Olyanok voltunk huszonévesen, mint egy rockmúzeum

„Hogy érzed, mindaz, amivé a Lovasi-féle világ összeállt, abban mennyire vannak benne a pécsi Forbát Alfréd házai, Várkonyi Nándor, Csorba Győző…. Szóval, ha mondjuk debreceni legénynek születsz, akkor kevesebb mediterrán fény, tengervágy keveredett volna a dalaidba? 

Valószínű igen. Miközben régen nagyon szépnek láttam egy csomó részletét Pécsnek, a késő Kádár-kor kisszerűsége miatt valahogy olyan béna volt minden, a toldozott-foltozott belváros, a leharcolt indusztriális zónák, a panelnegyedek  elég lehangolóak voltak, miközben a régmúlt kulisszáiból,  a Tettye utcáiból, a Sétatér környékéből, a szőlők-gyümölcsösök dűlőiből szivárgott valami szebb szabású, naposabb élet lehetősége, vagy emléke, nem is tudom. Például órákon át tudtam sétálni a pécsi Mecsek oldal szőlői közt. Volt valami  mediterrán ragyogása, olyan késő délutáni fények például, amit legközelebb csak a Balaton-felvidéken lehet látni. Ma már teljesen beépült, kicsit mintha ezzel el is tűnt volna ez a »valami«. De az íze, az emléke megvan.

Először 1989-es Vekeri-tónál, a debreceni Efotton láttam a zenekart, akkor már minden védjegy értékű dolog megvolt, ami 2010-ig jellemezte a zenekart, ahogy persze az  1991-es Naphoz Holddal albumon is… Voltak azért a kezdeti években úgymond szintugrások (ahogy a Beatlesnél) vagy kapásból készen volt a Borz-univerzum, ahogy pl. a Led Zeppelinnél?

Inkább különböző szakaszai voltak a zenekarnak, de ha azt nézzük, hogy sokak szerint az első három album az igazi Kispál, akkor mondhatjuk, hogy már a kezdettől megvolt minden, ami a zenekart jellemezte.

A 60-as évek című dal jó hogy vége a 60-as éveknek-sorában afféle punkos attitűdöt véltem felfedezni. Ugyanakkor erősen táplálkoztok ti is a hatvanas évekből… Hogy is volt ez, hogy megtagadni, de megőrizni is? 

Zeneileg a rockzene egy-egy új hulláma mindig a műfaj gyökereihez nyúlt vissza, ilyen értelemben nekünk nem volt kérdés milyen zenét akarunk csinálni, bár hallgattunk akkor aktuális zenekarokat, de mégis valahogy mindig a hatvanas, korai hetvenes éveknél kötöttünk ki, mint inspirációs forrás. Egyszerűen korszerűtlenek voltunk, az akkor menő popzenékről lesújtó volt a véleményünk, olyanok voltunk huszonévesen, mint egy rockmúzeum.

Ehhez képest remekül kikerültétek a nagyon direkt vintage /retro hatvanas évek hangzást, amire persze később egy egész szcéna alapította az identitását… Hogy tudtátok leküzdeni a vintage rájátszások erős csábítását?

Valószínű nem kerültük volna el, ha a tárgyi és személyi feltételei meglettek volna. Nagyon szerettünk volna úgy szólni mint a régi bandák. De se ember nem volt aki megmutatta volna, hogy mi kell ehhez, se eszközeink nem voltak hozzá. Azzal főztünk amink volt.”