Zuzana Caputová: Szlovákia sem ismeri el azt a „területrablást”, amelyet Oroszország Ukrajnában végrehajt

2022. szeptember 30. 18:02
Ezt a szlovák államfő a Novák Katalinnal közösen tartott sajtótájékoztatóján szögezte le.

A schengeni határokon belüli mozgás korlátozása csak az utolsó megoldás lehet, a schengeni (külső) határokat hatékonyan kell védeni – jelentette ki Zuzana Caputová szlovák államfő Pozsonyban azon a sajtótájékoztatón, amelyet a hivatalos látogatásra érkezett magyar államfővel, Novák Katalinnal közösen tartottak pénteken.

A két államfő első hivatalos pozsonyi találkozóján a kétoldalú kapcsolatok, az illegális migráció, az ukrajnai háború, az Európát sújtó energetikai válság, valamint a Szlovákiában élő magyarságot érintő kérdések kerültek terítékre. Zuzana Caputová nyíltnak, őszintének és konstruktív hangulatúnak értékelte a találkozót, amelyen – mint mondta – közös és eltérő nézőpontokat is megvitattak, s ezzel összefüggésben nagyon fontosnak nevezte a kérdésekben zajló párbeszéd fenntartását.

A szlovák államfő elmondta: szó volt arról, hogy milyen formában tud a két ország együttműködni az illegális migráció kérdésével összefüggésben, különös tekintettel arra, hogy az elmúlt napokban a migrációra hivatkozva több ország is ideiglenesen visszaállította a határellenőrzést szlovákiai határán.

Teljesen egyetértünk abban, hogy a schengeni határokon belüli mozgás korlátozása csak az utolsó megoldás”

– szögezte le egy újságírói kérdésre válaszolva Zuzana Caputová. Hozzátette: ebből következik, hogy a schengeni határok rendes, hatékony védelmére van szükség, amire az olyan rendelkezésre álló európai eszközöket kell használni, mint a Frontex. A szlovák államfő az ukrajnai háborúval kapcsolatban azt mondta: a háború összefüggésében Szlovákiának és Magyarországnak közös kihívásokkal is szembe kell néznie. Hangsúlyozta: a magyar államfővel folytatott tárgyaláson egyetértettek a leginkább lényeges kérdésekben, abban, hogy Oroszország az agresszor és abban is, hogy a háború mielőbbi befejezését szeretnék.

Közös érdekünk, hogy a háború minél hamarabb véget érjen”

– fogalmazott Zuzana Caputová.

A szlovák államfő kiemelte: Szlovákia sem ismeri el azt a „területrablást” amelyet Oroszország az ukrajnai területeken megvalósított referendumokkal csinál. Rámutatott: ezzel összefüggésben pénteken a három legfőbb szlovák közjogi méltóság közös állásfoglalásban ítélte el az „ukrán területek Oroszország általi illegális annektálását.” 

Ezzel összefüggésben Caputová kulcsfontosságúnak nevezte a közös kiállást és az EU-n, illetve a NATO-n belüli egység megőrzésének fontosságáról beszélt. Elmondta: fontosnak tartja az egységes, uniós szintű kiállást az energetikai válság kérdéseiben is, amellyel kapcsolatban a szlovák álláspont az, hogy támogatják az Oroszország elleni szankciókat.

Zuzana Caputová újságírói kérdésre válaszolva a szlovák állampolgársági törvény legutóbbi – a felvidéki magyarság helyzetét e tekintetben érdemileg nem érintő – módosításáról azt mondta: a törvény legutóbbi módosítása után sem érzi megoldottnak a témát.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Összesen 111 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Érdekes módon Szlovákia azok közé tartozik, akik Koszovót sem ismerik el.

Ajándékba? Kitől?

Hülye az, aki nem tudja a kérdésre a választ.
Tehát: kitől kapták és miért ajándékba?
Második esély, nagy privilégium.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés