Nem folytatok személyes hadjáratot Orbán Viktorral

„2018-ban Szlovákiában meggyilkoltak egy újságírót, aki a kormányszintű korrupcióról, az EU-pénzekkel történt visszaélésekről írt, mire Robert Fico a tüntetőket Soros György által irányított embereknek nevezte. Tartozhat így Szlovákia »Európa magjához«, ahogy azt politikusai szeretnék?

Jan Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolása sokakat sokkolt, nem csak Szlovákiában, hanem Franciaországban és Európa többi részén is. Az újságírók fenyegetése, megtámadása és meggyilkolása demokráciáink alapjait veszélyezteti. Nagy hatással volt rám a szlovák nép válasza, amikor kifejezve a szólásszabadsághoz és a sajtószabadsághoz való ragaszkodást, ezrek lengettek európai zászlókat a Szlovák Nemzeti Felkelés terén. Ez a ragaszkodás az európai identitáshoz és értékekhez, ez Európa szíve.

Európa szívében lenni nem egy státusz, nem egy földrajzi kérdés, hanem politikai ambíció kérdése, és ezek a törekvések Európa-szerte megtalálhatók.
Ebből adott példát Szlovákia, amikor bevezette az eurót, vagy amikor csatlakozott a schengeni övezethez. Nincs a tagállamoknak két osztálya, nincs Kelet és Nyugat, nincsenek régiek és újak. Konkrét projektek vannak, legyen szó a védelemről, az informatikáról vagy az eurózóna mélyítéséről, közös törekvések vannak és ezeknek az együttműködéseknek nyitva kell állniuk mindenki számára, akinek van bátorsága az élre állni. Európának ezt a szívét szeretném építeni.

A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor úgy festi le Önt, mint a legfőbb ellenfelét a jövő májusi európai parlamenti választásokon. Egyetért ezzel? Milyen szövetséggel kíván részt venni a választásokon? És hogyan mondható majd meg, hogy ki nyert, Orbán vagy Ön?

Nem folytatok személyes hadjáratot és jó a kapcsolatom Orbán Viktorral, akit személyesen is, valamint a magyar nép által megválasztott miniszterelnökként is tisztelek. Azonban folyamatos harcot folytatok az európai értékekért és identitásért. A mély európai identitás különleges egyensúly a nyitás és védekezés világában. Egy olyan Európa, amely naív, és amelynek nincsenek szabályai és határai, a népek elszakadásához vezet, amilyen a Brexit it. Ez bizonyosan nem az én elképzelésem.

Én egy szuverén Európát szeretnék, amely megvédi az állampolgárait, az értékeit és felügyeli a határait. De egy olyan Európa, amely lefitymálja a nézetek és hitek sokszínűségét, az igazságszolgáltatás és a sajtó szabadságát, a menekültek befogadását, akik politikai üldöztetés elől menekülnek, nem más, mint saját magunk elárulása.
Európa-szerte a népek valóban kapcsolódnak ezekhez az értékekhez; amikor ezeket eltapostuk, akkor bajt hoztunk a saját kontinensünkre háborúba sodorva azt. Soha ne felejtsük el ezeket, ehhez nincs jogunk. Ez a csata jóval túllépi az európai választások horizontját. De legyünk világosak, nem csak arról van szó, hogy felidézzük az értékeket és a nagy alapelveket. Minden egyes nap egy eredményes Európáért küzdök, mivel úgy tudjuk visszaadni az Európába vetett bizalmat, ha felvázolunk egy elképzelést és megoldásokat hozunk. Olyan Európát szeretnék, ami az európaiakat szolgálja. Ezt teszem nap mint nap az eurózóna megerősítésével, a védelem Európájával, az európai egyetemekkel és innovációs ügynökségekkel, a szerzői jogok és a társadalmi jogok védelmével. Ez az egyetlen győzelem, ami megéri.

Lengyelország minden erejével igyekszik meggyőzni az Egyesült Államokat egy ottani állandó katonai bázis felállításáról. Washingtonnak tavasszal kellene erről döntést hoznia. Mennyiben támogatja Franciaország, mint NATO-tag, ezt a kezdeményzést? Ez része lehet annak a francia és német kezdeményezéshez, amely az európai önvédelem fejlesztésére irányul? Bízhat-e Európa a Trump kormányzatban saját biztonsága kérdésben?

Mélyen ragaszkodom az Európa és az Egyesült Államok közötti szövetséghez. Szilárdan hiszem, hogy még mindig ugyanazokon az elképzeléseken és eszméken osztozunk. A Washingtonnal fenntartott rendszeres és jóhiszemű párbeszéd a külpolitikám védjegye, bár kifogásolták, mégis folytatni fogom. Valamint egy konkrét szükségről van itt szó a katonai műveleteink és a biztonságunk szempontjából.

Ebben a kontextusban úgy tekintek a NATO-ra, mint a közös európai védelem alapjára. De ahogy kiemeltem, szükséges az, hogy az európaiak még többet fordítsanak saját védelmükre és még több felelősséget vállaljanak ennek érdekében.
Ebben a kontextusban nem az én feladatom dönteni az amerikai csapatok állandó kirendeltségéről Lengyelországban. Csak arra emlékeztetek, hogy a 2016-os Varsói csúcson a NATO megegyezett egy elrettentés és védelem közötti kiegyensúlyozott állásfoglalásról, és döntött az „előretolt rotációs jelenlét” felállításáról Észtországban, Lengyelországban, Litvániában és Lengyelországban, melynek erőit a szövetségesek biztosítják. Franciaország felelősséget vállal ebben a kérdésben és hozzájárul ehhez a jelenléthez. A felmerülő kérdések a következők: az állandó bázisra irányuló kérelem egységes-e a NATO által Varsóban elfogadott állásponttal? Növeli a közösségi biztonságunkat? Az európaiak hitelességét mutatja-e védelmi téren? Erre Lengyelországnak kell válaszolnia és nem Franciaországnak. Én azt tudom, hogy nekünk együtt kell haladnunk az európai védelem fejlesztésében, beleértve az ipari döntéseinket és egy közös kulturális stratégia kifejlesztését. Enélkül Európa nem lesz sem hatékony, sem hiteles.”