„A piarista iskola mindenütt minőségi nevelést és oktatást nyújt, amit a közvélekedés elit iskolaként értelmez. Elfogadja ezt a megítélést?
Szívesen válaszolnám, hogy soha nem definiáltuk magunkat elit iskolaként. Félreérthető ez a kifejezés. Azt sugallja, hogy az iskola a társadalmi elitet fölözi le, ezekből a családokból gyűjt be magának diákokat. A köznyelv eliten általában a gazdagokat érti. A meritokrácia ideája ezzel szemben egy olyan társadalom képét rajzolja meg, ahol az érdemek és a képességek alapján kerülnek élre az emberek. Ezzel az elittel lehet azonosulni, de a pusztán anyagi helyzete miatt magasra kerülő, és ezzel kulturálisan is helyzeti előnyhöz jutó réteggel azonosulni egy piarista számára, de a kereszténység számára sem elfogadható. Ezért határolódom el attól a kijelentéstől, hogy a piarista iskolák valamikor is csak az elitet szólították volna meg.
Az elit szerepe minden társadalomban meghatározó. A minőség jegyében kialakított képzési rendjük elősegítheti a kinevelésüket...
Van ilyen célkitűzésünk, és hálásak lennénk a Gondviselésnek, ha ezek az erőfeszítéseink sikerrel járnának. Úgy szeretnénk fejlődésükben segíteni a ránk bízottakat, hogy olyan felnőtté váljanak, akik a közösségért tesznek, és érzékenyek a mellettük élők szükségleteire. Amennyiben eliten a közösségért élő, odaadó, áldozatos embert értjük, örömmel vállalom a jelzőt.
Az iskola elsődleges feladata ugyanakkor a tudás átadása. Hogyan látja ezt?
A Szentszéknek az iskolákra vonatkozó dokumentumai alapján egy másik szót választanék. Ezek a megnyilatkozások nem a tudás, hanem a kultúra és a műveltség átadásáról beszélnek, ezt tekintik az iskola feladatának. A műveltség átadása nem történhet másképpen, mint személyes találkozások révén. A műveltséget ezzel személyes összefüggésrendszerbe állítjuk: műveltnek lenni azt jelenti, hogy találkozom más korok emberével, és az engem megelőző korok embereivel is személyesen akarok találkozni az általuk hátrahagyott örökség révén. Azt tekintjük feladatunknak, hogy ezt a találkozást megteremtsük. Egy személyes kapcsolatrendszerbe állítjuk a ránk bízott fiatalokat, ami segít nekik abban, hogy önmagukká váljanak – pontosan ezen találkozások révén. Nem félünk attól, hogy ha önmagukká válnak, akkor ez elszigetelt, csak a privát érdekeiket szem előtt tartó egyéniségek kialakulását fogja jelenteni. (...)
A piaristákhoz sokan a szigort kapcsolják. Joggal?
Az is a stílusunkhoz kapcsolódik, hogy számunkra hangsúlyos a fegyelem, amin nem kaszárnyahangulatot vagy erőszakoskodást értek. A fegyelem számunkra rendezettséget, rendszerességet, következetességet, kiszámíthatóságot, munkára szoktatást jelent. Ezt tartom a hatosztályos iskolában az első két év nagyon komoly feladatának. Az előrehaladáshoz rendszeres, fegyelmezett munkára van szükség. Tanítványnak, »discipulus«-nak lenni azt jelenti, hogy vállalok egyfajta fegyelmet, »discipliná«-t.”