Fegyveres zsoldoskaraván indult meg a főváros felé – élesedik a helyzet a magyar határ túloldalán
Sajtóhírek szerint egy listát is találtak náluk politikusokról és újságírókról.
Rossz üzenete van annak, hogy a román elnök megkaphatta a Nagy Károly-díjat.
Klaus Iohannis, Románia köztársasági elnöke kapott egy olyan díjat, amit nem érdemelt meg. Ez nem az ő hibája. Ez a Nemzetközi Nagy Károly-díj szégyene. Az adományozó alapítvány elnökéé, a német szocdem Jürgen Lindené, a ceremóniában szerepet játszó európai bizottsági alelnöké, Věra Jourováé vagy éppen az Európai Tanács elnökéé, Charles Michelé. Az EU szégyene, hogy vezetői beálltak egy kirekesztő román politikus mögé, aki több alkalommal is nyíltan gyűlöletet keltett az erdélyi magyarság ellen. Iohannis sohasem harcolt „a kisebbségek védelméért és a kulturális sokszínűségért”, amiért a díjat kapta, és nem járult hozzá az európai egységhez sem. Legfeljebb annyit tett, mint ahogy Románia is, hogy semmi gondot nem okozott az Európai Uniót irányító politikai elitnek. Persze emögött nem valamiféle „európaiság” van, de nem is konfliktuskerülés vagy megfelelésvágy. Romániának egész egyszerűen szüksége van az EU jóindulatára Moldova ügyében, hogy egy nap az unió keretében jöhessen létre a román–moldáv egység, azaz Nagy-Románia.
Iohannis súlyos kijelentéseivel az adományozó alapítvány is tisztában volt, de az erdélyi magyar közösség elleni gyűlöletkeltés nem érte el az ingerküszöbét. Pedig a román köztársasági elnök a „magyar nemzetiségű román állampolgárokat emberi méltóságában sértő kijelentését” a román bíróság is elítélte. Ha egy nem keresztény vallási vagy szexuális kisebbségről nyilatkozik Iohannis hasonló módon, akkor Aachen közelébe se mehetett volna. De mindez nem Klaus Iohannis hibája, hanem a mai európai elité.
Az viszont már a román elnök bűne, hogy ezt az alkalmat is egy román – és egyébként szlovák és szerb – történelmi mítosz terjesztésére használja fel. Eszerint a románok népszavazáson döntöttek, hogy Romániához szeretnének tartozni. „Nem loptunk senkitől semmit, önrendelkezés volt, a mi jogunk az önrendelkezésre. Erdély így lett Románia része, akkor lett Kárpátalja is Ukrajna része és így tovább.”