Tóth és Horváth a zuglói parkolási cég, a SIS Parking Kft. nyereségéből több mint negyedmilliárd forintot zsebelhetett be, míg Molnár és Baja azért kért pénzt, hogy ne támadják meg SYS IT Services Kft. és a BKV között kötött informatikai szolgáltatásokról szóló 19 milliárd forintos szerződést. Fuzik vallomása szerint Molnár 40, Baja pedig 30 millió forint kenőpénzt kapott.
Fuzik egyébként vállalta a hazugságvizsgálatot is, a poligráf szerint a férfi igazat mondott amikor a vesztegetési ügyekről beszélt.
Az ügy érdekessége – amire kedd reggeli bevezetőjében Anonymous is utalt –, hogy Hadházy Ákos, a baloldal zuglói jelöltje nyilvánvalóan tudott a zuglói korrupciós bűncselekményekről, hiszen még mielőtt a botrány kirobbant volna, arról írt a közösségi médiában, hogy létezik egy parkolási ügy, amelyben baloldali többségű önkormányzatok érintettek. Ráadásul Hadházy volt számolt be először a Horváth Csaba jelenlegi zuglói polgármesternél történt házkutatásról is.