Így őrlődtek a hazai németek Hitler és a magyarság között

Nagyot nézhettek az elvtársak a Központi Bizottságnál, amikor kézhez kapták Wild Frigyes levelét. A Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének főtitkára Vókány falu egykori jegyzőjének a nyugdíja ügyében fordult egyenesen a párt legfelső szervéhez, amit ilyen ügyekben ritkán volt szokás.

Leitner úr ugyanis nem kapott nyugdíjat, de nem azért, mert éppenséggel sok honfitársához hasonlóan belépett volna a náci Volksbundba, ne adj’ Isten az SS-be, ahogyan arra a Harmadik Birodalom kapacitálta a hazánkban élő németeket, hanem áttételesen éppen azért, mert nem tette. Sőt,

amit a magyar állam tolerált, sőt fű alatt támogatott is, azonban a hamarosan bekövetkező német megszállás után rövidesen Mauthausenben találta magát.

Innen testileg-lelkileg megtörve vergődött haza, helytállásáért pedig tizenöt hold földet kapott a tiszavirágéletű demokráciában – emiatt aztán 1949-ben kuláklistára került, s nem csak a kapott földjét vitték, de a házát is, így a faluszéli pincesoron húzta meg magát. Ennek ellenére be akarták „pofozni” a TSZ-be, s

Erre viszont már nem volt hajlandó – így munkaviszony híján nyugdíjra sem lett jogosult.

A fenti történet jól illusztrálja a magyarországi, hazánkhoz lojális németség sorsát, s egyébként Tóth Ágnes, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Kisebbségkutató Intézetének kutatóprofesszora mesélte el a Rubicon keddi vitaestjén a budapesti Scruton közösségi térben. Leitner úr története körülbelül ott kezdődik, ahol a nem kevésbé izgalmas vitaesté véget ért, kezdjük mi is az elején!

A „Németek Magyarországon: A politikai mobilizáció időszaka (1920-1944)” című vitaestet Tóth Ágnes vezette, rajta kívül részt vett még rajta közvetlen kollégája, Marchut Réka, mellett Grósz András, történész, a KKM Szerződéstárának levéltárosa és Somlai Péter, a fővárosi Madách Gimnázium tanára.

Tóth Ágnes és Somlai Péter (fotó: Mátrai Dávid/Mandiner)

Az elején kezdték: miért adták fel az etnikai határok elvét a nagyhatalmak az első világháború végén? Marchut Réka szerint bár mi így látjuk, hogy nem érvényesültek a wilsoni önrendelkezési elvek, ezzel szemben a győztesek úgy érzik, nagyon is erről van szó, nem véletlenül állítottak fel Wilsonnak szobrot Kolozsvárott; de a lényeg, hogy

illetve a Monarchia, mint számukra kellemetlen közép-európai hatalom szétbomlasztása.

Tóth Ágnes hozzátette: az orosz forradalom megfékezése közepes ütközőállamokkal ugyancsak nagyhatalmi cél lett a világháború végére; ennek eredményeképpen újra kevert lakosságú államok jöttek létre, Európában pedig kisebbségi sorba került nyolcmillió német, több millió ukrán és hárommillió magyar. A nagyhatalmak úgy próbálták kezelni a problémát – tette hozzá kérdésre Somlai Péter – hogy kisebbségvédelmi garanciákat írattak alá nem csak a vesztesekkel, de a győztesekkel is, s ott volt a Népszövetség, amelynek efölött őrködni lett volna tisztje…

Nemzetiségem, nemzetiséged, nemzetiségünk

…a szerződéseket a győztes kisantant államok aláírták, de folyton a kiskapukat keresték, a Népszövetség pedig nem volt képes betartatni azokat – tette hozzá Tóth Ágnes. Eközben hazánk korábbi ötvenegynéhány helyett immár 90 százalékban magyarlakta országgá vált, a maradék nemzetiségek legnagyobb tömbjét pedig a félmilliós németség adta, amely – mint Somlai hozzáfűzte – korábban nem, most azonban modern nemzeti mozgalmakat indított, éppen akkor, amikor a magyarságot Trianon traumatizálta, s erre jött rá a kormányzat megengedő politikája,

Eközben a monarchiabeli nemzetkoncepció is átalakult, a magyarok mint politikai nemzet (nemzetiségre való tekintet nélkül, állampolgárság alapján) nem működhetett hárommillió elszakított magyarral, így befelé a francia modell valósult meg, kifelé, a határon túlra szakadt közösségek érdekében való fellépésnél viszont a német kultúrnemzet-modellt próbálták érvényesíteni.

