Látszólagos engedély

Bár alapvetően pesszimista vagyok, azt mondom, próbáljuk most meglátni a jót a rosszban. Vagy legalábbis a lehetőséget, amelyet a járványveszély eddigi életgyakorlatunk megszakításával elhoz. Nyilván minden felületet a koronavírussal kapcsolatos fejlemények uralnak: mi sem tudjuk kivonni magunkat ezek és persze a szeretteink iránt érzett aggodalom hatása alól. De az otthoni-irodai „szellemi karanténban” talán van egy kis időnk átgondolni pár dolgot: például Kovács István barátom és kollégám múlt heti, e rovatban a digitális fejlődés hatásainak megítéléséről szóló írását. István jól megvilágítja a netes ökoszisztéma negatív hatásai iránt táplált kritikákat, de az internet védőszentjének (!) évtizedekkel ezelőtti példáján keresztül bemutatja, hogyan lehet a technikai vívmányokat az evangélium parancsa szerint használni. Úgy fogalmaz: „a technikai fejlődés nem önmagában jó vagy rossz, hanem éppen olyan, amilyenné az ember teszi”.

Istvánnal vitám van ebben, de mivel nem akarjuk a szamizdatkorszak SZDSZ-eseit játszani, akik xeroxozva tudatták egymással belterjes érzéseiket, inkább e hasábokon reflektálok az írására, mert az a nyilvánosság számára is érdemes gondolatokat tartalmaz. Bár tagadhatatlan, hogy a különféle digitális kommunikációs csatornák és platformok pusztán eszközök, és ki-ki a saját céljaira tudja használni, tartalommal megtölteni őket, maga az alak, a forma már önmagában hordoz olyan sajátosságokat, okoz olyan elháríthatatlan következményeket, amelyek a használó szándékától függetlenül károsak a normális életre. Nyilván a mindenkori konzervatív eleve szkeptikus a mindenkori technikai változásokkal szemben: így volt ez a könyvnyomtatás, a rádiózás, a televíziózás hajnalán, de vélhetőleg a kerék feltalálása idején is. István barátom cikkét abban bízva kommentálom most, hogy remélem, nincs, illetve nem lesz igazam, és – ahogyan ő írja – tudjuk jóra használni a modern technikát, „mert a gonosz mindig is erős volt a harcban, de a jó cselekedettel szemben tehetetlen”. Akkor lássuk a medvét: „Miért rossz az internet?”

Csábító tudatkondicionálás

Az alapvető baj az, hogy a kortárs neoliberális esztétika alapmotívumaira – korlátlanság, kényelem, azonnali vágykielégítés – a high-tech óriások digitális monokultúrája nagyban rímel. Hogy ez azért van-e, mert a két „élcsapat” között nagy a személyi és ideológiai átjárás, vagy mert (ahogy általában a konzervatívok „sejtik”) a valami új feltalálásával járó technikai fejlődés szükségszerűen lebontja az értékes régi mítoszokat, eldönthetetlen. Ami lényeges (és egyben közhelyes) viszont, hogy a planetáris internetes kommunikáció, illetve az infóáramlás és a társas érintkezés virtuálissá válása roppant rövid idő alatt, korábban sosem látott hevességgel alakította át az életet. A „net” eredeti ígérete (csábítása) persze a végtelen szabadság és a korlátlan önkiteljesítés volt. A folyamatos okostelefon-használat, az állandó „kapcsolódottság”, az adatok és a targetált benyomások burjánzása, a kényszeres „csekkolás” azonban mindennek az ellentétéhez: fixációkhoz, túlpörgéshez, koncentrációs zavarhoz, pillanatba zártsághoz, munka és magánélet egybefolyásához, totális kontrollhoz, valamint szorongáshoz és stresszhez vezetett.