Antoni Rita és a genderkurzus szexuális ellenforradalma

2022. március 8. 11:49

Puzsér Róbert
Index
Antoni Rita semmire nem tartja az emberi önrendelkezést.

„Máig létező, súlyos probléma a nők – és férfiak – párkapcsolati bántalmazása, a nőket – és férfiakat – érő munkahelyi megalázások, zaklatások és igazságtalanságok végeláthatatlan sora. Évszázadokon át az a konszenzus uralkodott, hogy ezekről hallgatni kell, aztán jöttek a szocialisták és a szakszervezetek, a liberálisok és a jogvédő csoportok meg a feministák és a nőjogi mozgalmak, s a helyzet lassan változni kezdett. Kiváló női – és férfi – művészek és pszichológusok kezdték el felszámolni ezeket a tabukat, mígnem mára a nyugati társadalmak eljutottak oda, hogy bár még mindig gyakori a bántalmazás és a diszkrimináció, de legalább már lehet róluk beszélni, és az ezekhez tartozó államokban egy átlagos munkavállaló meg egy párkapcsolati bántalmazást elszenvedő nő – vagy férfi – messze több jogot és lehetőséget élvez, mint a világ bármely egyéb részén élők.

E helyzetben lépnek ki a Thomas Manntól eltanult humanizmus és az állampolgári jogok sáncai mögül a negyedik hullámos feminizmus harcos amazonjai, akik többé nem mindenféle nemű elnyomók és elnyomottak küzdelmét látják a világban, hanem férfi elnyomókét és nőI elnyomottakét.

Ez a faék egyszerűségű gondolkodás mindig is jelen volt a feminizmus történetében, csakhogy amikor a női – és férfi – mozgalmárok a jogegyenlőségért küzdöttek, még volt logika ebben a szembeállításban, hisz 1970-ben még egy kéregetésből élő svájci férfi is választójoggal rendelkezett, míg egy egyetemet végzett cégvezetőnő ugyanebben a Svájcban nem szavazhatott.

Ma azonban a nyugati társadalmakban teljes jogegyenlőség uralkodik – s még az sem egyértelmű, hogy jelenleg rosszabb nőnek születni, hisz a férfiak az élet számos területén jelentős hátrányt szenvednek. A munkahelyi balesetek, különösen a halálos kimenetelűek nagyon nagy része a férfiakat sújtja, a férfiak világszerte nagyjából öt évvel kevesebbet élnek, háborúkba is a férfiakat viszik, és lassan a nagyapáik meg a dédapáik privilegizált helyzetéért is nekik kell számot adniuk. Eközben a férfiak párkapcsolati bántalmazása a mai napig tabu – az idős férfi, akit ver az asszony, tréfa és gúny tárgya. Félreértés ne essék: eszemben sincs megnyitni a sérelemlicitet, hisz egyetlen bántalmazás is több a soknál, az pedig felmérhetetlen, hogy milyen nemű gyerekek szenvednek el több erőszakot és hátrányos megkülönböztetést az iskolákban, illetve hogy a lányoknak vagy a fiúknak könnyebb-e egyetemre jutniuk vagy munkát találniuk. Létezhetnek a testi és lelki sértésnek meg a kirekesztésnek olyan módjai, melyek által sújtva egyik vagy másik nem felülreprezentálódik, de az a társadalom, amelyik az egyik feléből bűnöst, a másik feléből meg áldozatot hazudik, ezzel nem bármiféle megoldáshoz, hanem mindig és csakis a polgárháborúhoz közelít. A nemek háborúja pedig a legnemtelenebb polgárháború – nemcsak mert alantas ingerültségre alapoz, hanem mert ember és ember szövetségének legelemibb konszenzusait számolja fel.

Eszembe nem jutna kétségbe vonni a negyedik hullámos feministák jogát a sérelmeikhez, mindössze megjegyzem, hogy ezzel a gondolkodással csak a kisebb baj az, hogy nem értelmes és nem együttérző – a nagyobb baj az, hogy minden ízében totalitárius szellemű. Elsőrangú példa ennek szemléltetésére az ismert feminista aktivista, Antoni Rita legfrissebb publicisztikája a 24 portál virtuális hasábjain – hogy a fenti állításaimat igazoljam, figyelemre méltóbb kinyilatkoztatásainak áttekintésére és értelmezésére a következőkben kísérletet teszek. A genderpapnő ezúttal a metoo-mozgalommal szemben kritikus Jakupucsek Gabriellát oktatta ki egyebek közt afelől, hogy miként is fest a cégek világa. 

