Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

„Engem nem az Európai Unió választott meg. Negyed évszázada nem ismernek el” – mondta a fehérorosz elnök.

Újabb részleteket közölt a BelTa fehérorosz hírügynökség abból az interjúból, amit Aljakszandr Lukasenka elnök adott múlt héten a BBC brit közmédiának – írja a Magyar Hírlap.
Az interjúban az államfőt arról is faggatták, hogyan szólította telefonbeszélgetésükkor Angela Merkel német kancellár – a kérdés annak kapcsán merült fel, hogy Nyugaton többen vitatják a tavalyi fehérorosz választások tisztaságát, így Lukasenka legitimitását is. Mint mondta, Merkel „elnök úrnak” szólította őt, ha nem hiszik el, el lehet kérni a németektől a leiratot.

Engem nem az Európai Unió választott meg. Negyed évszázada nem ismernek el. Engem a fehérorosz nép választott meg, nekem az a fontos, a népem mit gondol rólam” – közölte a riporterrel.
Lukasenka felvetette, inkább azzal kellene foglalkoznia a nyugati médiának, hogyan szólítsák meg Joe Bident, szerinte ugyanis az amerikai elnök legitimitása megkérdőjelezhető annak fényében, hogy még a mainstream média, a BBC és a CNN is beszámolt a választáson tapasztalt csalásgyanús esetekről.
Nyitókép: YouTube