Rég nem látott mértékben fogott mellé a német hadsereg, el is ismerték a hibát
Mint közölték: a hibát a tudomásukra jutástól számított 24 órán belül kijavították.
Nyolcvanhét éves korában elhunyt Helmut Kohl volt német kancellár, aki 1982 és 1998 közötti kancellársága idején levezényelte Németország történelmi újraegyesítését.
Elhunyt pénteken Helmut Kohl volt német kancellár.
A Bild című német lap szerint a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa péntek reggel, ludwigshafeni otthonában hunyt el. A CDU megerősítette a halálhírt.
Helmut Kohl hosszú betegség után, 87 éves korában halt meg. A német egység kancellárjának is nevezett politikus 1982-től 1998-ig volt Nyugat-Németország, illetve az újraegyesített Németország kormányfője.
(MTI)