»Kiélezett verseny életkor és nem alapján, miközben a munkához jutás feltétele sokszor nem a szakmai tudás, hanem a megfelelő kapcsolati háló, illetve az elvárásoknak való megfelelés – ez a szexuális ragadozók ideális közege.« Az itt leírt, minimum problémás munkakörülményekkel Antoni Ritának tényleg annyi a baja, hogy kedvez a szexuális ragadozóknak? Tényleg ez a vizsgálat egyetlen szempontja? Tényleg nem létezik olyan munkahely, ahol nők szövik a kapcsolati hálót, ahol a fiatal és jóképű férfi gyakornokkal incselkednek? Tényleg a női és a férfiszerepekről szól a céges közegben újra meg újra megnyilvánuló méltánytalanság? Nem lehet, hogy sokkal inkább a hatalomról? Csakhogy Antoni Rita egy kalapács, és a szemében minden szög férfi alakú.

»A patriarchális környezet a nőket is egymás ellen fordítja, amiből aztán megint lehet a nőket degradáló sztereotípiát gyártani: cicaharc.« A patriarchális környezet használja a degradáló sztereotípiát? Nem egy konkrét férfi? A patriarchális környezet alkalmazza a »cicaharc« kifejezést? Tehát ha egy nőnek egy cégnél konfliktusa van egy másik nővel, akkor őket biztos, hogy a patriarchális környezet fordította egymás ellen? Egy nőnek nincs is joga ahhoz, hogy egy másik nővel tényleg baja legyen? Vagy lehetősége nincs? Ez csakis a partiarchális környezet műve lehet? Ki kezeli le a nőket? Ki sztereotipizálja őket nemi alapon? 

Antoni Rita semmire nem tartja az emberi önrendelkezést, számára minden nő ágyútöltelék a patriarchálisnak bélyegzett kultúra ellen. »A patriarchátus alapvető stratégiája, hogy olyan viselkedésformákért marasztalja el a nőket, amelyeket saját maga termel ki.« Eszerint minden, ami az elmúlt évszázadokban a szociológia tudományán kívül megszületett, a patriarchátus terméke – de akkor szabadjon érdeklődnöm afelől, hogy a patriarchátus terméke-e a mosógép, a porszívó és a mosogatógép is, amelyek megkönnyítik azt a házimunkát, amit a patriarchális rend a nőkre terhel. Ezekről miért nincs szó soha? Hisz ezek az eszközök felszabadították a nőket a terheik jelentős része alól.

»A nem kívánt közeledésből való kitáncolás felelősségét Jakupcsek a beosztottra hárítja, noha – és ez az ambivalencia többször megjelenik a válaszaiban – elismeri, hogy ez nem így igazságos.« Antoni Rita szerint kinek kellene visszautasítania az alkalmatlanul vagy alkalmatlanként közeledő férfiakat? A sérelemügyi miniszter asszonynak? Vagy az illető férfinak kellene visszautasítania önmagát, ha átesett volna az erre vonatkozó képzésen? És azt vajon honnan kell tudnia, hogy a kiszemelt nő nem vonzódik hozzá? A madarak röptéből számítsa ki? Esetleg meg kéne küzdeni azzal a ténnyel, hogy a nagyvilág nem safe space – az emberi interakciókat senki nem teheti biztonságossá anélkül, hogy eltörölné magát az embert. Tudomásul kéne venni, hogy az emberi lény tökéletlen és gyarló – lehet rajta javítgatni oktatással és kultúrával, de az önmagáért való kiállást soha nem fogja tudni megúszni, és ez nem is baj, hisz az öntudat gyakorlata az érdekérvényesítés.

»Amikor a nők újonnan kerültek nagyobb számban szellemi foglalkozásokba, irodai környezetbe, a humor még egy újszerű megközelítés lehetett, azóta azonban bebizonyosodott, hogy nem elég. A biztonságos és a zaklatásmentes munkakörülményekhez való jog ráadásul nem lehet személyiségtípushoz kötött: azok a nők is megérdemlik, akik nem tudnak egy biztonságosnak hitt, és váratlanul szexuális tartalommal megtöltött helyzetben frappánsan visszavágni, azonnal egy poént megereszteni.« Nincs arra szabály, hogy hol végződik a vicc és hol kezdődik a feszengés, mert ez a pont mindenkinél máshol van – csakhogy a »nem nemet jelent« kultúrája egyenesen véget vet magának az udvarlásnak, hisz az már erőszaknak minősül: akit egyszer visszautasítottak, annak tilos újra közelednie. Ha azonban a humor nem elég a visszautasítás mellé, akkor mi a megoldás? Csak nem a férfiak megrendszabályozása? Antoni Rita tényleg olyan munkahelyekről álmodik, ahol csak nőknek van joguk a kollégáik iránt vonzalmat tanúsítani vagy a szexussal viccelődni?

