Fokozott veszélyt jelent a koronavírus Kárpátalján

Kecskés Csoma riportja a Mandiner hetilapban.

A Katolikus Karitász Orvosmissziója nyolc fővel indult, ma már több mint hatvan tagot számlál. A misszió tagjai elsősorban orvosok, orvostanhallgatók, egészségügyi dolgozók, ápolók és asszisztensek, s található közöttük újságíró, rendszergazda és fotós is. Többen közülük maguk is a határon túlról származnak.

„Azokra a helyekre megyünk, ahol még van magyar óvoda, iskola, az viszont nem kritérium, hogy a lakosság döntő többsége magyar legyen – mondja lapunknak Vojcek László professzor, a misszió vezetője. – A cél az, hogy az oda járó gyermekek magyarul tanuljanak. Ha mi ellátjuk őket szemüveggel, megvizsgáljuk, meggyógyítjuk őket, akkor remélhetjük, hogy megtartják magyar nyelvüket és a magyarság iránti elkötelezettségüket.” Az Orvosmisszió emellett bárkit készségesen megvizsgál, aki bejelentkezik hozzá, ukránt, oroszt, szlovákot, románt, lengyelt – nemzetiségi hovatartozástól függetlenül.

„Ukrajnában húsz helyből mindössze egyre tudom azt mondani, hogy európai színvonalú az ellátás” – osztja meg tapasztalatait Pósz Zoltán nyíregyházi szülész-nőgyógyász és endokrinológus. Ő maga is a határon túlról származik, a szatmári Nagykárolyban született. A misszió orvosainak az a benyomásuk, hogy a helyi orvosok vagy nem értik a szakmájukat, vagy direkt több terápiára igyekeznek rábírni a pácienseket. Tudni kell ugyanis Kárpátaljáról, hogy az ellátásért fizetni kell, és a szükséges eszközöket a betegeknek maguknak kell beszerezniük a patikából. „Annyi patikát, amennyi ott van egy kistelepülésen, még életemben nem láttam. Ráadásul ezek hellyel-közzel mindig nyitva vannak” – meséli Pósz Zoltán.

„Akinek rosszak az anyagi körülményei, az nehezen ér el orvost, jó orvost pedig végképp nem – fűzi hozzá Gombos Katalin, a János-kórház szemészeti osztályát vezető főorvos. – A kárpátaljaiak tehát nehezen jutnak ellátáshoz, amelynek a minősége szintén kérdéses. Nem szeretném az ottani kollégákat kritizálni, ismerem a lehetőségeiket, de néha nagyon furcsa dolgokra derül fény.” Elmondása szerint volt olyan kisfiú, akit azért nem engedtek iskolába, mert idegsérülése van, úgysem lát semmit. Holott erős szemüveggel és egy kancsalság elleni kezeléssel elég jól lehetett javítani a látásán. Ez hosszú folyamat, lehet, hogy még műtétre is sor kerül, de neki az alternatíva az volt, hogy szemüveg nélkül otthon vakoskodik, és soha nem jár majd iskolába.

„Volt olyan felnőtt kezeltünk, aki azzal jött be, hogy szemészeti lézeres beavatkozáson esett át. Elmesélése szerint ez abból állt, hogy felment egy lakásba, és a doktornő lézerrel vetített ide-oda, neki pedig arra kellett néznie, illetve egy másik lézerrel a szemébe is belevilágítottak… Akkor kellett rájönnöm, hogy ez egész érdekes kezelés lehet, amelynek a reális javuláshoz semmi köze nincsen. Mindenesetre a beteg elmondta, hogy sok pénzt kifizetett érte – sorolja a meghökkentő példákat Gombos Katalin. – Ilyenkor mindig rá kell ébreszteni a pácienst arra, hogy milyen nagy hülyeséget csinált. Ezt mi igyekszünk finoman megtenni.”