Ha tudták, hogy csalnak, miért vették meg?

„Mit gondol az adósságplafon körüli mostani vitákról?

Az egész egyszerűen hajmeresztő és érthetetlen. Amikor a törvényhozás megszavazza a költségvetést és az adószabályokat, akkor ebből viszonylag egyértelműen kijön, hogy ez mekkora adóssággal jár, ez nem egy külön döntés. Nincs olyan elv a világon, ami miatt külön kéne az államadósság plafonját szabályozni, és nincs is olyan értelmes ország a világon, aki ezt tenné. Nálunk ez tisztán politikai küzdelem.

Jó tisztában lenni az adósság fogalmával. Az államnak számos kötelezettsége van, ami ugyanolyan, mint az államadósság: ahogy nem teheti meg, hogy nem fizeti vissza a kötvényeket, úgy nem teheti meg, hogy holnaptól nem ad pénzt mondjuk az egészségügyre. Ez az egész arról szól, hogy hogyan definiáljuk az államadósságot, és majdhogynem ki lehet hozni nullától végtelenig bármilyen számot anélkül, hogy bármit is változtatnák magán a gazdasági helyzeten. (...)

Mit gondol a mostani válság kialakulásról?

Nagyon érdekesnek tartom, hogy míg a konzervatív vélemények szerint az állam rossz gazda, tehetségtelenebb emberek mennek csak oda dolgozni, nem a saját pénzüket felügyelik, és hasonlók, addig a magánszféra pont ugyanolyan rosszul teljesített. A jelzáloggal fedezett értékpapírokat nem a szegény, képzetlen rétegek kezdték el vásárolni – nekik mondjuk tilos is volt–, hanem olyan nagyobb, gazdag bankok, mint akár a Lehmann Brothers. Lehet azon vitatkozni, hogy a saját tulajdonú lakásokat erőltető szabályozás mennyire volt rossz, de a magánszféra egyértelműen láthatta, hogy milyen buborék alakul ki, és nem védték le magukat. Pedig ők elvileg a legjobb elemzőket fizethetik meg, és a saját dollármilliárdjaikat tették kockára. Ahogy az sem volt katonai titok, hogy a görögök csalnak az adataikkal, a német bankok miért vették meg mégis ilyen olcsón az értékpapírjaikat?

Nem hitték el, hogy bekövetkezhet?

Az a kérdés, hogy ez a hiedelmek hogyan alakulnak ki. Nyilván, aki ezt pontosan tudná, az nagyon sok pénzt kereshetne. Annyit mindenesetre el lehet mondani, hogy az, hogy ha valamiről, mondjuk egy értékpapíról, helyesen kiszámoljuk, hogy hosszú távon megéri, még nem jelenti azt, hogy ez tényleg így is lesz. Rövidebb távon ugyanis egyéb körülmények miatt akkora ingadozások lehetnek, hogy nem tudjuk elviselni a tartásának a költségeit. A piacoknak rengeteg információjuk van, de az egyes termékek ára mégse hordoz minden információt.

Mit gondol akkor az Európai Unió és az eurózóna jövőjéről?

Ugyanazokra a felvetésekre kell még mindig választ találni, amit Milton Friedman tett fel az egész létrejöttekor. Nevezetesen, hogy a közös monetáris politikához mikor lesz közös fiskális politika és szabályozás, különösen bankfelügyelet? Vagy anélkül miért kötik egymáshoz magukat a tagok, miért nem válnak szét? Azt is hozzá kell tenni, az európai integráció tényleg végrehajtotta azt a csodát, hogy béke a van a kontinensen. A modern világban egészen a legújabb időkig a legnagyobb zavarokat folyamatosan az okozta, hogy Európában háborúztak egymással. És az, hogy most ilyen régóta béke van, nem csak a gazdasági összefonódásnak köszönhető: már az első világháború előtt is könyvek tucatjai születtek arról, hogy egy nagyobb európai háború elképzelhetetlen, hiszen olyan drága lenne mindenkinek, hogy nincs az az őrült, aki belevágna.

Szóval úgy gondolom, hogy most olyan erős a nyomás az összefüggő EU irányába, hogy ahogy eddig is befoltozták valahogy a lyukakat, jó eséllyel most is megteszik – erősebb Európai Központi Bankkal, szigorúbb szabályozással és egyszerűbb döntéshozatallal. Ettől még lehet 20 év múlva is egy válság, de a sokkal egységesebb USA-ban is időről időre előfordul ilyesmi.”