Aztán útra kerekedtünk: irány a tiszabecsi határátkelőhely. Ott nem tudtuk hasznosítani magunkat, így Zoliék elmentek adományokért, én pedig Beregsurány felé vettem az irányt, ahol jelentkeztem a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál, hogy tudnék-e segíteni. Gyorsan telefonszámot cseréltem pár emberrel, majd nekiálltam és végigjártam a környező falvakat, polgármesterekkel beszéltem, és összekötöttem őket a Máltával, hogy ha tudnak szállást biztosítani, vagy szükségük van valamire akkor hatékonyan tudjanak szervezni.
Este lett már, mire visszaértem Vámosorosziba, ahonnan Tiszabecsre mentünk Zolival és Márkóval, hogy egy családot Szatmárcsekére vigyünk; majd különváltunk, mert nekem el kellett még vinnem egy anyukát és a másfél év körüli fiát Szamosszegre, ahol a rokonai várták a művelődési házban kialakított szálláshelyen.
Érdekességként elmesélem, hogy kábé 20 percig voltunk Tiszabecsen a szállást nyújtó családnál,
de ez pont elég volt, hogy hozzá akarjanak adni korombeli lányukhoz.
Szóval Szamosszegről vissza Vámosorosziba, ahol e sorok írásakor hajnali három van, nekem pedig ezer kilométer van a kocsimban és a lábamban, ezért nyugovóra térek.