Minden tisztségéről lemondott Sebastian Kurz

2021. december 2. 11:53
A volt osztrák kancellár elmondta: hálás partnereinek, és örömmel szolgálta Ausztriát. A közelmúlt botrányaitól nem függetlenül, a családja miatt vonul vissza.

Csütörtök délelőtt sajtótájékoztatót tartott Bécsben Sebastian Kurz, Ausztria korábbi néppárti kancellárja. Kurz, akinek a nevéhez az Osztrák Néppárt (ÖVP) megújítása is fűződik, az utóbbi időben a különböző korrupciós botrányai miatt került a média figyelmének középpontjába. Sebastian Kurz ellen az osztrák gazdasági és korrupciós államügyészség (WKStA) nyomoz jelenleg. Kurz októberben lemondott a kancellári címről, és külügyminiszterének Alexander Schallenbergnek adta át a kormányt.

Kurz azzal kezdte sajtótájékoztatóját, hogy nagyon hálás azért a tíz évért, amit az osztrák kormány szolgálatában tölthetett államtitkárként, miniszterként és kancellárként. A volt kancellár azt mondta, mindig arra törekedett, hogy Ausztriát a jó irányba mozdítsa.

A volt kancellár azt is elmondta, hogy nagyon nagy örömmel vett részt a különböző politikai vitákban, és hogy sokat tanulhatott az elmúlt egy évtizedben. Kurz szerint nagyszerű érzés, hogy az ember segíthet az ország jobbá tételében. Korábban viszont sokszor az volt az érzése, hogy üldözik – jelentette ki Kurz.

Az egykori kormányfő arról is beszélt, hogy hiába volt szép a politikai élet, sokan – például a saját családja – is elhanyagolva érezhették magukat a sok munka miatt.

Gyermeke születése miatt Sebastian Kurz úgy döntött, hogy visszavonul a politizálástól.

Természetes, hogy ilyenkor csökken az ember lelkesedése” – mondta Kurz, aki azt sem tagadta, hogy az elmúlt hónapok eseményei is hozzájárultak ahhoz, hogy már ne legyen annyi kedve a politikához. A volt kancellár azt is elmondta, hogy számára a politika mindig a legjobb ötletek versenyéről szólt, de az utóbbi hónapokban már nem erről volt szó.

Mindig próbáltam a tőlem telhető legjobb döntéseket hozni, de természetesen hibáztam is” – jelentette ki Sebastian Kurz. „Szent sem vagyok, de bűnöző sem” – folytatta, reagálva az ellene felhozott vádakra. A volt kancellár újra megerősítette, hogy ártatlan az ellene felhozott kérdésekben, és hogy nagyon várja már azt a napot, amikor a bíróság előtt is bizonyíthatja ártatlanságát.

Az elmúlt évek élményeire reflektálva Sebastian Kurz örömmel idézte fel az Ausztrián belüli utakat, amikor személyesen is találkozhatott a választókkal. A volt kancellár szerint a politizálás nem hálátlan dolog, és hogy nagyszerű dolog a hazáért dolgozni. Kurz köszönetet mondott a minisztereinek és koalíciós partnereinek, Van der Bellen szövetségi elnöknek és a parlament elnökének. Külön kiemelte Alexander Schallenberg szerepét, aki átvette tőle a kancellári feladatokat. Kurz azt is hangsúlyozta, hogy az ÖVP eddigi sikerei nem kifejezetten az ő személyéhez, hanem csapatmunka eredményei.

A volt kancellár elmondta, hogy pénteken összehívja a párt elnökségét, hogy rendezetten tudja átadni utódjainak politikai tisztségeit. A leköszönő politikus nem válaszolt az újságírók kérdéseire arra hivatkozva, hogy szeretné felkeresni a barátnőjét és a fiát a kórházban.

(Mandiner; fotó: Joe Klamar / AFP)

Összesen 98 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A pohos bűnlajstroma sokkal hosszabb, aztán még mindig a nyakunkon a bandájával együtt.
Meg a féleszű is, akit jól elszámoltatott.

A süllyedő hajó esete.

Magatokból indulsz ki. Soha, egyetem egy fideszes sem ártott az országnak.
Az ellenzék viszont az ártást tekinti fő feladatának.

Túlságosan nem fog hiányozni.

Máig nem értem, mivel buktatták meg ezt a tehetséges fiatal politikust? Valami közvéleménykutatással, amit közpénzből fizettek? Normálisak ezek az osztrákok?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés