Pusztító csapásra készülnek Putyinék – az ukrán elnök a hírre azonnal hazautazott Írországból

Zelenszkij szerint Oroszország elnöke már jó ideje foglalkozik a támadás előkészítésével, ami már az éjszaka során megtörténhet.

Berlin csütörtökön engedélyezte Lengyelországnak, hogy továbbadjon Ukrajnának öt olyan MiG-29-es harci repülőgépet, amelyek még a Német Demokratikus Köztársaság egykori állományából származtak.

Boris Pistorius német védelmi miniszter közleményben üdvözölte a kormány aznapi döntését. Szavai szerint a német kormány elhatározása bizonyítja, hogy
Olyan harci repülőgépek továbbadásáról van szó, amelyeket Németország 2003-ban engedett át Lengyelországnak. A Bundeswehr a gépeket a Német Demokratikus Köztársaság Nemzeti Néphadseregének állományából örökölte.
A vonatkozó megállapodások értelmében Lengyelország csak német hozzájárulással adhatja tovább a harci repülőgépeket harmadik félnek. Varsó márciusban jelentette be, hogy MiG-29-es harci repülőgépek leszállításával segíti az Oroszország indította háborúban védekező kijevi vezetést. Lengyelország eddig nyolc harci repülőt adott át Ukrajnának.
(MTI)
Nyitókép: RADOSLAW JOZWIAK / AFP