Köves Slomó sosem hitte el, hogy a Jobbik megváltozott

2022. július 6. 8:39
A rabbi reméli, hogy a többi párt Gyöngyösi elnökké választása után nem működik együtt a Jobbikkal.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy inkább

hallgatnak a Jobbikkal szövetséges baloldali pártok

azzal kapcsolatban, hogy a korábban a zsidók összeírására javaslatot tevő Gyöngyösi Márton lett a párt elnöke. Az eset nagy port kavart, mi is külön foglalkoztunk vele. (Gyöngyösi karrierjét pedig itt jártuk körbe.) Az EMIH vezető rabbija most a Magyar Nemzetnek nyilatkozva úgy vélekedett, most minden pártnak lehetősége van újragondolni a szövetségi politikáját.

„Sosem tartoztunk azok közé, akik elhitték, hogy a Jobbik megváltozott. A Jobbik név maga olyan folytonosságot fejez ki a párt történetének nyíltan rasszista és antiszemita megnyilvánulásokban gazdag éveivel, ami hitelteleníti a párt utóbbi időben vitt mérsékelt irányvonalát. Ezt az álláspontot támasztja alá Gyöngyösi Márton elnökké választása is.

Most minden pártnak lehetősége van újragondolni a szövetségi politikáját,

és bízunk benne, hogy ezt a magyar belpolitika legfontosabb szereplői meg is teszik, és a továbbiakban nem működnek együtt a Jobbikkal” – nyilatkozta Köves Slomó, az EMIH–Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbija a Magyar Nemzetnek azzal kapcsolatban, hogy a korábban zsidók listázására javaslatot tevő Gyöngyösi Márton lett a Jobbik elnöke a hétvégén.

Az ellenzéki pártok hallgatnak

Kérdéses, hogy a Jobbikkal a ­2022-es országgyűlési választáson egy listán induló baloldali pártok megfogadják-e a főrabbi jó szándékú tanácsát, írják, semmilyen elhatárolódást nem lehetett ugyanis látni egyik párt vezető politikusától sem. A lap írásban fordult a DK, a Párbeszéd, valamint az MSZP sajtóosztályához, hogy megtudják, miért nem tiltakoznak Gyöngyösi Márton elnöksége ellen, de lapzártánkig nem kaptak választ egyik párttól sem.

Pár éve Gyurcsány még kijelentette, hogy nácikkal nem lehet kiegyezni

Holott

Szabó Tímea, a Párbeszéd jelenlegi társelnöke egy időben még úgy nyilatkozott, Gyöngyösi nem méltó arra, hogy képviselő legyen,

írják. Emlékeztettek, hogy a DK-s Vadai Ágnes egyenesen feloszlatta volna a Jobbikot, Gyurcsány Ferenc pedig kijelentette, hogy nácikkal nem lehet kiegyezni, valamint arra is figyelmeztette elvbarátait, hogy nem szabad elfelejteni a Gyöngyösi által felvetett zsidólistázást. Aztán mégis elfelejtették, legalábbis figyelmen kívül hagyták, amikor szövetséget kötöttek az idei országgyűlési választásra, írja a Magyar Nemzet.

Emlékezetes, Gyöngyösi 2012-ben egy később tömegtüntetést kiváltó parlamenti felszólalásában azt szorgalmazta, hogy a kormány mérje fel, hogy „az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy adósai egy ilyen felméréssel Magyarországnak.”

A tömegtüntetés a nácizmus ellen elnevezésű demonstrációt a Mazsihisz, a Hit Gyülekezete és az Élet Menete Alapítvány szervezte, az eseményen az MSZP akkori elnöke, Mesterházy Attila azt mondta: politikai karanténba kell zárni a Jobbikot. Emellett úgy fogalmazott:

„A fasizmus egy vírus, a Jobbik pedig a vírusgazda.”

A tüntetés nyolcadik évfordulóján (amikor a baloldali pártok már megegyeztek a Jobbikkal, hogy együtt indulnak a 2022-es választáson) Mesterházy úgy nyilatkozott a Neokohn internetes portálnak: „A Jobbik akkor még valóban olyan politikát képviselt, hogy egy lapon se szerepelhetett egy baloldali politikus neve az övékével. Azóta látható módon rájöttek, hogy téves utat választottak. Ez a változás a közbeszédet is meghatározza. Ma már nem hangozhatnak el a parlamentben olyan mondatok, amelyeket akkor Gyöngyösi Márton elmondott.”

Gyöngyösi reakciója az ellene támadt korábbi fellépésre

Hangsúlyozták: Gyöngyösi Márton inkább csak magyarázni próbálta 2012-es mondatait, sőt a Magyar Nemzet szerint még sajnáltatta is magát, az utána következő reakciók ­miatt. „Ami Mesterházy Attila kijelenté­seit illeti, arról érdemes lenne őt magát megkérdezni. Szocialista politikusként azt tette akkor, amit a szekértáborokra tagolódott Magyarországon politikai ellenfelével tesz egy politikus, ha lehetősége adódik rá: egy Hit Gyülekezete által akkurátusan megszervezett »spontán tömegtüntetésen« kiveszi kontextusából a kijelentést, csavar rajta egyet, és felháborodik. Nem haragszom rá, mert hibáztam, a magyar közéletben pedig hibázni nem lehet, bocsánat pedig nincs.

Meggyőződésem, hogy Orbán rémuralma megtanította az ellenzéket a változás képességére,

szocialistákat, jobbikosokat egyaránt” – nyilatkozta a jobbikos politikus a Válasz Online-nak egy 2019 eleji interjúban.

Címlapfotó: Földházi Árpád 

Összesen 33 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Én sem hittem, hogy a jobbik megváltozott. Bizonyítja ezt, számtalan megszólalásuk, elszólásuk, tagjaik reakciója.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés