Orbán móresre tanította Von der Leyent: megmutatta neki, mire képesek a magyarok (VIDEÓ)

„A szuvereintás jobb üzlet” – jelentette ki a Nézőpont Intézet vezetője.

A román államháztartási hiány tavaly GDP-arányosan elérte a 9,2 százalékot.

Románia 2029-re fogja kitűzni az euró bevezetésének újabb határidejét, miután az eddigi terminusokat többször kitolta – nyilatkozta Florin Georgescu, a Román Nemzeti Bank első kormányzó-helyettese szerdán. A román jegybank második embere a Mediafax hírügynökség szerint emlékeztetett, hogy eddig Románia az eurózónához való csatlakozás valamennyi lehetőségét elszalasztotta, így az euró bevezetésére vonatkozó következő jelentésben várhatóan 2029 szerepel majd legújabb határidőként. Románia 2007. január 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz. Azóta
Georgescu szerint ezt a legutóbbi határidőt sem tudja tartani Bukarest, mert jelenleg nem teljesíti a csatlakozási feltételeket.

Úgy vélte, 2015 és 2017 között lett volna lehetőség, hogy Románia kérje az európai árfolyam-mechanizmusba (ERM-II) való felvételét, akkor ugyanis teljesítette a csatlakozási feltételeket. Most azonban egyre inkább távolodik a cél – mondta. Emlékeztetett, hogy a román államháztartási hiány tavaly GDP-arányosan elérte a 9,2 százalékot, az idei infláció pedig várhatóan 7 százalék lesz. Florin Georgescu felidézte, hogy tizenegy volt szocialista ország közül öt már az eurózóna tagja, további kettő, Bulgária és Horvátország pedig tavaly lépett be az eurózóna előszobájába.
(MTI)
Fotó: MTI/EPA/Armando Babani