Az EU jövőjéről

„A 20 éve bemutatott globalizációs trilemmájával meglepően világosan megjósolta a jövőt, tényleg azóta is azzal küzd az egész világ, hogy a globalizáció vagy a demokráciát vagy a nemzetállamot építi le. Elmagyarázná, hogy pontosan hogy kell ezt a trilemmát értelmezni?

Ez a trilemma azt állítja, hogy nem létezhet egyszerre demokrácia, nemzeti szuverenitás és hiperglobalizáció is. A legjobban pedig talán történelmi szemszögből lehet mindezt megérteni. Az első világháború előtt, a globalizáció első korszakában a nemzetállamok is erősek voltak, de nem volt igazán erős demokrácia. Az államok a gazdasági céljaikat csak az aranystandard rendszernek alávetve követhették. Ez szabad tőkeáramlást jelentett, és fix, az aranyhoz kötött devizaárfolyamokat, így a nemzeti gazdaságpolitika nem tudott reagálni a belső szereplők igényeire. A második világháború után 1949-től jött a Bretton Woods-i korszak, ami teljesen más utat választott. Itt azt mondták, hogy a gazdaságpolitikának reagálnia kell a demokratikus kormányok igényeire, szóval inkább kordában tartották ennek kedvéért a hiperglobalizációt. A háború utáni első évtizedekben nagyon szűk tere volt a globalizációnak, viszont az országok gazdasági irányításának módjában állt erősen reagálni az adott ország gazdasági igényeire. A gondjaink pedig manapság jórészt abból fakadnak, hogy mind a hármat szeretnénk egyszerre: egyre erősebben tartunk a hiperglobalizáció felé, a kormányok ettől még szeretnének önállóan reagálni választóiknak, de a gazdasági siker sokszor nagyobb erőktől függ, mint amit országhatárokon belül bármely ország kezelni tud, a világkormány pedig elég távolinak tűnik. Az Európai Unióban is komoly feszültséget okoz, hogy a gazdasági összefonódás nagyon mély, de a politika döntően nemzeti szinten zajlik. A Brüsszel elleni ellenérzések is jórészt a gazdaság nemzetközi, és a politika országos jellegéből fakadnak.

Hogyan látja az EU jövőjét ezek alapján?

Vagy a politikai integrációt kell szorosabbra fűzni, vagy a gazdasági összefonódást kell visszacsinálni. Hosszú távon összemérhetőnek kell lennie a politikai és a gazdasági hatásköröknek, ha pedig ezt nem sikerül összehozni, annak a demokrácia látja majd kárát.

De vissza lehet egyáltalán csinálni a gazdasági összefonódást?

Nagyon nehéz, de ezt látjuk például a brexitnél is. Vagy például Olaszországban is az 5 Csillag mozgalom és az Északi Liga fog kormányt alakítani, akiknek erősen bizonytalan az unióhoz való viszonyuk, nem lehet tudni, hogy mit is akarnak. Ha a gazdasági integrációt rosszul menedzselik és különböző szereplők a létrejövő politikai ellenérzések miatt elkezdenek kiugrálni, az nagyon fájdalmas és költséges. Hosszú távon egyszerűen muszáj kialakítani egy stratégiát, ami teljesen működőképes. Macronnak most van egy tiszta stratégiája, ami erősítené és befejezné a fiskális és politikai integrációt, külső megfigyelőként pedig úgy látom, hogy ez jobb megoldás, mint a gazdasági szétbomlás. A másik részről mindez politikailag nagyon nehéz lesz, hiszen mostanában rengeteg választó sokkal inkább érzi magát valamelyik ország polgárának, mint európainak.”