Elfuthat egy ország csak megújuló energiával, vagy a németek orbitálisat hibáztak?

Folytatódott a Mathias Corvinus Collegium Zöld Tusa névre keresztelt vitasorozata, ahol ezúttal Aszódi Attila, a BME Természettudományi Karának dékánja, volt kormánybiztos, és Perger András környezetmérnök, a Greenpeace kampányfelelőse csapott össze időnként szurkálódásig menő, de alapvetően izgalmas és tartalmas vitában.

Abban egyetértettek például, hogy ma – ahogy Aszódi mondta, az elmúlt 15 évben – a klímavédelem került előtérbe, de szerinte emellett az ellátásbiztonság és a gazdaságosság fenntarthatósága is fontos; és akkor nem beszéltünk az importfüggőség kockázatairól egy ország esetében, és a klímavédelem széndioxid-kibocsátás melletti egyéb szempontjairól. Ezzel szemben Perger szerint a legfontosabbnak mindenféleképpen a klímavédelmi szempontnak kell lennie.

Tárolás nélkül nincs zöldenergia 

A beszélgetést az MCC Klímapolitikai Intézetének igazgatója, Litkei Máté moderálta; rá is mutatott, hogy nem feltétlenül igaz az a feltételezés, hogy csupán holmi politikai akarat lenne, hogy egy ország vagy politikus elkötelezi-e magát a megújuló energiaforrások mellett, hiszen például hazánkban hiába van beépítve megújuló kapacitás, az elméleti 3100 MWh-ból 86-ot tudott leadni például január 25-én, ami az elméleti 40 helyett 0,3 százalékát fedezte a rendszer igényeinek – ennek fényében

A Greenpeace kampányfelelőse szerint igen, és rövid napokra már most is előfordult néha Dániában vagy Norvégiában, Aszódi – aki szerint most biztosan nincs erre esély – azonban rámutatott, hogy mindemellett a karbonsemlegesség, azaz a nulla széndioxid-kibocsátásnak még számos más eleme van, azaz hiába áll át a lakosság például hőszivattyúkra a fűtésnél, ha az is áramot fogyaszt, vagyis a villamosenergia súlya nő majd, és az nem megoldás, hogy előbb elégetjük a fosszilis energiahordozót, abból lesz áram, és mutogatjuk, hogy milyen környezetbarátok vagyunk a villanyautóinkkal. Ehhez tárolás kell, szezonokon keresztül.

Atomenergia és földgáz, immár zöldek

Előkerült a német-francia ellentét is a nukleáris technológiák kapcsán; itt Aszódi leszögezte, Németország óriási hibát követett el, amikor Fukushima után, 2011-ben elkezdte leszerelni a kapacitásait (Perger pontosított: már 2002-ben elindult, ekkor csak lendületet vett a folyamat), mert így 70 TWh karmobsemleges villamosenergia esett ki, amit jobb híján földgázzal próbálnak pótolni most, ami ráadásul Oroszországból jön, így a kitettségük is megnőtt. A franciák ezzel szemben erős atomipart fejlesztettek ki – a német lignit és szén híján nyilván nem is tudták máshogy –, és hazánknak is ez az útja – vélekedett, ezzel szemben Perger a lakosság tudatosságának tudta be, hogy a németeknél sikerült leépíteni a kapacitásokat, ezzel szemben a franciáknál az olcsó, erre épülő áram szociális kérdés is. Ugyanakkor, hívta fel a figyelmet a kampányfelelős, az 56 francia reaktor is öregszik, most 13-15 közülük éppen hibajavítás miatt áll, neki ezért is fontos az uniós taxonómia átírása (vagyis hogy mi tartható az EU szerint megújuló energiaforrásnak), amely immár támogatja a nukleáris energia felhasználását, mert ezek megújításához sok pénz kell majd neki, de

bár hibáztak, mert még gázvezetékekre erősítettek és kitolták a szénerőművek bezárásának határidejét is, hiszen a jelenlegi kormány 2030-ra a mostani 40-ről 80 százalékra akarja feltornászni a megújulóak arányát, és csökkenti a szénmonoxid-kibocsátását.

Itt Aszódi közbeszúrta: a francia villamosenergia-ipar eleve 1 KWh-ra számítva a nyolcadát bocsátja ki a németnek, akiknek ezt a kieső nukleáris kapacitások helyett elégetett földgáz ezt még feljebb tornássza majd; ugyanakkor Berlin szembekerül a

amelyik még azt sem engedi majd, hogy nagyfeszültségű vezetékek épüljenek, hogy az északi szélerőművek villamosenergiáját délre vigyék, ezért nagy hiba volt ’11-ben hirtelen felindulásból dönteni az atomerőművek leállításáról, mert minden ilyen kísérlet vége mindig az, hogy valami fosszilis energiahordozóhoz, a németek esetében az orosz gázhoz nyúlnak.

Pengeváltás és egy eltévedt levél

Aztán jött a szurkálódás is: Perger elmondta, hogy Münchenben a környezetvédelmi minisztériumra ki van írva, mennyi energiát termelt a tetején a napelem, Magyarországon meg még ilyen minisztérium sincs. Aszódi azzal döfött, hogy a villanyáram nem a megegyezések, hanem a fizika törvényeit követi, illetve milyen kár, hogy két levelet is hiába írt a német Greenpeace-nek, hogy érdeklődjön, ha ennyire a biztonság pártján állnak, miért zuhant a nézők közé az aktivistájuk, milyen biztonsági tervezés előzte ezt meg, csak sablonválaszokat kapott – ezért fogta, és nagy derültség közepette átadta a leveleket Pergernek, hogy küldje el nekik. A kampányfelelős szintén derültség közepette kérdezte meg, miért kellett kinyomtatni a levelet, és ha már igen, miért kétoldalasra, majd a Greenpeace akcióban támadások miatt megsérült munkatársait emlegette fel, hozzátéve, „a nukleáris ipar többet tudna mesélni a balesetekről”.

A biztonság kérdésénél érezhető volt a radikalizálódás. A dékán az életciklus, a működtetés és minden egyéb (pl. bányászat) figyelembevételével közölte, az atomenergia veri a fosszilist, és közös felelősséget emlegetett, nem titkoltan a Greenpeace nyakába varrva, hogy annak szélsőséges programja és a hiszterizálás az értelmes vita elől viszi el a lehetőséget, és a döntéshozókat is károsan befolyásolja – Perger szerint a gáz- és atomlobbi tudja befolyásolni inkább egész országok politikáját mint az általa képviselt szervezet; s ha már biztonság, akkor Csernobil, Fukusima példái is mutatják,

és még a japánoknál sem ment minden flottul, amikor ez bekövetkezett. Az emberi tényező viszont fejleszthető, és minden hely, ahol nagy energia koncentrálódik kis helyen, kiemelten kell hogy kezelje ezt a kérdést – romfolt Aszódi, hozzátéve: más emberi tevékenységekkel összevetve, például a közlekedéssel, az atomenergia kockázata elhanyagolható.

EU alapérték megőrzése vagy lábbal tiprása?

S előjött a taxonómiarendelet – Litkei emlékeztette a hallgatóságot, hogy sokáig a földgázt preferáló, atomellenes német álláspont tűnt győzedelmesnek, de a franciák vezetésével tíz ország nyílt levélben kérte a nukleáris energia támogatásának meghagyását; ugyanakkor Pergertől idézte azt a Népszava által neki tulajdonított mondatot, miszerint „az Orbán-kabinet az EU-n belül - az orosz érdekeknek megfelelően - az egyik legharcosabb atom- és gázlobbista.”

Perger némi magyarázkodás után rossz viccnek minősítette a taxonómiarendeletet, amelynek „felvizezése” már korábban látszott; ugyanakkor indirekt módon meg is dicsérte Magyarország önérdekérvényesítését „azt csinálta, amit amúgy kellene csinálnia az EU-ban, keresett nagyokat és beállt melléjük”; nyilván az nem jó, hogy az „atomlobbi” része lett, s valóban orosz érdeket is kiszolgál, hogy Magyarországon orosz technológiával épüljön atomerőmű, még ha Orbán nem is ezért csinálja – fogalmazott.

Aszódi ugyanakkor a túlzott egyszerűsítést kárhoztatta az egész kérdésben, amiért

energiapolitikában a fenntarthatóság kérdése leegyszerűsödött előbb klímavédelemre, az a széndioxid-kibocsátás csökkentésére, amaz pedig arra, hogy minden, ami megújuló energiaforrás, az biztos karbonsemleges, pedig nagyon nem, de ezekre ráütötték a taxonómia zöld pecsétjét és most be akar a többi is kerülni a körbe, gyűjteni a zöld úttörőpecsétet. Eközben zöldpolitika csak megújuló energiára akar alapozni, ami ma fenntarthatatlan rendszert hozna el, kiütve a szolgáltatás biztonságát és a megfizethetőséget, ráadásul

Márpedig földgáz nélkül Európa következő húsz évét nem lehet megoldani – vélte a dékán, aki egy, a BME-n felépített európai modell eredményei alapján jelezte: a 2030-2040-es határidők tartása is lehetetlen, a napenergia szezonalitásának kiküszöbölése jelenleg csak ötletszinten létezik.

Paks, rezsicsökkentés, zöldek

Perger az EU területén az elmúlt húsz évben leszerelt atomerőművek számával riposztolt, mondván, láthatóan a piac nem fogja ezeket finanszírozni, de ez érthető, mert az atomenergia „vacak, és van jobb” – sőt, szerinte a taxonómiarendelettel az EU a saját szabályaival ment szembe a földgáz és az atom beemelésével.

Ami viszont bőségesen megtérült volna Paks 2 esetében – vágott oda Aszódi –, hiszen itt villogtatta a Greenpeace is „szidtatok engem”, hogy 55 euró MWh-nként magas áron termel, és majd lemennek az árak, ehhez képest most 200-250 eurónál tart ennyi energia Európában, „hát nem hogy megtérülne, hanem egyenesen 5-6 év alatt visszahozná az árát Paks 2!”.

A nézői-hallgatói kérdések is generáltak némi vitát: Perger szerint az államnak muszáj torzítania a piacot a megújulók felé, Aszódi szerint nincs ingyen áram, vagy az ipariak fizetik az árát, mint itthon, „vagy háromszor akkora a villanyszámla, mint a németeknél.” A dékán szerint Paks 1 és 2 a rezsicsökkentés egyik fontos eleme, Perger szerint

ráadásul

Ellamentáltak még egyet a hulladék kérdésén, Perger szerint ez az atomenergia egyik legfőbb problémája, míg Aszódi rávágta, hogy a nukleáris erőművek szemete eleve kis helyre koncentrálódik, mindig összegyűjtik és elszállítják, és bár „jókora felvonulást rendeztek a német zöldek minden hulladékszállító járműnél”, az országok zöme áramfogyasztás-növekedéssel számol, ami csak így biztosítható.

Ezzel szemben „a zöld elképzelés se a kormányok, se az emberek gondolkodásával nem találkozik”.

Fotó: Gyurkovits Tamás