Egy új vasfüggönnyel Európa veszít – Harald Vilimsky a Mandinernek

Sándor Lénárd interjúja a Mandiner hetilapban

Az ukrajnai konfliktus egy olyan elhúzódó háborúba torkollt, ami régóta ismeretlen volt az európai kontinensen. Véleménye szerint az események mely láncolata vezetett ehhez a háborúhoz?

A háború tragédiája elkerülhető lett volna,

Az európai politikai elit soha nem értette meg, hogy az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktus régre nyúlik vissza. Ivan Mazepa kozák hetmannal kezdődött, aki XII. Károly svéd királlyal szövetkezett Nagy Péter orosz cár ellenében. Vagy említhetném a holodomort is, amelynek során Sztálin kiéheztette Ukrajnát, és emberek milliói haltak meg. Ukrajna, akárcsak annak idején, most is az Egyesült Államok és Oroszország hatalmi játszmájának áldozata; Európa pedig, csakúgy, mint Jugoszlávia esetében, a tehetetlen kívülálló szerepét kapta. Álláspontom szerint meghatározó jelentőségű a háború kirobbanásában az Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási megállapodás, amely a Majdan téri tüntetésekhez, majd pedig a Krím, illetve a Donyecki és a Luganszki Népköztársaság kiszakadásához vezetett.

A jugoszláv konfliktushoz hasonlóan most is kirajzolódik egy kelet–nyugati szembenállás. Dacára annak, hogy a nyugati országok – különösen az Egyesült Államok – nem hadviselő felek, a konfliktus főszereplőjévé váltak. Emellett jól látható, hogy az Egyesült Államoknak gyengül az a képessége, hogy harcba szólítsa a nemzetközi közösséget Oroszország ellen. Hogy látja ezeket a jelenségeket?

Fontos különbség a jugoszláviai háborúhoz képest, hogy abban nagyobb hatalom nem vett részt közvetlenül. Szintén eltérés, hogy a Szovjetunió éppen felbomlóban volt, Oroszország ennek megfelelően inkább passzívan szemlélte a jugoszláviai eseményeket.

Főként az iraki és az afganisztáni háború miatt már nem úgy tekintenek az amerikaiakra, mint jó szándékú felszabadítókra, akik békét és biztonságot teremtenek a világban. Ehelyett egy nagy törést láthatunk: azok az országok, amelyek korábban megbízható szövetségesnek számítottak, az afganisztáni és az iraki háború után gyengeségnek tekintik a Nyugat geopolitikai dominanciáját, és passzívak maradnak az Oroszország elleni fellépésben. Ennek megfelelően az Egyesült Államoknak nem sikerült széles körű szövetséget kovácsolnia Oroszországgal szemben, mint azt India vagy néhány afrikai és dél-amerikai ország példája jól mutatja.

A háború hatásai kontinensről kontinensre és régióról régióra változnak. Milyen következményekkel jár Európa társadalmaira és gazdaságaira?

Alapvetően minden európai ellenzi ezt a háborút, már csak a múlt század fájdalmas európai történelmének tanulságai miatt is. Azt is világosan látni kell, hogy Oroszország Ukrajna lerohanásával indította el az egész folyamatot. Úgy gondolom, hogy a békés megoldáshoz vezető út több tényezőtől függ, és az európai szintű megközelítés jelenleg ellentmondásos. Az európai liberális, baloldali és zöldpártok jelentős mennyiségű és nagy erejű fegyverek szállítását sürgetik, amivel tulajdonképpen egy veszélyes helyzetet szítanak. Ezzel a konfliktus könnyen eszkalálódhat, mégis azt hirdetik, hogy ők szavatolják a békét Európában. Ilyen pártok vannak kormányon Németországban. Ezt a politikai álláspontot azonban egyre többen megkérdőjelezik, akik tényleg békét és stabilitást szeretnének például az energiapolitika terén.

Különösen a tél közeledtével a lakosságot is nagymértékben aggasztja ez a helyzet, és ha az európai vezetők nem térnek magukhoz, akkor a következő választásokon nagy meglepetésekre lehet számítani. Vegyük például Ausztriát: az osztrákok alig fele támogatja az Európai Unió Oroszország elleni szankcióit, a fegyverszállításokat pedig a nagy többség ellenzi. A közelgő energiaválság miatt úgy vélem, még többen fogják ellenezni a Moszkvával szemben alkalmazott intézkedéseket.

Az európai hatalmak helyett Törökország igyekszik közvetíteni a felek között. Európa a jelek szerint mindent meg akar tenni azért, hogy Oroszország magas árat fizessen az agressziójáért. De mi az az ár, amit a Nyugatnak kell majd fizetnie, ha végleg elidegeníti Oroszországot? Hogyan látja ezt az ellentmondást?

Elsőként szeretném leszögezni: osztrákként szégyenletesnek tartom, hogy a bécsi kormány semmit nem tett azért, hogy a béke érdekében közvetítsen. Ausztria nagy diplomáciai hagyományokkal bír, és tökéletes helyszíne lehetett volna a béketárgyalásoknak. Ehelyett szinte az összes párt szőnyeg alá söpörte az alkotmányos semlegességet, és részt akar venni a konfliktusban. Ami az Oroszország és az Európai Unió közötti kapcsolatokat illeti, úgy gondolom, hogy már a háború előtt megromlottak, a háborúval pedig menthetetlenül: lényegében megsemmisültek.

Osztrákként és európaiként is azt szeretném látni, hogy az EU ne a nagyhatalmak játékszere legyen, hanem önállóan cselekedjen, a saját, és ne az amerikai, orosz vagy kínai érdekeket kövesse. Ha Európának nem sikerül kiszabadulnia idegen országok érdekeinek szorításából, nem képes kiállni, és megvédeni a saját érdekeit, akkor nem látom, hogyan lehet a következő nemzedéknek virágzó jövője. Egy második vasfüggöny leereszkedésének lehetünk tanúi, amivel Európa egyértelműen veszít a geopolitikai játszmában.

Magyarország igyekszik pragmatikus álláspontot képviselni a szankciókról, a tűzszüneti tárgyalásokról és a háború megfékezéséről zajló európai vitákban. Mit gondol a magyar miniszterelnök álláspontjáról?

Orbán Viktor tulajdonképpen azt teszi, ami európai szinten már feledésbe merült: a saját országa és a saját lakossága érdekében cselekszik. Jómagam ezt a felfogást tartom észszerűnek, és minden európai vezetőtől ezt várnám. Az európai politikai vitákkal az ideológiák térnyerése a legnagyobb probléma, amelyek áthatják a politikai döntéshozatalt is. Az ukrajnai háború különösen erősen bizonyítja ezt.

de olyannyira meg van győződve saját álláspontjának helyességéről, hogy feladja a jólétet, a szabadságjogokat és a békét. Pedig az Európai Unió éppen ezekre az elvekre épül, ami egyben az európai nemzetek egységének garanciája. Orbán Viktor megértette ezt, és ezt akarja tolmácsolni az európai döntéshozatalnak. Számára nem ellentmondás a békéért, de a szankciós politika ellen küzdeni, és emellett segíti az ukrán menekülteket, és segélyszállítmányokat küld Ukrajnába. És mivel rengetegen éreznek úgy Európa-szerte, hogy helyes, ha egy politikus kiáll a békéért, ez a felfogás számos kormány és a média ellenállásába ütközik, amelyek továbbra is az ideológiai gondolkodást erőltetik.

Mik a legfontosabb tanulságok Európa jövője szempontjából?

A kontinens egyetlen kiútja az lehet, ha olyan stratégiai autonómia elérésére törekszik, amely képes megvédeni az európai határokat és érdekeket. Ennek megfelelően olyan nemzetállami együttműködésre van szükség, amelyben a semleges országok érdekeit is figyelembe veszik. Át kell gondolni a NATO-val való stratégiai együttműködés kereteit. A NATO végső soron éppen úgy az amerikai érdekeket érvényesíti, mint ahogyan a Varsói Szerződés a szovjet érdekeket. Európaiként nem áltathatjuk magunkat. Úgy gondolom, hogy

 Ez valamennyi európai érdekében állna.

Nyitókép: AFP / Hans Punz / APA