Mi teszi a mai magyar jobboldalt? – „Tihanyi jobboldal” címmel született összegzés!

A szerző a Kommentár folyóirat munkatársa 

Közösség, hagyomány, szabadság jelszavakkal indult útjának a Kommentár folyóirat még 2006-ban, mostanra pedig már három évtized telt el a kommunista diktatúra bukása óta.

Ez egy emberöltő, vagyis

Akkor még csak „derengett” egy „olyan ország képe, amelyben immár nem kell az alapkérdésekről vitázni”, mára pedig a „magabíró Magyarország körvonalai” is látszódnak – ezekkel a szavakkal indította útjára a Tihanyi jobboldal című kiskönyvet Gyürk András, a Fidesz EP-képviselője. A kötet a Kommentár szerzőinek korábbi, meghatározó írásait gyűjti egybe.

„Európánk, ha jelenleg olyan is, amilyen, még birtokba veheti örökségét. Látszólag szétzilált kultúránkban láthatatlan szálak kötik össze katedrálisaink csúcsíveit a hétköznapi emberek viselkedésével, még akkor is, ha ezek elvékonyodtak az elmúlt századokban” – írja Czopf Áron történész, a Kommentár munkatársa. A szerző szerint kultúránk öröksége rejtve marad, ha nem tárulkozunk fel neki mi, az örökösök. A politikai test ugyanis vallás és kultúra nélkül bomlásnak indul.

élő kapcsolatot teremtve múlt és jövő között, a görög-római és a zsidó-keresztény egység oldalán. 

Vágvölgyi Gergely politológus, a Mandiner főmunkatársa a teremtésvédelemről írt. Szerinte a komplex természet- és környezetvédelmi szemlélet forrásvidéki nem más, mint a keresztény hit és világkép. Bár az utolsó évtizedekben zöldnek lenni politikai értelemben (új)baloldaliságot jelentett, s az egyébként a kereszténységet és a keresztény értékeket rendre tagadó újbaloldal igyekezett is kisajátítani e területet, a gondolat mégsem arrafelé van otthon. Sőt, nem is onnan ered – érvel Vágvölgyi. A szerző állításának igazolására a Biblia vonatkozó verseit idézi, melyben a keresztény felfogás antropológiai alapjai mellett megtaláljuk az embert körülölelő világhoz való viszonyulás alapvető aspektusait is.

Máthé Áron történész, a NEB elnökhelyettese a trianoni évszázadról írt. Mint kifejti, „Trianon egymagában áll a magyar történelemben: gyászos 20. századunk, a száz év magyar magány bevezetője”. Akármerre fordulunk, akárhová nyúlunk,

Mindig érdemes számvetést készítenünk róla. A szerző szerint Muhinál a magyar etnikai terjeszkedés állt meg, Mohács után a szuverenitás veszett el, Trianon pedig a magyar létbizonytalanság forrása, ahol a magyarság létét is megkérdőjelezték. A szerző a kelet-európai megbékélés lehetőségét vizsgálja ennek a tükrében, nem feledkezve meg róla, hogy számos szomszédos ország eredetmítosza 1918-ban kezdődik.

László András, a nemzetközi kapcsolatok szakértője a magyar érdek védelmének kérdéséről ír az ukrajnai háború, az inflációs, a gazdasági és az energiaválság kapcsán. A szerző szerint ez az időszak minden bizonnyal a hidegháború végéhez hasonló korszakhatárt jelent. Mint László rámutat, a rendszerváltozás óta két szemlélet határozta meg a magyar külpolitikát: a saját út követése, illetve a „jó tanuló” modellje, mely igazodik és sodródik az árral. Már pedig ha a magyar érdek alatt a magyarság megmaradását, jólétét és fejlődését értjük,

Békés Márton történész, a Kommentár főszerkesztője a nemzeti konzervatív programról írt rövid értekezést. A Szovjetiunió bukását követő időszakot Fukuyama mára meghaladott tétele foglalta össze: a beteljesülés-elmélet neve „a történelem vége” volt, mely a szabad piac, a demokrácia és a jogvédelem terjedését vizionálta. Ennek vetett véget a populista hullám, a világjárvány, illetve a világháború rémének felsejlése. Így most „világrend nélküli világban” (Schmidt Mária) állunk, korszakhatár közepén. A krízis a liberalizmusé, és nem a demokráciáé, a gondok gátja pedig a nemzetállamok határaival esik egybe. Amerikában felívelőben van a nemzeti konzervatív irány, mely a nemzetet akarja konzerválni; ez Magyarországon persze nem újdonság.

Békés a magyar konzervatív hagyományhoz nyúl, nem javasolja a nyugati szerzők utáni „kapkodást”, mindössze annyit állapít meg, hogy

A könyvecske újra közli Hegedűs Zoltán történész írását a jobboldali közösségről. Mint írja, a konzervatív reneszánsz a magyarság tekintetében példátlanul sikeres nemzetépítő korszakot eredményezett. „Talán a dualizmus évtizedeihez lehet csak hasonlítani”. Azonban pontosan a dualizmus utáni összeomlás emlékeztet arra, hogy bármennyire is gazdag egy társadalom, ha nem tudja megvédeni, ami az övé, a történelem „nem lesz kegyes hozzá”. A magyar érdek, hogy a mi sorsunkról mi magunk döntsünk – írja a szerző.

A Tihanyi jobboldalt Békés Márton Tihanyi tézisek című írása zárja. A történész szerint politikai küzdelmünk tétje, hogy korszak lesz-e a rendszerből. A rendszer ugyanis csak politikai alakzat, míg a korszak rá jellemző kulturális miliő; utóbbit kulturális áramlatok, kollektív meggyőződések és szokások teszik. A szerző szerint fontos kulturális kánont alkotni, saját referenciáinkhoz igazodni, támogatni egymást és főleg a cselekvés embereit. Dessewffy Aurél világos kifejezte értékalapon álló programját, amikor 1841-ben így írt: „Igenis »kormányember« vagyok. Vagyok pedig kormány embere a szónak abban az értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetetlenítenek”.

A Tihanyi jobboldal nyilván azon felismerésből született, hogy a konzervatív tételeket nem csak a szellemi megalapozás, hanem a cselekvés programja is jelenti, illetve azokat napjaink felgyorsult világában emészthető hosszban, kis alakú kiadásban is elérhetővé kell tenni.

A kötet napjaink magyar jobboldali gondolkodásának elengedhetetlen gyűjteménye, aki – akár támogatólag, akár kritikus szemmel – meg akarja érteni, mit gondolnak ma a magyar konzervatívok, jól teszi, ha kezébe veszi, és alaposan forgatja azt. 

Fotó: Facebook