Akik örökre Bakonybél mellett döntöttek
A Magas-Bakony tavasszal is káprázatos. Úti célunk Bakonybél, a Szent Mauríciusz-monostor szerzeteseit látogatjuk meg. Bár nekem ez az első utam ide, fotósunk, Földházi Árpád „hazajár” a testvérekhez, amolyan önként vállalt misszióként minden évszakban, sokféle tevékenységükben fotózta már őket.
A kommunizmus idején elkobzott, évtizedeken át szociális otthonként működtetett épületegyüttest lelakott állapotban kapta vissza a bencés rend a kilencvenes években. A Pannonhalmán élő testvérek egy részében mindig megvolt a vágy a nagy méretű tanítói intézménynél kisebb, egyszerűbb szerzetesi közösség létrehozására. A rend 1998-ban lehetőséget adott arra, hogy néhány szerzetes visszaköltözzön Bakonybélbe. Hatan vállalkoztak erre, de hamar kiderült, hogy nem is olyan egyszerű egy ilyen kis közösségben élni, így az első hat testvérből már csak egy él a monostorban. A közösség azonban mindig meg tudott újulni, akár hárman, akár öten voltak, napjainkban pedig már kilenc testvér lakja a rendházat. „A kulcs nem más, mint hogy a testvérek újra és újra felteszik magunknak a kérdést: kik ők, mi a feladatuk és küldetésük, miért vannak Bakonybélben, a változó világ ellenére hogyan tudnak hitelesek maradni, és mindennek mi a természetfölötti távlata. Egyre világosabb a válasz arra, mi Bakonybél üzenete, mi a közösségünk karizmája s hogy ehhez milyen tevékenységek, akár gazdaságilag is értelmezhető projektek tudnak kapcsolódni” – világítja meg Baán Izsák atya, a monostor perjele.
Ennek fényében szerves építkezés kezdődött: az első próbálkozások egyike egy kis gyógynövénykert s néhány műhely volt, ezekből indultak ki a monostor gazdaságának fő irányvonalai. A gyógynövények és a műhelyekben készült kegytárgyak értékesítéséhez később társult még könyvsorozat-szerkesztés, vendégfogadás, turizmus, lelkigyakorlatok tartása és imatanítás is.
Nyitókép és képek: Földházi Árpád