»Jakupcsek szerint a #metoo miatt a férfiak ma már nem mernek elindítani egy tetszésnyilvánítást a munkahelyükön. Mindenekelőtt, nem is biztos, hogy az ilyesmit ott kellene elindítani: a munkahely alapvetően nem az ismerkedés, hanem a szakmai együttműködés terepe.« Köszönjük az eligazítást, elvtársnő!

A szociológia tanszékek sérelmet dédelgető és elégtételt forraló genderpapnőI pedig még tagadják, hogy szexuális ellenforradalmat folytatnak.

Tényleg muszáj minden nőnek elsajátítania ezt a prüdériát, különben a patriarchátus áldozatának minősül? Antoni Rita milyen falansztereket képzel el ideális munkahelyek gyanánt? Arra még nem gondolt, hogy a két nem tagjait elkülönítse? Esetleg a nőket a biztonságuk érdekében lepedővel körbetekerje, és csak egy kicsiny résen engedje őket kinézelődni? Zavarba ejtő látni, hogy a posztmodern sérelmi politika identitás-harcosnője mennyire közel áll akár a premodern iszlámhoz, akár a legbigottabb, szintén premodern keresztény fundamentalizmushoz.

»Az, hogy kiből lesz áldozat – ez nem tipológia, hanem szituáció kérdése. Nem létezik olyan, hogy áldozattípus, ez a vulgárpszichologizálás egy nagyon veszélyes iránya.« Antoni Rita megfellebbezhetetlenül mond ítéletet a pszichologizálás szakmai megalapozottságát illetően – mintegy a komplett freudizmus frappáns cáfolata gyanánt. Tényleg nem létezik olyan, hogy egy nővel agresszív volt az apja, ő meg ezért a bántalmazó férfiakhoz vonzódik, és így újra meg újra erőszakos partnerrel köti össze a sorsát? Jelzem Antoni Ritának, hogy ez nem vulgárpszichologizálás, hanem pszichoanalízis, első osztály, első lecke. Antoni Rita oly messzire megy a mindennemű emberi tudást felülíró szociológia ösvényén, hogy nyíltan letagadja az Ödipusz- és az Elektra-komplexust. Mielőtt még bárki is félreértené: az a tény, hogy egy nő az erőszakos férfipartnerét freudi alapon hívta be az életébe, az erőszakoskodót természetesen semmi alól nem menti fel, de legyen szíves a komisszár elvtársnő megengedni, hogy azért még érteni szabadjon az emberi psziché működését.

Az Antoni Rita publicisztikájában kifejeződő toxikus agresszivitás és a nők nevében osztogatott kinyilatkoztatásokhoz tartozó kiváltságtudat azt jelzi, hogy Antoni Ritának valami olyasmi a viszonya a nőkhöz, mint Orbán Viktornak a magyarokhoz: valamennyiük felhatalmazására hivatkozva tör egyre nagyobb befolyásra, de valójában nem igazán érdekli a sorsuk. A szociológia tanszékek által jóváhagyott és minden fórumon hatalmas arccal előadott »tudományosság« és »szakmaiság« egyetlen tényleges funkciója, hogy annyira elaknásítsa a férfiak és nők közti diskurzust, hogy ahhoz bárki csak a társadalmi nemekre vonatkozó diploma birtokában szólhasson hozzá. Jakupcsek Gabriella üljön be szépen az iskolapadba, vagy húzzon vissza a konyhába! Úgy lesz felszabadítva, ahogy az elvtársnők eltervezték.”

Nyitókép: YouTube

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 26 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez a hülye még egy feminizmusról szóló, egyébként meglepően okos, érvelő írásban is képes orbánozni, ráadásul végtelenül primitív módon. Itt az ideje tudományos vizsgálat alá vonniuk a pszichológusoknak az Orbán-komplexus jelenségét.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés