Alföldi Róbert: Egy kávé is nagyon sokat segít!

2022. július 7. 9:29
Július 7-ére országos támogató akciót szerveztek a színház megsegítésére számos kávéház bevonásával.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, rövidesen végleg leeresztheti a függönyt az Átrium. Mint írták,

 „jelen pillanatban úgy áll a helyzet, hogy a következő hetekben az Átrium utolsó előadásait láthatják, akik jegyet váltottak rá.

Az utolsó Az Őrült Nők Ketrecét, az utolsó Igenist, az utolsó Isteni végjátékot... és így tovább.  Nem tudjuk tovább tartani a színházat”.

Támogatónapot szerveztek a színház megsegítésére

A bejelentést követően pár nap alatt több mint 7 millió forint támogatás gyűlt össze a színháznak, július 7-én, csütörtökön pedig országszerte adománygyűjtést szerveztek az Átrium fennmaradásáért. A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat, egy kávé árával is – erről Alföldi Róbert, színész, rendező számolt be közösségi oldalán.

Mint írta, az eseményre

„mindenkit nagyon sok szeretettel várunk, mert egy kv is nagyon sokat segít.

Az az egy kv a »sok kicsi sokra megy« közül az egyik kicsi!” – húzta alá Alföldi.

A művész bejegyzéséből az is kiderült, hogy Az Egy Kávé az Átriumért! a Jedermann kezdeményezése, melyhez országosan már többtucatnyi vendéglátóhely csatlakozott, amelyeknek a listáját is közzétette.

Nyitókép: Alföldi Róbert Facebook-oldala 

Összesen 63 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Miért nem Karácsonynál kalapozol, Robi?
Arról volt szó, hogy Új Színház nem, Örkény és a többiek a Fővárosé. Karácsonyé a többi színház.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés