„Ne az állam mondja meg!” – libnyaf system error

„Nagyobb baj, hogy míg az első idegesítő faszt simán lemehetsz pofán ütni vagy méretkülönbségek okán rendőrt hívhatsz rá, addig a másikat el kell fogadnod, hiszen csak »más a kultúrája«. És ha emiatt őt basztatni kívánod vagy csak simán morogsz, akkor nem csak a jatagánnak, hanem a gumibotnak is a rosszabb végére kerülsz.

Mert a libnyaf szerint ugyan ne szóljon bele az állam az előbbibe, de abba igen, hogy szerinted mi lenne a helyes és követendő házirend. Ilyen az, amikor az általunk – na, jó, eleink által – létrehozott államiságot ellenünk használják és nem is feltétlenül csak a sáríát követelő legelmebetegebb réteg. Végeredményben, az elméletileg a mi érdekünkben tevékenykedő, általunk ebből a célból választott lokális kormányzat minket kell korlátozzon a világbéke, az imádzsin és a mindenki szeret mindenkit faszságai jegyében. Te költözz ki a Bakonyba remetének, ha nem tetszik.

Ilyenkor mindig előkerül vádként, hogy (l. náci és fasiszta halmazok) mi kirekesztő, gyűlölködő mocsadékok vagyunk. Biztos, de most nem ez volt a kérdés. Az a helyzet, hogy a világ ebben a szegletében nekünk van igazunk és a miáltalunk – jól-rosszul – kitalált társadalmi és politikai berendezkedés az irányadó. Aki itt szeretne élni (a szeretne kulcsszó, mert joga annyi van, mint nekünk szupermodelleket dugni kokainfelhőben), akkor húzza meg magát. Megint egy párhuzam a gyengébben felszerelkezettek kedvéért: ha mi egy hirtelen ötlettől vezérelve lezúzunk Mekkába nyaralni, akkor eszünkbe se jutna a Kába kőnél kérni egy borsodi világost. (...)

Mert igen is az állam mondja meg, ha már magukat nem képesek korlátozni, ha ennyire nem akarják tiszteletben tartani az őket befogadó többséget, az őket befogadó többség – számukra – mégannyira érthetetlen és értelmetlen szokását. Felesleges spekulálni, még feleslegesebb válogatni. Európa nem egy étlap, ahonnan ki lehet mazsolázni, hogy a segély az jó, de a déli harangszó és a helyi nyelv az nem. Főleg, mert ha mindezt az európai őslakosság kezdi el nekik elmagyarázni, annak igen kellemetlen vége lesz. Azt polgárháborúnak, illetve – tekintettel az arányokra – népirtásnak nevezik, de talán ezt a nemes európai hagyományunkat nem kellene feléleszteni.”