Szlovjanszk polgármestere mégsem tud semmit az EBESZ-megfigyelőkről

2014. június 01. 12:01

A kelet-ukrajnai Szlovjanszk önhatalmúlag kikiáltott vezetője nem tud semmit az EBESZ négyfős megfigyelői csoportjáról, amelynek tagjaival hétfőn szűnt meg a kapcsolat – jelentette az orosz sajtó vasárnap.

2014. június 01. 12:01

 A kelet-ukrajnai Szlovjanszk önhatalmúlag kikiáltott vezetője nem tud semmit az EBESZ négyfős megfigyelői csoportjáról, amelynek tagjaival hétfőn szűnt meg a kapcsolat – jelentette az orosz sajtó vasárnap.

 
Vjacseszlav Ponomarjov azt is közölte, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet egyetlen megfigyelője sem tartózkodik náluk. Hozzátette, hogy „mindenki szabad, akiket a múlt héten feltartóztattak”. A kelet-ukrajnai Szlovjanszk „népi polgármesterének” szavait a Rosszija 24 orosz állami hírtelevízió idézte.
 
Korábban az Interfax orosz hírügynökség azt jelentette, hogy a 4 fős misszió tagjai is kiszabadultak. 
 
Csütörtökön Ponomarjov még azt mondta a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek, hogy az EBESZ-nek azt a megfigyelőcsoportját, amelynek egy észt, egy dán, egy svájci és egy török állampolgárságú megfigyelő a tagja, a „helyi önvédelmi erők” fegyveresei fogták el, és a négy ember Makijivka településen van. Szerinte valamilyen berendezést találtak náluk, ami felkeltette a szakadárok gyanúját.
 
Szlovjanszk „népi polgármestere” most azt nyilatkozta az ITAR-TASZSZ hírügynökségnek, hogy a sajtóértesüléseket ellenőrizték, de az észt, dán, svájci, török EBESZ-megfigyelő tartózkodási helyéről még nem kaptak információt.
 
Denisz Pusilin, az úgynevezett donyecki népköztársaság kormányfő-helyettese ugyancsak azt nyilatkozta vasárnap az orosz állami hírügynökségnek, hogy ő sem tud arról, hol van az EBESZ megfigyelőcsoportja. 
 
A nemzetközi szervezet megbízásából Kelet-Ukrajnában tevékenykedő megfigyelőkkel hétfőn szűnt meg az EBESZ kapcsolata. Akkor tartóztatták fel őket Donyeck közelében egy ellenőrző pontnál, és azóta nincs róluk hír. Másnap egy tizenegy fős csoportot fogtak el a szakadárok ugyanebben a térségben, de annak tagjait néhány óra múlva elengedték.
 
Wolfgang Ischinger, az EBESZ különmegbízottja még szerdán közölte, hogy a szervezet azt fontolgatja, az incidensek miatt befejezik a megfigyelői tevékenységet Ukrajnában.
 

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!