A brit rendőrség elutasítja az amerikai szakértőket

"Társadalmi kérdések", erélyesség, tehetetlenség... Újfent épülnek a liberális felhőkakukkvárak. Egyik legkiválóbb liberális barátom a minap "hátrányos helyzetű fiatalokról" értekezett a londoni zavargások kapcsán. Nos, én inkább zabolátlan, semmiféle neveltetésben nem részesült fiatalokat látok, akik jókedvükben megöltek öt embert, feldúltak és kifosztottak ezernyi üzletet a puboktól a szatócsokon át az elektronikai cikkeket forgalmazó kereskedésekig, elvégre -- egyikük be is vallotta -- a legújabb ketyerékre fájt a foguk. Attól sem tekinthetek el, hogy különböző közösségi oldalakon szerveződtek. Mint az közismert, a leghátrányosabb helyzetűek élnek leginkább a világháló nyújtotta lehetőségekkel. :) De komolyra fordítva a szót, a liberális tollnokok -- akik bármerre néznek, mindenütt elnyomást látnak, még a hagyományos nemi szerepekben, így abban is, ha egy kisfiú fakarddal aprítja a láthatatlan ellenséget, és egy kislány szoknyát viselve babákkal játszik -- immár (amiképp Seres írta minap a Hírszerzőn) "mélyebb okokról", "elnyomásról", a család és az oktatási rendszer "diszfunkcióiról" elmélkednek, és persze az íróasztalfióknak szánt papirosokon jól mutatnak, s óramű-pontossággal működnek a grandiózus "reformok". A széplelkű liberalizmus legnagyobb tragédiájának tartom, hogy alapértékeik (kevésbé a szabadság, annál inkább az egyenlőség, keresztény testvériség nélkül) liberális módon történő megvalósítása nemhogy mérsékli, hanem éppen ellenkezőleg, növeli az elkerülendő szörnyűségek (zsarnokság, szolgaság, lelki és fizikai elnyomás, kizsákmányolás, a londonihoz hasonló közrend-háborítások) felemelkedésének esélyeit. A rossz elkerülése olyan politikai eszközöket követel a ne adj' Isten kormányra kerülő liberálisoktól (és ebben a szocialisták sem különböznek tőlük!), amelyek gyökeresen ellentmondanak mind a liberalizmus filantróp elveinek, mind céljainak, így a liberalizmus végső soron saját magával kerül szembe. Hogyan viszonyuljunk egy tömeggyilkoshoz, illetve olyan embertársunkhoz, aki abban leli örömét, hogy másnak árt? Eddigi tapasztalataim szerint a rosszal és az emberi gonoszsággal kapcsolatban a liberális értelmiség, de a liberális politikusok is, végzetes naivitásban szenvednek. Napjainkban uralkodó tankönyvi tétel, hogy a rossz és a gonoszság oka az "autonóm egyéni cselekvés hiánya", ergo a rossz legyőzéséhez "ki kell szélesíteni az egyén autonómiáját", hiszen ha az egyének szabadon választhatnának, ha felmérhetnék tetteik következményeit, ha nem lennének tudatlanok, ha gondolkodásukat nem uralnák balítéletek, akkor mindig jót cselekednének. A "ha"-val bevezetett feltételek sokasága már eleve gyengíti ezt az érvelést, ám a legfőbb probléma mégis az, hogy akik így gondolják, nem látják (mert nem akarják látni): az önzés, a kapzsiság, a rosszakarat, az irigység és az előítéletesség legalább annyira motiválják az emberek cselekedeteit, mint erényeik. Szerintem nem igaz, hogy az erények "természetesek", az erkölcsi hibák pedig "természetellenesek". Amidőn derék liberális barátaink észlelik a céljaik közötti inkonzisztenciát, a következő eljárásokkal védekezhetnek: ragaszkodhatnak liberális hitükhöz, ám ez önáltatás, mert képtelenné teszi az egyéneket, hogy megkülönböztessék a jót a rossztól, a nemest az alantastól, az erényt a bűntől; végső soron a választás lehetőségét orozzák el előlük, amelyet pedig oly nagyra tartanak. Ha elhatározzák az autonómia szélesítését, óhatatlanul növelik a rossz felemelkedésének esélyét. Végül, olyan helyzetekben, mint a londoni zavargások, elismerhetik az autonóm cselekvés szűkítésének kényszerét, hogy legyőzzék a gonoszt, ám így megfosztják magukat legvégső igazoló érvüktől. Mindezzel csak azt akarom mondani (elvégre nem vagyok sem liberális, sem a liberális politikai filozófia avatott tudora), hogy a szokásos liberális és szocialista ráolvasással ("szegény, ártatlan hátrányos helyzetű fiatalok") nem oldható meg ez a probléma. Mr. Cameronnal egyetértve magam is úgy vélem, ha érett fejjel elkövetünk valamit, és nem vagyunk elmebetegek, akkor igenis vállalnunk kell tetteinkért a felelősséget, és a rombolásra nem mentség a "hátrányos helyzet", amiképp a "megélhetési zöldség- és tyúklopás" is értelmezhetetlen az én szótáram szerint. A csőcselék pedig -- lett légyen "hátrányos helyzetű" fiatalok bandája vagy neonáci és hungarista csürhe -- előbb ért a bikacsökből és a hozzájuk vágott fél téglából, mint például egy remekbe szabott vezércikkből, akár a Guardian, akár a Times vagy a Népszabadság hasábjain jelenjen is meg, hiszen egyik lapot sem olvassák. (Talán olvasni sem tudnak.) A motivációval szemben engem a tett eredménye, az közösséget ért jogsérelem, és a felelősség érdekel. A liberálisok hajlamosak kizárólag a jogsértő motivációit kutatni, és szemérmesen ignorálják a sértettet ért sérelem természetét, igaz, a konzervatívok jobbára a sértett pozíciójából ítélkeznek és a jogsérelem természetére, valamint a felelősségre irányítják figyelmüket. Én velük tartok (ahogy ez soraimból ki is tűnt). Részvétem a meggyilkoltak családjainak, együtt érzek azokkal, akikről a nyílt utcán lerángatták a ruhát, akiknek tetemes kárt szenvedtek üzleteik, amelyeket -- ismerve az angol történelem folyamatosságát -- talán még a tulajdonosok dédapjai alapítottak. Ha brit alattvaló lennék, mindenben támogatnám Őfelsége kormányát, és magam is hordanám el a romokat ingujjra vetkőzve. Végül: magasról teszek arra, milyen kedvükben voltak a randalírozók, s kívánom, hogy az igazságszolgáltatás a törvény teljes szigorával lépjen fel ellenük, akármilyen is legyen az "osztályhelyzetük"!

Naná, Cameron nem akar egy kenyai szakértőt, akit Tsakolopulos vagy ki, küldött hozzánk.

Én tudnám ajánlani nekik Gergényit, mint szakértőt.

Lehet, hogy az angolok nem akarnak olyan tanácsadókat, mint nálunk az FBI akadémián vannak, vagy mint régebben az arab világban a szovjet katonai tanácsadók pl. Szíriában a rakéták irányítóállásaiban.