A férfi úszóknak nincs helyük a nők között, a politikának pedig a sportban – Milák Kristóf a Mandinernek

Csisztu Zsuzsa interjúja a Mandiner hetilapban.

Legutóbbi beszélgetésünkkor én láttalak vendégül, most köszönöm, hogy virtuálisan te engedsz be az otthonodba, pedig éppen csak hazaértél külföldről. Már elindult az alapozás?
Nem, most pár napra pihenni utaztam külföldre, aztán rövidesen újra útra kelünk, az már edzőtáborozás lesz.

Bőröndből bőröndbe? 
Azért nem egészen, szerencsére elég időm marad rendezni a soraimat idehaza. Karácsonykor még itthon voltam.

A szüleiddel együtt ünnepelsz még?
Kilencvenkilenc százalékban igen. Szenteste, esetleg plusz egy nap, amikor együtt vagyunk.

Nem lehet könnyű téged bármivel is meglepni; tudnak még neked ajándékot venni, vagy már inkább te leped meg őket?
Mindig készülök nekik valamivel, de engem korábban is nehéz volt megajándékozni. Igazából elég unalmas dolgokra volt mostanában szükségem, ezeket nem titkoltam el előlük. Például nagyon hiányzott a háztartásomból egy jó minőségű felmosó, ezért kaptam karácsonyra egy király gőzfelmosót. (Nevet)

Te jó ég! Egy takarításcentrikus bajnok? 
Miért? Ez meglepő? Itthon mindent magam végzek.

Maradjunk annyiban, hogy nem átlagos.
Annak idején a saját szobámban is mindig rendet kellett hogy tartsak, erre neveltek a szüleim. Mivel egyedül élek, most a lakásomat is – amely azért már kényelmesebb és nagyobb, mint az előző – én tartom rendben.

Semmi takarítószemélyzet vagy szülői segítség?
Nem, ilyesmire nem keresek embert. Igaz, amíg nem volt mosogatógépem, néha tornyosult némi mosatlan a konyhában, ilyenkor édesanyám reppenve érkezett, alig bírtam lebeszélni róla, hogy nekiálljon az egész lakásnak. 2018 végén költöztem Pestre, amikor honvédos lettem, utána még egy évig a segítségemre voltak a szüleim, és most is bármikor ugranak, de inkább kímélem már őket.

Jó, de hát a szüleidnek – akik kiskorodtól ugyanúgy részei voltak a hajnali keléseknek, hoztak-vittek az edzésre, hosszú órákat vártak rád – nyilván szintén tanulniuk kell, hogy felnőtt a gyermekük, nem?
Van egy barátom, aki ezt úgy látja, akkor van félig tele a pohár, ha nem hív a gyerek, mert akkor boldogul; ha hív, lehet, hogy baj van. (Nevet)

Nos, ha már sorra vettük a házimunkákat, mi a helyzet a főzéssel és leginkább a táplálkozással? Mennyire étkezik tudatosan Milák Kristóf, az úszó?
Megszállottja nem vagyok a kiadagolt étkezésnek, előfordul, hogy magamra főzök. Akárcsak az, hogy egy hosszabb program után és edzés előtt, útközben ér az éhség – ilyenkor igyekszem minőségi helyen jó alapanyagokból készült fogásokat választani. Hogy ott tartok az életemben és a pályafutásomban, ahol, az annak is köszönhető, hogy jól ismerem magamat és a testem igényeit. Kifinomultan oda tudok figyelni a testem jelzéseire. Azt hiszem, sokkal jobban értem ezt a nyelvet, mint az átlag vagy mint akár a versenytársaim. Erős a testtudatom, és pontosan érzem, mikor van szükségem szénhidrátra, fehérjére vagy folyadékra. Ezen a szinten – úgy érzem – ez ritka képesség, örülök, hogy felismertem magamban.

És aggódás nélkül bármit elvehetsz a karácsonyi asztalról? 
Szerencsére genetikusan nem vagyok hajlamos a hízásra, világéletemben vézna gyerek voltam. Az utazások alkalmával a mediterrán ízektől a távol-keleti konyháig mindent volt már alkalmam megkóstolni, de inkább a hagyományos magyar ízeket részesítem előnyben. Amúgy nem vagyok válogatós, csak minőségi étel legyen.

Nem először kapom fel a fejem a minőségi jelzőn. Az öltözködéseddel kapcsolatos igényességedről tudok, de ezek szerint másban is ez a vezérelv?
Mindenben a minőséget keresem, az étkezésemtől az autón át a gőzfelmosóig. Rájöttem, hogy az idő a legértékesebb dolog, s a tartós fogyasztási cikkek esetében is kiderült, hogy a minőségbe fektetés időt és energiát spórol nekem. Nem a percekről beszélek, hanem a nap végén összeadódó időről és arról, hogy mennyi időt töltöttél produktívan, és mennyit vesztegettél el. A minőség a mennyiséget veszi vissza, ezt eleinte nehéz elfogadni. Ez fontos felismerés volt, az önálló élettel érkezett el. Mint ahogy az is, hogy az öltözködés nálam nem szükséges rossz, hanem a személyiségem egyik olyan eleme, amire a medencén kívül odafigyelek.

Ezzel azért kilógsz a sorból…
Alapvetően nekem is sok a funkcionális ruhám, pólóm, fürdőköpenyem, edzéshez kötődő – talán mondhatom – kacatom, ezekből örömmel ajándékozok el olykor, ha van rá igény. A „játszós ruhákban” is már a minőséget keresem, itt most olyasmire gondolok, amit az uszodán kívül viselek, de nem alkalomra. Egyszerűen rájöttem, hogy tovább tartanak a jó alapanyagból jól megvarrt dolgok, vagyis nem pártolom a „fast fashion”-féle irányt. Sportosan elegáns dolgaim vannak, mert kell a kényelem, de kell a megjelenés is. Ha kilépek otthonról, szeretem, ha képviselek egy nívót.

Olyannyira, hogy méretre varrt öltönyök, monogramos ingek pihennek a szekrényedben. Igaz, a 190 centiddel, széles vállaiddal és hosszú végtagjaiddal nem is vagy kifejezetten konfekcióalkat.
Valóban nem. De azért hidd el, az én korosztályomra inkább az jellemző, hogy minek az öltönyösdi egyáltalán. Úgy látom, sajnos kevés olyan véleményvezér van, akit érdemes lenne követni a stílusáért. Pedig vélhetően változna az utcakép, de még a gondolkodásmód is, ha minél többen ráéreznének, hogy ennek belülről kell jönnie.

Az eleganciát hiányolod a hétköznapokból? 
Inkább az igényességet, az emberek igényességét önmagukkal szemben. Nem a kifelé élést, a másoknak való mindenáron megfelelést tartom fontosnak, hanem annak felismerését, hogy az belső igényességből kell hogy fakadjon. De említhetem azt is, hogy hogyan mosunk kezet, naponta hányszor mosunk fogat, mennyire alaposan mosdunk – ilyen alapvető dolgokról beszélek, amelyek kedvező irányba mozdíthatják a magatartásunkat.

Az Év Sportolója gálára is külön öltözettel készültél?
Igen, a beszélgetésünk után épp a szmokingom igazítására indulok. Amúgy el kell mondanom, hogy egy finom alapanyagból készült, méretre szabott öltönybe belebújni páratlan élmény.

Térjünk át az úszásra. Kiemelkedő tehetségedet és versenyzési tartalékaidat az egész szakma elismeri, ám azt is gyakran hozzáteszik: könnyű neki, biztos nem kell annyit edzenie, mint másoknak. Erről a legilletékesebbet, Wirth Balázs edzőt kérdeztem, ő pedig határozottan cáfolta.
Ennek örülök, mert a kritikusok többnyire nincsenek ott, amikor hetente tíz-tizenkét alkalommal edzésen vagyok.

Olimpiai, világ- és Európa-bajnok, világcsúcstartó lettél az előző edződdel, Selmeci Attilával. Mi indokolta mégis az edzőváltást?
Az új mesterem mellett sokkal több teret kapok a hozzászólásra, az edzésterv véleményezésére, és úgy érzem, jobban be vagyok vonva a napi munkába. Két nagyon különböző mesterről beszélünk, s nem csak azért, mert Balázs korban közelebb áll hozzám. Úgy érzem, szükségem volt erre a váltásra. Nem egóból, nem dacból, nem is önérzetből hoztam meg a döntést, egyszerűen úgy éreztem, tizenhat évnyi úszással a hátam mögött szeretnék még aktívabban részt venni annak eldöntésében, hogy mi az, amit el tudok végezni, és mi az, amit nem. És az is lényeges, hogy megbeszéljük, az utóbbit mire tudjuk cserélni.

Valóban, Balázs is elismerte: az edzésterv olykor borul, de nemcsak nálad, hanem Kapás Boginál és Márton Ricsinél is, mert a versenyző aznapi fizikai és lelkiállapota bizony átírhatja a terveket.
Ha mást végzünk is, az edzés értékes marad. Attila bával sem voltam az a mennyiségi úszó, aki ész nélkül rótta a kilométereket faltól falig, de mára még inkább előtérbe került a minőségi edzésmunka, kizárólag szakmai szemmel.

A csapattársaid jelenléte mennyiben segít elviselni, amikor brutálisan fáj?
Volt részem egy teljes évet egyedül edzeni, kitoltam akarat­erőből, de nem esett jól. Nagyszerű, hogy Márton Ricsiék­kel együtt készülünk, mert hiába a legjobb edzésterv és a legjobb edző, nem tudsz annyira beledögleni a vízbe, ha nincs ott egy versenytárs, aki rivalizál veled. Örülök Ricsi sikereinek, és úgy látom, a tavalyi eredmények után sokkal motiváltabb, mint előtte.

De ha reálisan nézzük a dolgot, Milák Kristófnak ma Milák Kristóf a legnagyobb ellenfele.
Attól függ, melyik versenyszámban. 200 pillangón valóban saját magam ellenfele vagyok, és mivel ezerszer elvégeztem már a felkészülést, most is el fogom. Felkészülök, odamegyek akár az idei vébére Fukuokába, és leúszom. Tudom, mi a dolgom.

Mestered azt is mondta, örül, hogy nem lett meg tavaly az 1:50-en belüli idő, mert így maradt még motiváció egy újabb világcsúcsra. Érdekelnek még az idők, megmozgatnak egyáltalán?
Természetesen, teljesítményorientált férfi vagyok, kellően maximalista ahhoz, hogy a leggyorsabb, a legnagyobb és a legjobb dolgok érdekeljenek. (Nevet) Céltudatos vagyok, de hiszem, hogy kell ehhez bizonyos hülyeségfaktor és egyfajta komolytalanság is, ami még nem veszett ki belőlem. Még lesznek világcsúcsaim, mert tisztában vagyok azzal, mi van mögöttem, és mit hozok a zsákban. Van bennem egy egészséges szintű egoizmus is, ami jellemző az élsportolókra. És tudom, mire vagyok képes.

Figyeled azért Dresselt, Popovici-ot, Le Clost és a többieket? Szükséges még készülni belőlük? 
Ezen a távon nem annyira, néha persze megnézem őket, amikor együtt versenyzünk. 100 pillén viszont már szükséges, 100 gyorson pedig különösen tömött a mezőny, az azért nem úgy megy, ahogy szeretném. Rómában az Eb-n megint úsztam egy őrült jó időt, azt megint legalább egy évig nem fogom tudni felülmúlni. A 100 gyors egyfajta királyszám, izgatja a fantáziámat, de még sokat kell fejben dolgoznom, és a mozgáskultúrámat is hozzá kell hangolnom. A 100 gyorsot ússzák a legtöbben a világon, sokszor vérfürdő, de engem motivál, mert szeretnék multifunkcionális úszóvá válni.

S ott van még a 4 × 200-as gyorsváltó, amitől Sós Csaba szövetségi kapitány is sokat remél.
Igen, most abban nagyobb a potenciál, mint a 4 × 100-ban, de azt is látni kell, hogy az egyéni számok mindig előnyt fognak élvezni, egyéni érmeket nem fogunk beáldozni egy bizonytalanabb váltóért.

Elég fókuszáltnak látszol a saját feladataidat illetően, mennyire van időd figyelni az úszóvilág egyéb történéseire? A FINA-ról World Aquatics névre váltó nemzetközi szövetség markáns döntéseket hozott budapesti kongresszusán a sportban egyre erőteljesebb lobbiként megjelenő transzgender sportolók ügyében. Ezekről mit gondolsz? 
Nagy rálátásom nincs, de véleményem van a transzgender­témát illetően. E jelenségek előretörése nagyjából megmutatja, hogy milyen szinten áll egy ország morálisan. Amerika az Amerika, de úgy gondolom, egy társadalom berendezkedése nagyban meghatározza, milyen folyamatok gyorsulnak fel, milyen lobbik kapnak hangsúlyt, és milyen értékek kerülnek előtérbe. Alapvetés, hogy férfi úszóknak nincs helyük a nők között, akármilyen hormonális változtatásokon mennek is át, mert az ösztrogén- és tesztoszteronértékek annyira nem befolyásolhatók mesterségesen, hogy mindez fair versenyt eredményezzen. Ha a nemváltás egyfajta önkifejezésről, önmegvalósításról, az egyenlőségről és a szabadságról szól, ám legyen, de akkor miért szeretne valaki a másik nem versenyébe beszállni, amikor ott már kész szabályok vannak? Vagyis egy ilyen átállásnak nem az eredményhajhászásról, hanem a belső értékekről kellene szólnia, mégis az előbbi sejlik ki belőle. Azt is roppant veszélyesnek tartanám, ha pubertáskor előtt álló fiatalokat műtenének át, hogy a másik nem versenyein indulhassanak. Szerencsére nekünk nem kell ilyesmivel foglalkoznunk, ez a probléma nincs kézzelfogható közelségben. Nincsenek bennem különösebb indulatok a témában, de talán egy külön kategória lenne a legjobb megoldás. Az már sokkal jobban bosszant, hogy az élsportba ennyire belemászik a politika.

Mire gondolsz? 
Például a kötelező vagy inkább elvárt térdelésre focimeccsek előtt. Ez egy olyan kultúrában, mint a mienk, nehezen értelmezhető, hiszen mi sosem voltunk gyarmatosító nép, épp ellenkezőleg. És az ilyen akciókban részt venni különösen nem dolga a sportolónak, mert idegen a sportkultúrától. Az orosz–ukrán háború is markáns nyomot hagy a sporton. 

Ezt hogy látod?
Természetesen mindennemű erőszakot elutasítva, a háború szörnyűségeit, az ártatlan emberek halálát elítélve furcsállom, hogy a nemzetközi vezetők a sportolókat állítják sarokba. Azzal, hogy az orosz és fehérorosz versenyzőket kitiltják a sportpályákról, súlyosan sérül a fair play. Persze érzékeny dolog, hogy egy világversenyen egy orosz vagy egy ukrán sportoló távol tudja-e tartani magát az indulataitól, de sportemberek vagyunk, pont mi tudnánk példát mutatni, hogy az ilyen helyzetekben a józanság dönt az indulatok helyett.

Az Év Sportolója-versenyben egy világklasszis vívóval, Szilágyi Áronnal és egy történelmi győzelmeket szerző gyorskorcsolyázóval, Liu Shaoanggal mérték össze a teljesít­ményedet a sportújságírók, és ez alkalommal – immáron másodszor – te jöttél ki győztesen. Kissé talán elfogódott is voltál a díj átvételekor, jól érzékeltem ezt? Milyen muníciót jelent ez számodra másfél évvel a párizsi olimpia előtt?
Bevallom őszintén, talán a második helyre vártam magamat, és valóban meglepett a győzelem. Mielőtt azonban Párizsig kezdenénk gondolkodni, noha én mindig előretekintek, már javában benne vagyunk a 2023-as esztendőben, idén is rengeteg munkát kell elvégeznem. Az úszás az a műfaj, ahol nem lehet lépcsőfokokat kihagyni. Megtisztelő a díj, jól is esett egy pillanatra megállni a kezemben a trófeával, de holnaptól újraindul a munka.

Nyitókép: Reuters / JOEL MARKLUND