A válságba bukhat bele Berlusconi

2011. július 28. 10:47

Az utóbbi napokban több vészjósló gazdasági hír látott napvilágot Olaszországgal kapcsolatban, és ezek Silvio Berlusconi olasz kormányfő sorsát is megpecsételhetik - írja a Világgazdaság. Olaszországnak valószínűleg újabb megszorító csomagra lesz szüksége.

2011. július 28. 10:47

Szerdán ismét hat százalék közelébe kúsztak a tízéves lejáratú olasz államkötvények után fizetendő hozamok, miközben Róma egymilliárd euró értékű kibocsátással számol a héten. A helyzetet fokozza, hogy a Fitch nyilatkozata szerint Olaszországnak valószínűleg újabb megszorító csomagra lesz szüksége a nemrég elfogadott 48 milliárd eurós csomagon kívül. Az előrejelzések fényében az elkövetkező egy-két évben nem tűnik valószínűnek a gazdaság megtáltosodása.

Az állam negatív gazdasági szerepéről mondott értékelés élesen ellentmond annak az ígéretnek, amelyet Silvio Berlusconi a hatalomra kerülésekor hangoztatott. Berlusconi „liberális forradalmat” ígért a gazdaságban, az adók jelentős, illetve a munkanélküliség felére csökkentését, ám egyik ígéretét sem sikerült beváltania. Ehelyett tekintélye komoly csorbát szenvedett a nevéhez fűződő szex- és korrupciós botrányok miatt, miközben az államadósság a GDP 120 százalékára kúszott fel - írja a Világgazdaság.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
duzur
2011. július 28. 15:22
Csak nem! Ez a szép fiú?..
miertnememlekszem
2011. július 28. 14:36
"In the Assembly, deputies have raised their salaries virtually six-fold in real terms since 1948, with the result that in the European Parliament an Italian deputy gets some 150,000 euros a year, about double what a German or British member receives, or four times a Spaniard. In Rome, the Chamber of Deputies, Senate and prime minister occupy altogether at least 46 buildings. The Quirinale, where the president of the Republic – currently Giorgio Napolitano, until yesterday a prominent Communist, as impervious as his predecessors – resides, puts at his disposal more than 900 servitors of one kind or another, at the last count. Cost of the presidential establishment, which has tripled since 1986? Twice that of the Elysée, four times that of Buckingham Palace, eight times that of the German president. Takings of its inmates? In 1993 Gaetano Gifuni, the Father Joseph of the palace, at the centre of then President Scalfaro’s operations to protect himself from justice, received 557,000 euros at current values for his services – well above the salary of an American president. Transport? In 2007, Italy had no fewer than 574,215 auto blu – official limousines – for a governing class of 180,000 elected representatives; France has 65,000. Security? Berlusconi set an example: 81 bodyguards, at public expense. By some reckonings, expenditure on political representation in Italy, all found, is equivalent to that of France, Germany, Britain and Spain combined. Beneath this crust of privilege, one in four Italians lives in poverty. Spending on education, falling in the budget since 1990, accounts for a mere 4.6 per cent of GDP (Denmark: 8.4 per cent). Only half of the population has any kind of post-compulsory schooling, nearly 20 points below the European average. No more than a fifth of 20-year-olds enter higher education, and three-fifths of those drop out. The number of hospital beds per inhabitant has dwindled by a third under the new republic, and is now about half that in Germany or France. (...) The material infrastructure of the country is in no better shape than its public institutions. Harbours: the seven major ports of Italy, put together, handle less container traffic than Rotterdam. Motorways: half the mileage in Spain. High-speed trains: less than a third of the tracks in France. Overall rail network: 13 kilometres longer than in 1920. Airlines: Alitalia has 23 long-range passenger jets compared to Lufthansa's 134. All contributing to the dismal economic record of the last decade, when GDP has grown at the slowest pace anywhere in the EU, and labour productivity has barely improved: just 1 per cent between 2001 and 2006. Per capita income – still increasing at a modest 2 per cent a year between 1980 and 1995 – has been virtually stationary since 2000." http://www.lrb.co.uk/v31/n04/perry-anderson/an-entire-order-converted-into-what-it-was-intended-to-end/print satöbbi!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!