Soros-alapítvány volt igazgatója: a Freedom House agitprop anyagot ír

2022. február 6. 10:03
Ennek az a lényege, hogy amikor a barátaid kormányon vannak, akkor az ország jól teljesít. Ha nem a barátaid vannak hatalmon, akkor nem teljesítenek jól – fogalmazott Nosko.

Folytatta a Soros-alapítvány volt igazgatójával készült Skype-interjú feldolgozását a Magyar Nemzet. „A Magyar Nemzethez ismeretlen e-mail-címről eljuttatott terjedelmes dokumentumhalmaz újabb részleteit hozzuk nyilvánosságra. Korábbi írásainkban a Soros-alapítvány egyik volt vezetőjével, illetve egy magyar újságíróval készített Skype-interjú részletein keresztül bemutattuk, hogy Magyarországgal és Lengyelországgal szemben alaptalan, elfogult kampány zajlik, illetve hogy a tájékozatlan, az NGO-k által befolyásolt külföldi újságírók torz képet festenek hazánkról.”

Mostani cikkükben ismét a Soros-alapítvány egykori igazgatóját, Andrej Noskót idézik, aki elismeri a kettős mérce létét, vagyis

ha szocialista lenne a magyar miniszterelnök, máshogy állna hozzá a balliberális újságírók által uralt sajtó és az Európai Unió is.

„Egyszerű realitás, a médiában zömében balliberális emberek dolgoznak. Ez annak köszönhető, amit kiválogatási elfogultságnak nevezhetnék” – írta le a nemzetközi sajtó jelenlegi helyzetét Andrej Nosko, aki 2018-ig a Soros György érdekeltségében lévő Open Society Foundations egyik igazgatója volt. Nosko szerint a válasz egyértelműen igen, arra a kérdésre, miszerint van egy fajta elfogultság a médiában, „vagyis hogy különböző mértékű figyelmet szentelnek például Magyarországnak és Romániának – maguktól a pártoktól érkezik?”

Ez normális törzsi és csordaviselkedés. Egy csoportosulásból jönnek, és nem fogják bírálni a sajátjaikat”

– fogalmazott Andrej Nosko. 

A Freedom House-ról

Az exigazgató mesélt a Freedom House-ról is. „És akkor olyasmiket lehet olvasni, mint a Freedom House Nations in transit nevű demokráciaértékelő tanulmánya.

Elég irritáló volt a Szlovákiával foglalkozó fejezetük. Elemzés helyett gyakorlatilag agitpropanyagot írtak.

Ennek az a lényege, hogy amikor a barátaid kormányon vannak, akkor az ország jól teljesít. Ha nem a barátaid vannak hatalmon, akkor nem teljesítenek jól. Akkor akármit is csinálnak, nem elég jó” – fogalmazott Nosko. Az interjú készítője felvetette, hogy ezek szerint hibásak lehetnek a Freedom House jelentései. Nosko erre csupán annyit válaszolt, hogy „ha ez a fajta probléma felbukkan egy fejezetben, akkor a többiben is lehet ilyesmi”.

Kapcsolódó

Soros-alapítvány volt igazgatója: a külföldi újságírók torz képet festenek Magyarországról
Andrej Noskó, aki korábban a Soros György által finanszírozott Open Society Foundation egyik igazgatója volt, gyakorlatilag elismerte, hogy Magyarország és Lengyelország ellen igaztalan, elfogult kampány zajlik. Bővebben is érdekel...

Baloldali újságíró: A legtöbb NGO kézben tartja a külföldi újságírók irányítását, az Amnesty International is
A 24.hu, valamint az Index korábbi munkatársa rámutatott, munkájuk során alapos instrukciókat kapnak, kikkel beszélhetnek, illetve, hogy miként függnek az NGO-któl. Bővebben is érdekel...

Nyitókép: Facebook/Andrej Nosko

Összesen 44 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez a Nosko nevű ebben az írásában zsidózott?

Pedig úgy tűnt!

DDD

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés