: kié lesz valójában az új Amerika?

Ifj. Lomnici Zoltán recenziója

David Joel Horowitz amerikai konzervatív szerző a David Horowitz Freedom Center (DHFC) nevű think tank alapító-elnöke és a szervezet kiadványának, a FrontPage Magazine-nek a szerkesztője. Horowitz az igazgatója a Discover the Networks nevű weboldalnak is, amely nyomon követi a politikai baloldalon tevékeny egyéni aktorokat és csoportosulásokat. Bár Horowitzot is megérintették fiatalon – sok más kortársához hasonlóan – az akkori újbaloldal mozgalmai, s azoknak az 1950-es évek végétől egészen az 1970-es évek közepéig híve is volt, a politikai-eszmei tekintetben csak fokozatosan érő és a baloldalból egyre inkább kiábrándult politikai bestsellerszerző később már elutasította a liberális és progresszív megközelítéseket, s konzervatív irányt vett.

A The New Leviathan: How the Left-Wing Money Machine Shapes American Politics and Threatens America's Future (Az új Leviatán: Hogyan alakítja a baloldali pénzgépezet az amerikai politikát és miként veszélyezteti Amerika jövőjét?) címen még 2012-ben megjelent könyvében Horowitz és szerzőtársa, Jacob Laksin – a FrontPage Magazine weboldal ügyvezető igazgatója – azon állításuk mellett érvelnek számokkal és tényekkel, hogy a pénzgépezet által tetemes összegekkel kitömött baloldali csoportosulások tevékenysége napjainkra teljesen megváltoztatta az Egyesült Államok politikai rendszerének jellegét, a saját céljaikhoz igazítva annak működési mechanizmusait.

Horowitz honlapja és kötete is, küldetést teljesít: összegyűjtötte a baloldali „szörny”, pénzügyi behemót „új Leviatán” alapjait jelentő szervezeteket: az összes számba vehető kongresszusi alapítványt és a pénzügyi eszközeiket. Amikor Horowitzék elkészítették ezen összegyűjtött szervezetek listáját, tudatában voltak annak, hogy jelentős eltéréseket tapasztalhatnak majd a politikai balansz tekintetében, azonban a kapott eredmény talán az Új Leviatán szerzőit is meglephette. A lista, amely a szervezetek pénzügyi vonatkozásait is szemléltette, világossá tette a progresszív és konzervatív politikai oldal financiális lehetőségei közötti különbséget. A progresszív alapítványok több mint 100 milliárd dollár értékű pénzügyi eszközt, vagyont tudtak szerezni, míg a konzervatív alapítványok mintegy 10 milliárd dolláros eszközzel rendelkeztek. Vagyis minden ellenkező híresztelés ellenére,

A baloldal 10:1 arányban győzött e tekintetben a konzervatív alapítványok felett. Mindez pedig a tényleges politikai súly és a kongresszusi befolyásoló erejük valódi szintje tekintetében, sőt az amerikai politikai rendszer egészére nézve is megmagyaráz sok mindent – így többek között azt, hogy a mára eszmeileg egyértelműen kiüresedett – inkább csak pártos identitást, semmint átfogó és koherens világnézetet jelentő – amerikai liberalizmus szelleme miért tartja még magát jogi-institucionális értelemben az alkotmányos rendszerben.

Arra is felhívják a figyelmet Horowitzék hogy az amerikai adóhatóságnak (Internal Revenue Service, IRS) csak szűk meghatározása van arról, hogy mi a politikai tevékenység: ugyanis itt adómentesen tevékenykedő szervezetek sokaságáról beszélünk, de ahhoz, hogy politikainak minősíthető legyen a tevékenységük, támogatniuk kell egy adott jelöltet vagy egy bizonyos politikai pártot. Pedig nyilvánvaló, hogy ők befolyásolják az amerikai politikai döntéseket és a kereskedelempolitikát, hatalmas rábíró erővel szólnak bele a döntéshozatalba, s az egyes választásokat megelőző valamennyi nemzeti szintű vitát, diskurzust ők terelgetik és igazgatják, miközben ugyanakkor senki felé nem tartoznak elszámolással, nincs mögöttük valódi választói felhatalmazás, ugyanis nem lettek megválasztva a nép által politikai döntések alakítására.

A legnagyobb szereplő ma a progresszív Ford Alapítvány – nonprofit alapítvány, Amerikában 501(c)(3) besorolású nyilvános jótékonysági szervezet, 10 milliárd dollár feletti alapítványi vagyonnal, ami negyvenszer annyi, mint a konzervatív Koch Alapítvány  mögött álló 239 millió dollár… Hasonlóan nagy aránykülönbségek jelennek meg végül a közpolitikák befolyásolásánál is. A Ford, Rockefeller, Tides és más alapítványok ütőkész jogászhadseregeket szerveznek a nem kívánt kormányzati lépések megakadályozására, mint ahogy sokszor ők adták a „szakmai” védőhálót egy-egy támogatott reformhúzáshoz is (lásd például Obamacare) – amiket pedig foggal-körömmel védenek.

Horowitzék Leviatánja korlátlan hatalmú állam lett az elvileg közakaratot képviselő államban, az összesen több mint 100 milliárd dollár felett diszponáló 115 progresszív alapítvány valakik nevében és valakik megbízásából fellép, hogy egyfajta jóságos szörnyként kéretlen védelmet nyújtson, s cserébe a progresszív akaratot szolgáló engedelmességre intse a nemzetállami Amerika lojálissá kényszerített polgárait.

amely különböző politikái révén aláássa az amerikai szuverenitást és gyengíti Amerika védelmi képességeit. Miközben a liberális progresszívek üres, populista szólamnak állítanak be mindent, ami a nemzethez kapcsolódik, társadalmi értelemben ők lettek az igazi, végtelenül álságos populisták.

Horowitzék könyve ennek kapcsán például azt is felidézi, ahogy Al Gore demokrata elnökjelölt kampányolt 2000-ben: „Ők a hatalmasokért vannak, mi a népért vagyunk!” – mondta. Ez ugyanaz a Gore, aki ma szenet zabáló sugárhajtású géppel repked a világban, csak az egyik luxusotthonának a fűtése kitesz évi 30 ezer dollárt, s legutóbb (2012-t írunk) 9 millió dollárért vásárolt magának villát a kaliforniai Montecitóban, hat hálószobával, kilenc fürdőszobával és egy hatalmas medenceházzal, s ehhez már szinte természetesnek tűnik a ház hat kandallója. A baloldal progresszívjei persze mindezt megengedhetik maguknak, hiszen végső soron bármit megengedhetnek maguknak a politikában is.

A liberális maskarát öltő progresszív baloldal kilencven százalékos arányt képviselt 2012-ben a kongresszusi alapítványok pénzügyi eszközeit nézve, mindennek ellenére – hatalmas külső és belső ellenszélben – győzedelmeskedni tudott Donald Trump 2016-ban. A kötet alapján nyilvánvaló, hogy ez a fölény az adminisztráció munkája és a kongresszusi döntéshozatal során mindmáig megmutatkozik, s a mostani elnöknek jelentős (intézményesített) ellenakarattal szemben kell végeznie a naggyá tenni kívánt, de csak lassan öntudatára ébredő Amerika újbóli felépítését.