A populizmus gyakorlata

2022. október 18. 17:54

Puzsér Róbert
Index
Egy olyan vezető, akit a keresztneve kötelez, nem engedheti meg magának az ideológiai meggyőződés luxusát.

„A legenda szerint 2002-es választási veresége után Orbán Viktor nagyszabású megbeszélésre hívott mindenkit, aki a négyéves kormányzásban és a kampányban részt vett. Egyetlen kérdésre várt választ. »Miért vesztettünk?« A párt és az egykori kormány apraja-nagyja magyarázkodott így meg úgy, hivatkozott erre meg arra, Orbán pedig csak ült, és hallgatott. Egyszer csak egy akkor még alig ismert koronaőr, bizonyos Habony Árpád emelkedett szólásra, és olyan választ adott, amely a teljes magyar politikát kiforgatta önmagából. »Azért vesztettünk, mert nem akartunk eléggé nyerni.« A párt liberális szárnyát képező Pokorni Zoltán, Schmidt Mária és Navracsics Tibor majd’ lenyelte a nyelvét, és felháborodottan pillantott össze. »Ki ez a nyikhaj senki, és hogy mer ilyet mondani?«

A legendák azért nagyszerűek, mert nem kell valóságosnak lenniük, attól még lehetnek igazak. A fent idézett eset talán nem történt meg, talán nem pontosan így történt, de nem ez számít, hanem az a megvilágító erő, amely belőle a magyar politikai életre vonatkozóan felfénylik. Az emberiség a történelem kezdetén nyilván nem kötött a szó fizikai értelmében társadalmi szerződést a hatalom gyakorlására vonatkozóan, ez a fiktív koncepció mégis segít megérteni az egyén és a közösség, valamint a közösség és a hatalom viszonyát. Amikor Habony Árpád a legenda alapján kimondta a varázsszavakat, melyek szerint »azért vesztettünk, mert nem akartunk eléggé nyerni«, azt fejezte ki, hogy egy olyan vezető, akit a keresztneve kötelez, ezért győzelemre ítéltetett, nem engedheti meg magának az ideológiai meggyőződés luxusát.

Aki akármiben is hisz, és ahhoz rendeli a politikáját, amilyen az ezredfordulós Fidesznek a polgári Magyarország ethosza volt, az gúzsba kötve próbál futóversenyt nyerni, és csak magát okolhatja a bukásáért. Aki egy kamionversenyen rakománnyal áll rajthoz, tálcán kínálja fel a győzelmet riválisainak. Aki valamilyen, az nem lehet akármilyen, és így önmagát olyan taktikai hátrányba hozza, amely a bukás csírája. Habony Árpád azt jelezte Orbán Viktornak, hogy vagy polgár lesz, vagy győztes – döntse el, hogy valamilyen akar-e lenni, vagy hatalmon akar-e lenni: aki a politikához rendeli a hatalmat, annak lesz is politikája, aztán vagy lesz hatalma, vagy nem lesz; aki a hatalomhoz rendeli a politikát, annak ma talán ilyen, holnap talán amolyan politikája lesz, de mindegyiket hatalmi helyzetből gyakorolja majd.

Habony Árpád okfejtése világos és könnyen követhető volt: a magyar társadalom nem akar polgárosodni – ha Orbán Viktor ezt ennek ellenére tovább erőlteti, nincs jövője Magyarország élén. A magyar társadalom a Kádár-rendszer restaurációját óhajtja, és ezt el is fogja érni – vagy az MSZP, vagy a Fidesz vezérletével. A bukott miniszterelnök megértette a koronagondnok szavait, és hamarosan elbocsátotta szolgálatából a polgári kormányzás szellemi atyját, addigi spin doctorát, marketingesét és ideológiagyárosát, Wermer Andrást, hogy Habony Árpádot állítsa a helyére, akinek a hatása a következő országgyűlési választási kampány során a »rosszabbul élünk, mint négy éve« szlogenjének panaszkodásba ágyazott jóléti hergelésében ki is fejeződött – ekkor még sikertelenül, az azonban máris érezhető volt, hogy a Fidesz elkezdte átvenni az MSZP társadalomhoz fűződő viszonyát. Orbán Viktor ekkor már csak elvétve hivatkozott a választókra polgárokként, és egyre gyakrabban használta a Kádár Jánostól és Horn Gyulától eltanult »magyar emberek« megnevezést. 

Amikor Orbán Viktor az emberekkel közösen folytatott kormányzásáról beszél, valójában az ideológiátlanság politikai gyakorlata mellett tesz hitet.

Társadalmi szerződése a magyarokkal: pontosan és rendszeresen felméri, hogy mit akarnak, azt a politikájával részletekbe menően kiszolgálja, ezt az opportunizmust nemzeti radikális marketingben megforgatja, és forró zsírban kirántja a magyaroknak a legitim önkényuralom leválthatatlan rendszerét. A magyar emberek akármit megkaphatnak – de nem akárkitől: egyedül Orbán Viktortól. A szerződés hatálya alatt a magyarság végre visszarendezkedhetett abba az egypárti tekintélyuralomba, amelyben mindig is otthon érezte magát: Ferenc József, Horthy Miklós és Kádár János feudális rendszerébe.

Az Orbán-rendszer populizmusa abban fejeződik ki, hogy az elit a hatalmon és a javakon kívül semmit nem akar a társadalomtól, mert ha bármit is akarna, azzal olyan helyzetet teremtene, melyben leváltható. E szisztémában közjogilag talán a választási győzelem legitimál, a paternalista hatalomgyakorlás mindennapjaiban azonban az uralmat a közvélemény és a közhangulat szondázásának meg az így nyert adatokhoz rendelt szülői gondoskodásnak az aktusai érvényesítik. A hatalomhoz rendelt politika rendszerében az elit leválthatatlan, mert mielőtt bármilyen társadalmi igény tárgya alulról feltörő erővé válna, az állampárt máris legyártja azt önmagából, hogy sokkal nagyobb tőkeerővel és sokkal nagyobb kommunikációs felületen kínálja fel a társadalomnak, mint ahogy az organikusan alternatívává képződhetne. A fölülről lefelé védelmezett, táplált és gondozott társadalom tanult tehetetlensége a populista uralom struktúrájában hatalmi erőforrássá válik.”

Nyitókép: Facebook

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 64 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mesével kezdi, mesével végzi.
Vajon kit tud így elaltatni?
Valaki vagy polgár, vagy nyer?
Honnan ez a hamis dilemma? És főleg ki veszi be?
És akkor Trump is polgár maradt?
Taníts, Robi, taníts, és kérd meg az árát!
Annak van itt az ideje.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés