Oroszország mintha nem ismerné saját határait – Kajtár Gábor nemzetközi jogász a Mandinernek

2022. június 25. 12:01
„Ukrajna védelmében az is jogszerű lenne, ha egy harmadik állam orosz államterületen katonai célpontokat támadna. Nem a nemzetközi jogi tilalom miatt nem lépnek, hanem mert senki sem akar egy harmadik világháborút” – mondja Kajtár Gábor nemzetközi jogász lapunknak. Interjúnk!

Kajtár Gábor (1978), jogász, egyetemi oktató. Az ELTE állam- és jogtudományi, illetve politológia szakán diplomázott, tanult a Rotterdami Erasmus Egyetemen, a Cambridge-i Egyetemen szerzett LLM-fokozatot, majd 2014-ben PhD-fokozatot az ELTE ÁJK-n. 2008-tól a Nemzetközi Jogi Tanszék oktatója, 2020-tól habilitált docense. 2015/2016-ban egy évet a Harvard Egyetem jogi karán, majd több hónapot ismét Cambridge-ben töltött vendégkutatóként. 2010 óta ő készíti fel az ELTE csapatát a világ legnagyobb perbeszédversenyére, a Jessupra, diákjai 2019-ben világbajnokok lettek. 2022 szeptemberétől az ELTE ÁJK tudományos dékánhelyettese.

***

Oroszország megtámadott egy másik szuverén államot. Az agressziót a nemzetközi jog elítéli. Moszkva ezt belekalkulálta, meglépte így is. Milyen jogkövetkezményeket fűz egy ilyen jellegű jogsértéshez a nemzetközi jog?

Az agresszió az erőszak alkalmazásának a legsúlyosabb esete. Az ENSZ Alapokmánya tiltja az állam közötti erőszak alkalmazását, akár egy kis intenzitású erőszak alkalmazását is. Ha csak egy harci jármű átmegy egy állam területéről a másik területére, az már az Alapokmány megsértése lenne. Ez egy jus cogens norma, vagyis nincs kivétel alóla, még rendkívüli helyzetben sem. Az agresszió tehát ennek a legsúlyosabb esete. A jus cogens megsértésének jogkövetkezménye, hogy

semmilyen módon, semmilyen körülmények között sem fogadható el a jogsértéssel kialakult helyzet.

Amikor Ukrajna kijelenti, hogy nem hajlandó tárgyalni területi integritásáról, és Ukrajna területi integritását az összes többi állam elfogadja, akkor ez nemcsak egy politikai deklaráció, hanem a nemzetközi jogból eredő kötelezettség is. A nemzetközi jog minden állam számára megtiltja minden olyan helyzetnek az elismerését, amelyet fegyveres erőszak alkalmazásával hoztak létre.

Az el nem ismerésen túl van-e bármilyen konkrét, drasztikus jogkövetkezménye egy másik állam területe elfoglalásának?

Higgye el, az el nem ismerés egy nagyon drasztikus jogkövetkezmény. Ha a nemzetközi jog nem enged semmilyen politikai kompromisszumot, ha ezekről a területekről nem lehet helymegjelöléssel termékeket kivinni, helyi útleveleket nem lehet kibocsátani, vagyis az itt élő emberek nem utazhatnak, ha semmilyen nemzetközi szervezetbe nem tudnak belépni, semmilyen diplomáciai kapcsolat nem tartható fenn velük, akkor ez drasztikus következmény. Az Oroszország által mesterségesen létrehozott két állam, a Donyecki és a Luhanszi Népköztársaság ebben a formájukban életképtelenek, a nemzetközi térben nem tudnak működni.

De vannak egyéb jogkövetkezmények.

Az ENSZ Alapokmány szerint az agresszor állam ellen erőszak alkalmazható,

a nemzetközi közösségnek az agresszor ellen kellene fordulnia. A mostani azonban egy speciális helyzet: Oroszország a Biztonsági Tanácsban állandó tag, vétójoga van. Az öt BT-tag atomhatalom, ezért egy ilyen jogkövetkezmény harmadik világháborút eredményezne, ezért beleépítették a rendszerbe a vétójogot, vagyis BT-tag ellen csak akkor alkalmazható ez a mechanizmus, ha egyik BT-tagállam sem vétózza meg. A másik mechanizmus az, hogy az agressziót elszenvedő állam egyéni és kollektív önvédelemre is jogosult. Onnantól kezdve, hogy megtámadták, Ukrajna arányosan és szükséges mértékben alkalmazhat erőszakot Oroszország ellen a saját területén, de orosz területen is. A kollektív önvédelem pedig azt jelenti, hogy ha bármilyen államtól segítséget kér, az az állam jogszerűen alkalmazhat arányos és szükséges fegyveres erőszakot Oroszországgal szemben.

Kajtár Gábor nemzetközi jogász

 

Vagyis amikor az ukrán hadsereg oroszországi katonai célpontokat lövetett, akkor az nem volt jogsértő lépés?

Nem, ezek jogszerű önvédelmi cselekmények. A háborúban Ukrajna bármilyen, Oroszország területén fekvő katonai célpontot jogszerűen támadhat. A kollektív védelem elve alapján az az orosz vád sem áll meg, hogy idegen államok avatkoznak be a konfliktusba, hiszen Ukrajna uniós és NATO-tagállamoktól nyilvánosan segítséget kért. Nemcsak a fegyverszállítmányok jogszerűek tehát, hanem az is az lenne, ha bármely NATO-tagállam fegyveresen is Ukrajna segítségére sietne, és orosz államterületen Ukrajna védelmében katonai célpontokat támadna.

Nem a nemzetközi jogi tilalom miatt nem lépnek közbe, hanem azért, mert senki sem akar egy harmadik világháborút.

Oroszország a múltban több nemzetközi egyezményben – NATO–Oroszország alapokmány, budapesti memorandum – vállalta Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának tiszteletben tartását. Ezt nyíltan megszegte. A jelenlegi nemzetközi jogrendre nézve ennek mi lehet a következménye?

Már az 2014-es, de a mostani orosz támadás is a nemzetközi jogrend jelenlegi állapotának a megkérdőjelezésére, rosszabb esetben a felszámolására irányul. Oroszország azt a jogrendet kérdőjelezi most meg, amelyet 1945 után részben maga hozott létre és máig a saját államérdekeit is szolgálja. Az ukrajnai konfliktusnak is ez az igazi tétje – azon túl persze, hogy elképesztő emberi tragédia, ami Ukrajnában most történik.

Orosz érv, hogy a nemzetközi jogrendet leginkább az amerikaiak veszélyeztették: a jugoszláv, az iraki, a líbiai beavatkozások legalitása, legitimitása nem volt rendben...

Jogilag egyértelmű a válasz: 1945 óta az általános erőszaktilalom feltétlen szabály, azaz

kizárólag önvédelmi helyzetben vagy a BT felhatalmazása esetén alkalmazható fegyveres erőszak egy másik állam ellen.

Ha az orosz érvelés helyes lenne, visszajutnánk a 20. század előtti ököljog alapú nemzetközi rendhez. Azaz elvesztenénk szüleink és nagyszüleink legfontosabb történelmi tapasztalatát és vívmányát, amely az ENSZ Alapokmányának is kezdőmondata: „megmentjük a jövő nemzedékét a háború borzalmaitól, amelyek életünk folyamán kétszer zúdítottak kimondhatatlan szenvedést az emberiségre.

De közben azt is fontos látnunk, hogy politikailag is óriási felelősség terheli az Egyesült Államokat például az Irak elleni 2003-as agresszióért, amelynek soha nem lett volna szabad megtörténnie. Akkor, és az azt követő évtizedben nemzetközi jogászként ugyanolyan hajthatatlansággal kritizáltam a Bush-adminisztráció jogtalan beavatkozását, mint most a Putyin-féle agressziót.

A mariupoli Azovsztal acélipari üzem június 13-án – a várost három hónap bombázás, ostrom után foglalták el az oroszok

 

Putyin elnök szentpétervári beszédében mondta ki: semmi nem lesz már úgy, ahogy régen, egy új világrend van alakulóban, még ha a Nyugatnak ez nem is tetszik. Az amerikai dominanciájú világrend helyett több erőközpont van már.

Nem értek egyet a Kreml helyzetértékelésével, ugyanis legalább egy évtizede egy multipoláris világrendben élünk. Nem gondolom, hogy egy Amerika által a világra rákényszerített rendszer van, amelyet meg kellene kérdőjelezni. Az 1990-es években volt pár év, amelyet a szakma egy „unipoláris pillanatnak” nevez, ami jól kifejezi, hogy rövid volt.

Ez az állítás az oroszok részéről inkább egy kísérlet a vállalhatatlan legitimálására.

Multipoláris világban élünk, Amerika nem akar és nem is lenne képes sem gazdaságilag, sem katonailag egyedül domináns lenni a színtéren. Ez ugyanolyan téves orosz narratíva, mint amikor azt állították, hogy Oroszországnak félni kellett, ezért kényszerült rá egy megelőző támadásra Ukrajna ellen. Oroszország teljes biztonságban volt; ez a narratíva egy agresszor területi növekedést szolgáló lépéseinek legitimálására szolgál. A saját maga által egykor elfogadott nemzetközi jogi szabályok alapján és morálisan sem vállalható lépéseket tett az orosz vezetés.

Ha valóban új világrend van alakulóban, akkor sikerülhet egy flott átállás, kompromisszum, vagy a nagyhatalmi versengések egy bizonytalan, békétlen, veszélyes korszakot hoznak a világra?

Nem gondolom, hogy rövid időn belül egy új nemzetközi jogrendben meg tudnának állapodni a felek. A nemzetközi jog nem adott államok érdekeit tükrözi, hanem semleges akar maradni, értéksemleges kritériumokkal dolgozik. A nemzetközi jog alapvetően a status quo megőrzésére irányul, ezzel egy konzervatív, értékmegőrző jogrend, a már kialakult helyzetet védi.

Jelenleg Oroszország egy 75 éve érvényben lévő status quót akar egyoldalúan, erőszakkal megkérdőjelezni.

Egy olyan jogrendet, amely egyébként őt is védi. Senki nem akarta megkérdőjelezni Oroszország területi integritását, viszont Oroszország úgy néz ki, mintha nem ismerné saját határait, mintha nem tudná, hol kezdődik és hol végződik. Folyamatosan azt teszteli, hogy hol tud még terjeszkedni.

A Szovjetunió felbomlása után nem kellett volna rendezni, hogy hol húzódik a létrejövő Ukrajna és Oroszország határa? Hogy történelmileg orosz területek, orosz többségű, orosz nyelvű területek Oroszországhoz kerüljenek?

A nemzetközi jognak erre van egy Oroszország által is elfogadott precíz válasza: az uti possidetis elv alkalmazása, vagyis amikor felbomlik  egy államközösség, akkor a föderatív határok válnak nemzetközi határrá. Ukrajna határai is így váltak nemzetközi határrá.

Oroszországnak minden eszköze megvolt ennek rendezésére, 1991-ben Gorbacsovék úgy alakíthatták volna, ahogy akarják.

Onnantól kezdve viszont, hogy nemzetközi határrá alakultak, már csak tárgyalásos úton lehet ezeket megváltoztatni. Lett volna erre is mód: a nemzetközi jog elismeri a területcserét, a terület eladását, vagy elajándékozását – ezeket mind megtehették volna a felek. A területekért cserébe fel lehetett volna ajánlani orosz részről mondjuk 50 évre kedvezményes gázszállítást, vagy az uniós tagság elismerését, bármit. A lakosság etnikai hovatartozása azonban nem eredményezhet területi igényeket, mert különben a világ lángba borulna.

 

Mit mond a nemzetközi jog az annektálásról?

Ha erőszak alkalmazásával egy állam megszállja egy másik állam területét, az jogellenes, az semmilyen módon nem fogadható el. Ezt egyébként senkinek sem sikerült eddig véghez vinnie 1945 óta, ezekből rendszerint befagyott konfliktusok keletkeznek. Erre kiváló példa az Észak-Ciprusi Török Köztársaság: a török hadsereg elfoglalt egy ciprusi területet, és kialakított egy bábállamot. Nem csatolták Törökországhoz, mert annak még súlyosabb nemzetközi következményei lettek volna. E „köztársaság” nemzetközileg nem létezik, török útlevelekkel ugyan utaznak az ottaniak, de a két állam közötti különbség látszik: Ciprus egy virágzó uniós tagállam és turistaparadicsom, az északi rész pedig egy golyók ütötte, homokzsákokkal védett, gyakorlatilag harmadik világbeli valóság.

Oroszország ezért egy igen veszélyes és költséges játékot játszik az annektálással.

A Kreml támogatásával a Donbaszban létrejött két entitást (Donyecki Népköztársaság, Luhanszki Népköztársaság) Oroszországon kívül egyetlen más állam sem ismeri el, mégis a valóság a terepen az, hogy ezek orosz fennhatóság alá kerültek. Ahogy 2014-ben a Krím is. Visszafordíthatatlan helyzetek ezek, orosz fennhatóság alatt maradnak?

A nemzetközi közösség ezt feltehetően nem fogja elismerni.

A legvalószínűbb forgatókönyv itt is egy befagyott konfliktus kialakulása.

A jogsértésnek ára van, és ezt a jogsértő félnek meg kell fizetne. Moszkva ezt feltehetően bekalkulálta a támadás előtt; a kérdés az, hogy jól kalkulálta-e. Oroszország ugyanis évekig, évtizedekig fogja fizetni ennek a jogsértésnek az árát, és ennek elképesztő ára lesz. Rövidtávon energiaválságot és inflációt eredményezhet az EU számára, de ez már középtávon meg fog oldódni, ez felgyorsítja az energiaátmenetet, a modernizációt. Ha azonban a szankciók hosszú távon fennmaradnak, és Oroszország elszigetelődik természetes kereskedőpartnereitől, annak nagyon súlyos ára lesz Oroszországra nézve.

Mi van akkor, hogy ha Ukrajna a veszteségei miatt végül úgy dönt, hogy belemegy a Donbasz és a Krím elvesztésébe a békéért cserébe. Megteheti nemzetközi jogilag?

Nemzetközi jogilag nem teheti meg. Ukrajna lemondhat a területeiről egy kétoldalú szerződésben, de a nemzetközi jog konkrét jogkövetkezményeket fűz az érvénytelen szerződésekhez, az 1969-es bécsi szerződés a kényszer, fegyveres fenyegetés hatására aláírt szerződésekre a semmisség jogkövetkezményét írja elő. A semmis szerződéseket a bíróságoknak hivatalból kell észlelniük, és egy állam sem ismerhet el semmis egyezményt.

Érvényes szerződést csak úgy köthetnek a felek, ha előbb az orosz csapatok kivonulnak Ukrajnából,

azaz egyértelmű, hogy az ukránok semmilyen külső kényszer vagy fenyegetés alatt nem állnak.

Orosz légi csapásban megsemmisült lakóépületek a Kijev közelében fekvő Borogyankában június 9-én

 

Az orosz érv: az ukrán állam területén az orosz kisebbség ellen évek óta jogsértéseket, népirtást követtek el, ezen kisebbség védelmére avatkozott be az orosz hadsereg. Elfogadható érv?

Nem. Voltak atrocitások Ukrajnában az orosz kisebbséggel szemben, ahogy a kárpátaljai magyar kisebbséget is értek jogsértések. A nemzetközi jognak vannak eszközei arra, hogy a jogsértő állam ellen hogyan lehet fellépni ilyen jogsértések miatt. Erőszak alkalmazását az ENSZ Alapokmánya nem engedélyezi – csak az ENSZ tud ilyen esetben jogszerűen beavatkozni, más állam nem.

Oroszország egyébként egyértelműen túloz, amikor népirtást emleget az orosz kisebbséget ért jogsértések között,

ilyen nem történt. Érdekesség, hogy épp ezen orosz vád alapján perelte be Ukrajna Oroszországot a hágai Nemzetközi Bíróság előtt, ahol az ideiglenes intézkedés már meg is született: Oroszországnak haladéktalanul abba kellene hagynia katonai műveleteit.

A háború eddigi menete és az eddigi ismereteink alapján ön szerint mely események, cselekmények vetik fel a háborús bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúját, bármelyik hadviselő fél oldalán?

Nagyon nehéz ezeket a cselekményeket kívülről megítélni, ezért kellenek a nagy nemzetközi szervezetek ténymegállapító missziói a terepen. A modern technológia, a műholdfelvételek ma már szerencsére nagy segítséget nyújtanak az események rekonstruálásában, a tények feltárásában. E felvételek a szintén hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbírósághoz való eljuttatása nagyon fontos mozzanat lesz a tényfeltárásban és az igazságszolgáltatásban. Az iskolákat, színházakat, bevásárlóközpontokat, pályaudvarokat, kórházakat, lakóépületeket ért brutális és sorozatos támadások egyértelműen abba az irányba mutatnak, hogy ezek háborús bűncselekmények. A civil célpontok szándékos támadása, a civilek kivégzése, megkülönböztetés nélkül használt fegyverek bevetése (például kazettás bombák alkalmazása zsúfolt pályaudvarok ellen) háborús bűncselekmények. Az a gyanú is fennáll, hogy az orosz hadsereg azért támad szándékosan és szisztematikusan civil célpontokat a városokban, hogy megfélemlítse az ukrán lakosságot –

a nemzetközi büntetőjog ezt emberiesség elleni bűncselekménynek minősítheti.

Két brit és egy marokkói katonát a Donyecki Népköztársaság bírósági halálra ítélt háborús bűncselekmények miatt, a brit kormány szerint az ítélet a hadifoglyokról szóló genfi egyezmény nyílt megsértése.

A nemzetközi jog szerint a zsoldosok nem élveznek hadifogoly státuszt, vagyis védettséget. Mostani tudásunk szerint viszont ezek a katonák nem kaptak aránytalanul nagyobb díjazást, mint az ukrán katonák, integrálva voltak az ukrán haderőbe, vagyis nem minősülnek zsoldosnak a genfi humanitárius jog értelmében. Ebben az esetben ugyanaz a hadifogoly státusz illeti meg őket, mint az ukrán katonákat. AZ ENSZ egy hete úgy foglalt állást, hogy e személyek ilyen körülmények közötti való halálra ítélése önmagában is háborús bűncselekmény.

Oroszország sorban lép ki a nemzetközi szervezetekből. Ha ezek joghatósága már nem terjed ki Moszkvára, akkor nagyobb a mozgástér számára, kevésbe lehet számonkérhető majd a háború után?

Lehet, hogy ez az indíték. Így talán könnyebb elkerülni néhány nemzetközi eljárást. De beleilleszkedik abba a forgatókönyvbe is, hogy

Putyin új világrendet akar, és ezért a régi világrend szervezeteiből folyamatosan vonul ki. 

A Kreml véleményem szerint túlbecsüli saját erejét, és felmérhetetlenül sokat árt nemcsak Ukrajnának és az emberiségnek, hanem az orosz népnek is.

 

Nyitókép: Orosz katonák a mariupoli Azovsztal acélipari üzem területén június 13-án

fotó: Vadnai Szabolcs, MTI

Összesen 212 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Egy normálisan működő 500 milliós Európának mi félni valója lenne a 140 milliós Oroszországtól? Főleg akkor, ha kölcsönös érdekek alakítanák a kapcsolatot? Csak hát az a baj, hogy nincs önálló Európa, az USA pedig mindent elkövet, hogy ez a kapcsolat ne jöhessen létre.

"Háború esetén a nemzetközi jog kevesebbet ér, mint a papír, amire leírták."

A nemzetközi jog és a szerzödések akkor érnek valamit, és akkor működnek, ha nem élnek vissza vele, és az államok viszonya a kölcsönös bizalomra, együttműködésre, barátiságra épít . Úgy sosem fog a nemzetközi jog működni, hogy az aláírt egyezményekre hivatkozva az államok ott tesznek keresztbe egymásnak ahol csak tudnak.

Pld. pertuval megpecsételt haveromat megvédem a verőlegényktől, a haver pedig, mivelhogy közben már új barátai is vannak, kiknek érdekei azt kívánják, hogy az ajtómat rugdossa meg naponta többszor is. Hát legközelebb nem védem meg, sőt én magam fogom elnáspángolni, hiába fog hivatkozni a haverságra és a pertura.

"Oroszország mintha nem ismerné saját határait"

Sohasem ismerte. Mások viszont tudták ezt róluk:
"Az oroszok már öt évszázadon keresztül próbálják országuk végső határát meglelni, de sehogy sem sikerül.”
(A. L. Kennedy, The Quarterly Review, 1947. január)

Egyébként az orosz birodalmi terjeszkedés volt az, amiről Fridhjof Nansen, norvég sarkkutató és Nemzetek Ligája (Népszövetség) megbízott, állította közel 100 éve már: "Oroszország az 1500-as évektől kezdődően minden hét évben egy norvégiányi területet kebelezett be."

(Ezen, addig megállíthatatlan terjeszkedés érte el határainkat is 1939-ben. Egyetlen valamirevaló döntéshozó sem hagyhatta ezt figyelmen kívül.)

Azt mondja, ha csak egy harci jármű átmegy egy másik ország határán, az az ENSZ alapokmányát megsérti.
Gyalogosan a migránsok nem követnek el ilyen jogsértést? Hiszen támadják a határt védő katonákat.

A jogász érvelése alapján a szerbek holnap visszafoglalhatnák Koszovót.

Igen, egy apró különbség, hogy Kajtár tiltakozását akkor le se szarta senki, és senki semmilyen szankciót nem vezetett be a háborút indító felek ellen. Akkor most?

Tényleg? Akkor olvasd el szépen, miféle jogi keret tette lehetővé a NATO-nak azt, hogy 1999-ben bombázza Szerbiát:

https://press.armywarcollege.e..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés