Nem nagyon kötök kompromisszumot

„– Figyelj, Tamás. Te miért nem tudsz ismert újságíróként, aki tanítasz a Károli Egyetemen újságírást, díjakat kaptál, könyveid jelentek meg, médiaszociológiával foglalkoztál, azt hiszem, arról is írtál könyvet...

– Nem, abból a doktorimat írtam...

– Mindegy, hogy a túróban lehetsz te az utcán? Miért nem kapkodnak utánad a nagy lapok? 

– Nem vagyok az utcán, a Károlin van főállásom. De a mi a kérdésedet illeti, rossz a hírem, igen. Nem nagyon kötök kompromisszumot. Az Index, ahonnan eljöttem, az egyik legszabadabban működő szerkesztőség, tehát attól csak szigorúbb helyek vannak, így aztán valószínűleg nem működne a dolog. Nem bírom, ha korlátozni akarnak egy szerkesztőségben. Lehet, hogy túl kritikus vagyok, de úgy érzem, hogy ha ma valaki újságírói állást kap valahol, akkor szinte bármilyen kompromisszumra hajlandó. Mindenki örül, ha van állása, és megteheti, amit a tulajdonos vagy a vezetőség elvár. (...)

– Az Átlátszó olyasmi, mint a Wikileaks: nem annyira újságcikkek, mint közérdekű dokumentumok kerülnek nyilvánosságra. De miért? Nem tökmindegy, hogy én most látok egy szerződést vagy nem látok egy szerződést?  

– Minden újságcikk alapja az, hogy meg kell szerezni a közérdekű adatokat, és ez a folyamat általában rejtve zajlik. Az olvasó már csak az újságcikket látja, de mi az előkészítési fázist is kiraktuk, tehát adatokat igénylünk, nyilvánosságra hozzuk azokat, és a feldolgozás fog erre épülni reményeim szerint, ha lesz pénzünk arra, hogy az újságírókat meg tudjuk fizetni. Addig abban bízunk, hogy a média másik része, például a Mindennapi valamelyik adatigénylésben fantáziát lát, és továbbgörgeti a történetet. Itt van ez az ötödik kerületi ingatlan-dolog. Rengeteg a pletyka, hogy mi, hogy, kinek került ki köztulajdonból, de konkrétumot nem tudunk, mert nem nyilvános a dolog. Elkezdtük bírósági keresettel is kikényszeríteni, hogy ezeket hozzák nyilvánosságra. Az eredményben nyilván rengeteg hírértékű dolog lesz. Másrészt ma mindenütt mindenki csalást vagy sározást gyanít, tehát a bolhából elefántot csinálnak, az igazi elefántot viszont eltüntetik. Tehát ha odatesszük mindig a sztorik mögé a dokumentumokat, akkor az olvasónak nem kell vakon bíznia az én interpretációmban, hanem meg tudja nézni, pontosan mi van a szerződésben. Az oknyomozás hitelességét növeli, hogy ha az azt megalapozó tényanyaggal, amit adott esetben egy bíróságon is be kell tudni mutatni, a szerző alátámasztja a saját szövegét.”