Kevéssé közismert tény, hogy a 2. világháború még máig nem zárult le teljesen, mert Japán és Oroszország területi vitái miatt nincs közöttük békeszerződés. De nem ez az egyetlen konfliktus a térségben. Riportunk Japánból!
Több európai ország meglepődne, ha Budapesten Trianon Múzeum nyílna, amely tárlatában bemutatná a békediktátum hátterét, a döntések politikai indítékait, az elcsatolt területek történelmi hovatartozását. Nos,
Január végén jártunk a japán Területi és Szuverenitási Múzeumban (National Museum of Territory and Sovereignty), amelyet a japán kormány 2018 elején azért hozott létre, hogy mind a hazai, mind a külföldi látogatók számára elmagyarázza a vitatott hovatartozású szigetek történetét, a velük kapcsolatos területi vitákat és az abban érintett államok szuverenitási igényeit.
Túl azon, hogy a tokiói kiállítás természetesen a japán értelmezésről szól, érdekesen és szemléletesen világítja meg a csendes-óceáni térség egyik máig nyitott sebét, a régióbeli országok máig rendezetlen konfliktusait.
Akkor, amikor a térség egyik állama, Oroszország egy évvel ezelőtt megtámadott egy másik szuverén államot, Ukrajnát, amikor Kína nagy erőkkel fegyverkezik és már hadgyakorlatozik is Tajvan partjainál, illetve Észak-Korea rakétakísérletei során átlő a japán területek felett,
Japánnak négy országgal vannak területi vitái: Oroszországgal az úgynevezett Északi Területek szigetei, Dél-Koreával a Takesima-szigetek, Kínával, illetve Tajvannal pedig a Szenkaku-szigetek miatt.
Az Egyesült Államok fő távol-keleti szövetségese tehát az amerikai hegemónia két nagy kihívójával áll jogi vitában, de a koreai-japán ellentét sem túl kellemes, hiszen a Kína jelentette növekvő biztonsági fenyegetés nyomása alatt e két állam közeledésben, összefogásban van éppen.
A három vitatott hovatartozású terület közül az első kettő nem japán, a harmadik japán ellenőrzés alatt áll, Tokió azonban a történelmi és a nemzetközi jogra hivatkozva máig fenntartja igényét az e területek feletti szuverenitása visszaszerzésére.
Japán északi nagy szigetétől, Hokkaidótól északkeletre helyezkedik el az Ohotszki-tengeren négy sziget, illetve szigetcsoport: két nagy sziget, a háromezer négyzetméteres Etorofu és az ezerötszáz négyzetméteres Kunasiri, egy kisebb, a kétszázötven négyzetméter területű Sikotan, illetve a hét apró szigetből (Szuiso, Akijuri, Juri, Sibotszu, Taraku, Todo, Kaigara) álló Habomai-szigetek.
Közülük Kaigara mindössze 3,7 kilométerre fekszik Japán északkeleti csücskétől, a Nemuro-félszigettől, de a legtávolabbi, Etorofu is csupán 145 kilométerre. A japán állam által csak Északi Területeknek nevezett négy szigeten összesen 17 ezer lakos él.
Az első feljegyzések szerint japán hajósok a 17. század elején fedezték fel a négy szigetet, egy 1644-ből fennmaradt térkép már mai nevükön és az Edo-korszak sógunátusának részeként tünteti fel a területeket. Az oroszok csak egy évszázaddal később érkeztek a Kuril-szigetekre északról, Kamcsatka felől, majd a Kamcsatka és Hokkaido között fekvő
A határ a japán illetőségű Etorofu és az orosz Uruppu között húzódott, vagyis az ominózus négy sziget hivatalosan Japán része lett.
1875-ben Szahalin szigetének megszerzése érdekében Oroszország Japán javára lemondott a Kuril-szigetekről, majd az orosz-japán háborút lezáró 1905-ös békeegyezmény értelmében Japán megkapta Szahalin déli felét is.
Közel száz évig egyik állam sem mozdította el a határokat, 1945-ben azonban közvetlenül a hirosimai és a nagaszaki atombomba-támadásokat követően
A 17 ezer fős japán lakosságot 1948-ig elüldözték, illetve deportálták a területről. Moszkva arra hivatkozott, hogy a szövetséges hatalmak 1943-as kairói deklarációjában az áll, hogy a háború után elcsatolják Japántól azokat a területeket, amelyeket „erőszakkal zsákmányolt” – csakhogy a négy északi sziget feletti szuverenitását Japán nem erőszakkal szerezte, hanem történelmi igényeit 1855-ben államközi szerződéssel legitimálta.
