
Győzikének üzenem, ha még mindig napirenden van a magyar cigányság megmentése, feltétlenül hívjon!
„Ez a sok buzi még mindig tanul, nem megyünk inni valamit?”

„Életem második mélypontja volt hétfő délután. Az első az volt, hogy valamikor 1981-ben, a Múzeum körúton találkoztam egy ismerősömmel. Abban az évben Tatán a KISZ-táborban (Dr. Kende Péter volt az igazgató) előadónak hívtak meg, aktuális bel-és külpolitikai kérdésekről tartottam előadást (mint a Rádió hírszerkesztője).
Szóval a Múzeum körúton velem szembe jött egy ismerős, gyorsan kiderült, hogy pár hónapja Tatán az oktatók – diákok futballmeccsen jól összerugdostuk egymást. Emlékszem, egyszer a nyakánál fogva lerántottam, aztán amikor hőbörgött, mondtam neki, hogy »Bocs, de én nem tudok focizni, én kosarazok!«
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Vereség után: megszólal a Fidesz kampányfőnöke | REAKCIÓ Orbán Balázzsal (VIDEÓ)

Na, szóval összefutottunk, megörültünk egymásnak, beültünk egy kávéra, aztán csak úgy, mellékesen megemlítette, hogy ő építészmérnök és kurva nagy bajban van, mert a Nyugatinál épül a felüljáró, amit kétfelől kezdtek építeni, de képzeljem el, hogy nem ér össze. Hát ezen mosolyogtam és én, barom, nem jöttem rá, hogy egy óriási sztori van a kezemben! Aztán heteken keresztül minden újság ezzel volt tele, hát én majdnem öngyilkos lettem.
Na, hétfő délután az OTP központban Havasné a 2. számú pultnál üldögélt órákon keresztül, én olvasgattam. Egyszer csak feltűnt, hogy az ügyintéző hölgy meg a Havasné riheg-röhög. Füleltem, még az is megütötte a fülemet, hogy »a hülye férjem«. Aztán amikor végeztünk, megkérdeztem, hogy mi a szent szaron röhögtek.
Közbevetőleg: nekem is feltűnt, hogy sorban hét, vagy nyolc ügyintéző dolgozik, de az 1. számú ügyintéző magasabban ül, mint a többi. Na most egy olyan kifinomult újságíró, mint én, elképesztő, hogy látja, de nem fogja fel, amit a teljesen civil Havasné, aki megkérdezte, hogy »A kolléganő itt balra, miért ül magasabban, mint itt maguk?« Ezután Havasné tovább fűzte a gondolatot, hogy lehet, hogy ez egy hülye kérdés, de megszokta, hogy miközben én futballmeccset nézek, egy csomó hülye kérdést tesz fel, például azt, hogy miért van egy félkör a tizenhatosnál. Na, ezen rihegtek-röhögtek és én akkor jöttem rá arra, hogy láttam, amit láttam, de Havasné tette fel a logikus kérdést. A hölgy a magasabb pulton nyilván korelnök, bár ez elég ronda gondolat.
Na mindegy, kikanyarodtunk a Váci útra, aztán pirosat kaptunk. Pont ott, a Bánki Donát Technikumnál, ahová azután jártam két évig, hogy szégyenletes módon, nem vettek fel a Szegedi Egyetem jogi karára. Az igazság az, hogy azért lettem gépjármű-villamossági műszerész ipari tanuló, mert Szegeden a szóbeli előtti estén a kollégiumban, a felső vaságyon lóbálta a lábát egy fehérvári gyerek és azt mondta, hogy »Ez a sok buzi még mindig tanul, nem megyünk inni valamit?« Elmentünk és az Öreg hídnál úgy berúgtunk, hogy másnap alig találtunk el a szóbeli helyszínéhez. Voltak még érdekes részletek, de a vége az, hogy ipari tanuló lettem.
Na, szóval pirosat kaptunk, Havasné lökdösött, hogy nézzek már a másik oldalra, egy szép, fekete terepjáróból egy echte, középkorú, tipikusan roma férfi kiabált át (Havasné lehúzta az ablakot): »Tanár úr! Mikor látjuk megint a tévében? Tudom, hogy jól kibasztak magával… de hiányzik, nem csak nekem, de a bratyónak is! Jó egészséget, sok-sok üdvözlet!«
Havasné rám nézett és megkérdezte, hogy »Na, rájöttél, hogy ki kiabált át? Hát a Zsolti!« Akkor beugrott, hogy ez a Gáspár Zsolti lehet, akit különböző műsorok előzeteseiben már láttam. A bratyó ezek szerint a Gáspár Győző lehet.
Meglepő, de vannak olyan emlékeim, amik kifejezetten egy földrajzi ponthoz kötődnek. Tizenvalahány évvel ezelőtt, a Duna-parton autóztam. A MAHART Kikötőnél megszólalt a telefonom, Győzike hívott: »Tanár úr! Azért hívom, hogy mentsük meg a magyarországi cigányságot!v Feltaláltam magam, megkérdeztem, hogy »Még ma, vagy ráér?«A témára soha nem tértünk vissza.
(...)
Győzikének meg azt üzenem, hogy ha még mindig napirenden van a magyar cigányság megmentése, feltétlenül hívjon!”
Nyitókép: Képkocka, YouTube