Marchut Réka és Grósz András (fotó: Mátrai Dávid/Mandiner)

Időközben, az 1923-as kisebbségi oktatási rendelettel háromféle iskolatípust szabályoztak – hogy melyiket szerették volna helyben, azt a szülői értekezleten maguk dönthették el –: ahol a magyart idegen nyelvként, ahol keverten s végül ahol a németet tanították idegen nyelvként.

mert sokszor éppen azok kerültek tisztviselői székekbe, ahol erről megyei szinten döntés született, akik nemrégiben menekültek elszakított területekről, és erős revansvágy fűtötte őket. Vagy, ahogy Somlai mondta, amíg a felemelkedő náci Németország nem tiltakozott, igyekeztek a C irányába eltolni az iskolákat.

Maga a törvény azonban, mint Tóth Ágnes mondta, megengedő volt és figyelembe vette, hol mennyire ragaszkodik identitásához az adott nemzetiség.

Aztán jött a Harmadik Birodalom...

Szó esett Bleyer Jakab szerepéről – a rövid ideig nemzeti kisebbségek tárca nélküli minisztere sokat tett azért, hogy a hazai németséget a magyar állam iránti lojalitásra buzdítsa; ugyanakkor a németség identitásának megőrzését is szorgalmazta, ami már kevésbé tetszett a kormánynak, ezért lépten-nyomon marginalizálták szervezetét, az „Ungarländischer Deutscher Volksbildungsverein”-t. Grósz hozzáfűzte: a csúcson 25-30 ezer fős tagságot számlált a szervezet, noha sok helyen igyekeztek korlátozni annak működését.

Ahogy Tóth fogalmazott, a magyarországi németség is része lett a német-magyar államközi kapcsolatoknak, noha Németország igyekezett Lengyelország és Csehszlovákia kivételével nem terhelni ezzel a témával ezeket, viszont 1935-ben új iskolarendelet született, amely megszüntette az A és C kategóriás iskolákat, az általános a vegyes tannyelvű lesz.

S eljött a revízió ideje is, az első bécsi döntés, amikor a Felvidék magyarlakta sávja visszakerült hazánkhoz – azonban a Hitler által benyújtott számlán ott éktelenkedik a Volksbund létrehozása is, majd az Észak-Erdélyt visszajuttató második bécsi döntés után a második tétel: a bécsi népcsoportegyezmény, amely az összes többi szervezetet betiltotta. A háború alatt pedig a Volksbund a német nácizmus hirdetőoszlopává vált, kőkemény propagandát folytatva a németség körében. Ekkor döbbent rá Budapest, hogy korábban kellett volna támogatni a mérsékelt mozgalmakat. ekkorra a Volksbund 300 ezer tagot számlált, ebből azonban, hívta fel rá a figyelmet Marchut Réka, felerészben a visszacsatolt területek németjei voltak benne, s az SS-be is hasonló aránnyal jelentkeztek – mindenesetre Berlin örökké elégedetlen volt a számokkal.

Közben illegalitásban – de a magyar állam támogatásával – alakult meg a bonyhádi központú Hűség mozgalom 1942-ben,

ez azonban főleg szigetszerűen jelent meg sok helyen.

(fotó: Mátrai Dávid/Mandiner)

Ami a németség asszimilációját illeti, Teleki Pál miniszterelnök földrajztudósként úgy rendelkezett, hogy az 1941-es népszámlálásban a korábbi gyakorlattól eltérően ne csak az anyanyelvre, hanem a nemzetiségre is kérdezzenek rá – így lett, hogy a 477 ezer német ajkúból csak 303 ezer vallotta magát német nemzetiségűnek.

miközben helyi szinten is sok konfliktus akadt.

Ahogy Tóth Ágnes mesélte, volt, ahol éppen a német nemzetiségű közigazgatási alkalmazottak álltak ellen a náci nyomulásnak, családok mentek tönkre abban, hogy az egyik testvér belépett, a másik nem. Aki nem lépett be, annak festékkel bélyegezték meg a házát, és a verekedések is mindennaposak voltak (ahogy a verések is, fűzte hozzá Somlai).

Ekkor hozta fel a cikk elején említett Leitner Jakab példáját Tóth Ágnes, s ekkor került szóba, hogy éppen elég gyakori volt, hogy magyarországi önkéntes (vagy később besorozott)

Somlai hozzáfűzte: volt némi ravasz számítás is abban, hogy hazánk – persze a kényszer mellett – nem csak engedélyezte, de támogatta is a legradikálisabb német szerveződéseket. Berögződés volt ugyanis, hogy Hitler a magyarországi németeket a birodalom területére akarja vinni, „kimenteni a német vért”, így Budapest a legradikálisabb németek eltávolítására bazírozott ezzel a lépéssel, mondván, a lojálisabbja pedig marad és beolvad – nyilván Berlinnek ez kevésbé felelt volna meg.

A hivatalos német külpolitikával a magyarok persze nem szálltak szembe, de igyekeztek szabotálni a törekvéseiket, ahol csak lehetett – fogalmazott Marchut Réka.

(címlapfotó: Mátrai Dávid/Mandiner)