A terület 1945 óta orosz fennhatóság alatt áll, a jogi vita miatt
így de iure háborúban áll egymással. A hidegháború sűrűjében, 1956-ban az Egyesült Államok is elismerte, hogy a négy sziget történelmi tények alapján Japán szuverenitása alá tartozik. Még ebben az évben a Szovjetunió és Japán újra felvette egymással a diplomáciai kapcsolatot, és szándéknyilatkozatban fektették le, hogy a szigetvitákat lezárják, és záros időn belül aláírják a békemegállapodást.
Az 1990-es években Gorbacsov, majd Jelcin elnök több nyilatkozatot írt alá az államközi kapcsolatok, illetve a területi viták tények alapján történő rendezéséről, megállapodást azonban a kitűzött ezredfordulós határidőig, 2000-ig sem tudtak tető alá hozni. Koizumi Dzsunicsiro és Abe Sinzó miniszterelnökök nagy diplomáciai erőfeszítéseket tettek a kérdés rendezésére, de Vlagyimir Putyinnal a hangzatos deklarációkon túl lényegi egyezséget nem tudtak kötni.
A japán-orosz jogi kiegyezés esélyét a tavaly kirobbant ukrajnai háború jelentősen rontotta. Tokió is csatlakozott ugyanis az orosz katonai agressziót elítélő államokhoz, és szankciókat is kivetett Oroszországra, ezzel összefüggésben pedig Japán északi partjainál felerősödött az orosz hadihajók aktivitása.
„Japán nem fogadja el az orosz agressziót, az államhatárok egyoldalú megváltoztatását”
– nyilatkozta a Mandinernek a japán Külügyminisztérium Közép- és Kelet-Európai főosztályának igazgatója. Kondo Norifumi elmondta, a japán-orosz diplomáciai kapcsolatok jelenleg „hűtve” vannak, így szinte zéró esélye van annak, hogy területi vitáikat rendezzék, az orosz-japán békeegyezményt tető alá hozzák.
A Japán-tengeren Japán partjaitól 211, Dél-Korától 217 kilométerre fekszik két, összesen 0,2 négyzetkilométer nagyságú, emberi életvitel folytatására alkalmatlan vulkanikus szikla, Higasidzsima és Nisidzsima. Jelentőségüket egyedül stratégiai elhelyezkedésük adja, ezért áll fenn a mai napig területi vita miattuk Japán és Dél-Korea között.
Dél-Korea egy 16. századbeli koreai térképre hivatkozik, amely a szigetcsoportot Uszannak nevezi, és Utszurio sziget közvetlen közelébe helyezi, ugyanakkor a japánok szerint a jellemzés nem vonatkozhat a Takesima-szigetekre, ugyanis egyrészt azok nagyon messze fekszenek Utszuriótól, másrészt a későbbi koreai források azokat bambuszültetvényekben gazdag szigeteknek jellemzik, de a valóságban kietlen sziklák.
A japán források a 17. századra vezethetők vissza: az Edo-sógunátus idején a kormányzat engedélyt adott japán hajósoknak Takesima szikláinál való elhaladásra, vagyis a szigetek már akkor japán fennhatóság alatt álltak. 1696-ban egy okmány arról tanúskodik, hogy a japán hajókat eltiltották Utszuriótól, de Takesima mellett továbbra is hajózhattak.
1905-ben a japán kormány Simane kormányzóság alá rendelte közigazgatásilag a szigeteket, és ebben az évben több olyan hivatalos irat is keletkezett, amelyek azt mutatják, hogy a japán közigazgatás rendelkezett Takesimával – ugyanakkor a dél-koreaiak azt állítják, hogy ők már korábban, 1900-ban egy határozattal Uldo közigazgatási egységbe sorolták a Szokdónak nevezett területet. Japán szerint azonban Szokdo nem ugyanaz, mint Dokdo (Takesima koreai neve), az okmány pedig nem bizonyítja, hogy a koreaiak – a japánokkal ellentétben – jártak-e ekkor fizikailag a szigeteken.
és az 1951-es San Franciscó-i békeegyezményben, amelyben Japán elismerte Dél-Korea függetlenségét, és három szigetről lemondott a javára, Takesima továbbra is japán terület maradt.
Ennek ellenére 1952-ben a szöuli kormány a szigeteket a koreai felségvizeken fekvő szárazföldnek nyilvánította, a dél-koreai parti őrség pedig megszállta a területet. 1953-ban a két ország járőrhajói között lövöldözésre is sor került, Japán pedig arra szólította fel Dél-Koreát, hogy vitájukat vigyék a Nemzetközi Törvényszék elé – Szöul azonban ezt elutasította.
Takesimán 2009-ben a dél-koreaiak egy világítótornyot, egy katonai megfigyelőállomást és egy helikopter-leszállópályát építettek, azóta pedig a telekommunikáció biztosítására rádióátjátszó-állomást is – a japánok folyamatos tiltakozása ellenére.
A vitatott hovatartozású szigetcsoport nyolc kisebb, többnyire lakatlan szigetből áll: Uotszuri, Tobisze, Kitakodzsima, Minamikodzsima, Kuba, Taiso, Okinokitaiwa és Okinominamiwa – ezek egymástól 100 kilométeres körzeten belül helyezkednek el a Kelet-kínai-tengeren, éppen egyenlő távolságra (170 kilométerre) a legközelebbi japán fennhatóságú szigettől, Isigakitól és Tajvantól.
A szigeteken egykor japán halászközösségek éltek, az első japán állami dokumentum szerint 1895-ben vették hivatalos közigazgatás alá, mégpedig az okinawai kormányzóság joghatósága alá.
így a San Franciscó-i békeegyezmény a Szenkaku-szigeteket nem említette, az amerikaiak és szövetségeseik meghagyták japán szuverenitású területnek, de az amerikai megszálló katonai hatalom azokat csak 1971-ben adta vissza teljesen japán ellenőrzés alá.
A regionális területi status quo akkor változott meg, amikor 1969-ben egy ENSZ-kutatás megállapította: a szigetek környékén nagy olajmezők húzódnak – a terület hirtelen fontos lett Kína számára is, 1971-ben mind Peking, mind Tajpej területi igényt jelentett be a kínaiul Tiao-jü-nek nevezett szigetek iránt. Arra hivatkoztak, hogy a japán közigazgatásba való betagozódás előtt a kis szigetek kínai területek voltak – ennek bizonyítékai azonban meglehetősen hiányosak.
Kínai hajók először 2008-ban hatoltak be a szigetek közelében a japán felségvizekre, majd miután 2010-ben egy tengeri incidens során egy kínai halászhajó ütközött egy japán őrhajóval,
A stratégiai fontosságú szárazföldek a tengeri befolyási övezetek kitágításának folyamatában továbbra is meghatározó szerepet játszanak, az ezen szigetek feletti ellenőrzés minden régióbeli állam számára prioritás, 2023-ban még fontosabb számukra, mint valaha. A hatalmak vezetőinek bölcsességén múlik, hogy a feszült csendes-óceáni biztonságpolitikai helyzetben ezen viták ne szolgáltassanak casus bellit semmilyen konfliktus berobbantására.
Nyitókép: Tajvani aktivisták pezsgősüvegekkel dobálják a japán parti őrség egyik hajóját a Kelet-kínai-tengeren 1997. július elsején (forrás: TAO-CHUAN YEH / AFP)
„Az Egyesült Államok magas rangú tisztviselői nem akarnak harmadik világháborút, de úgy gondolják, hogy az oroszok sosem fogják átlépni azt a bizonyos határt” – véli a volt orosz elnök.
Az ukrán fővárosban több mint öt órán át tartott az éjszakai légiriadó nagyszabású orosz dróntámadás miatt.
„Bárki bármit akar, bárki győz az Egyesült Államokban, vagy bármeddig is maradjon Putyin Oroszország vezetője...”
Világszerte csökken az eladás.
Gyakorlati hasznuk eddig se volt, a szigorúbb intézkedések pedig humanitárius katasztrófát okoznának, állította a Le Monde.
A Kossuth-díjas zeneszerző 81 éves korában hunyt el szombaton.
Ohio szenátora lehet az Egyesült Államok történetének harmadik legfiatalabb alelnöke.
