Orbán Viktor: A rezsicsökkentés működik

2021. november 26. 8:00
A kormány egy héttel meghosszabbítja az oltási akcióhetet, 750 milliárd forinttal csökken a vállalkozók adója, a magyar rezsicsökkentési rendszer jó, és segíti a családokat – fogalmazott a kormányfő péntek reggel a Kossuth Rádiónak adott interjújában. Összefoglalónk!

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! c. műsorának vendége volt. A kormányfő az oltási akcióhét kapcsán kérdésre válaszolva elmondta, hogy reménykedett a sikerben. „Nehéz kiismerni a magyarokat” – tette hozzá. Mint fogalmazott: az adóbevallásnál is több hónap áll rendelkezésre, mégis a legvégén intézik a dolgokat. A kormányfő szerint

aki nem volt oltásellenes, az kihasználta a lehetőséget. Egy héttel meghosszabbítjuk az oltási akcióhetet”

– jelentette be.

A védőoltásokról, korlátozásokról

Az átoltottságról szólva a kormányfő elmondta: legtöbben a harmadik oltást veszik fel, és ez döntő jelentőségű. Mint fogalmazott: „idén lehet nagykarácsony, ha a harmadik oltást felvevők aránya megnő, nálunk 20-21 százalék vette fel eddig, míg Európában csak 6-7 százalék”

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a harmadik oltás nemcsak meghosszabbítja, hanem meg is erősíti a védelmet a koronavírussal szemben. Mint fogalmazott: életmentő a harmadik oltás. A korlátozásokról szólva elmondta,

a megoldás a harmadik oltás, a zárás csak lassítás.”

December 20-tól érkeznek a gyermekeknek való vakcinák

A kormányfő arról is beszélt, hogy egyetlen emberről sem mondanak le. Mint fogalmazott: „úgy kell hozzáállni a dologhoz, hogy mindenkit arra kell buzdítani, hogy vegye fel a harmadik oltást”. „Aki rám hallgatott korábban, annak megmentettük az életét” – tette hozzá.

Orbán Viktor elmondta azt is, hogy a világban nagyon hosszú idő után dőlt el, hogy az 5-11 évesek olthatóak. „Most azt meri mondani az egyik nagy gyógyszergyártó, hogy ajánlja a gyermekek beoltását. Kétmillió vakcinát szereztünk, és december 20-tól érkeznek a vakcinák. Ha tehetik, akkor oltassák be a gyermekeiket” – fogalmazott a miniszterelnök. 

A felkészültségről szólva közölte: az eszközeink megvannak, a lélegeztetőkészülékek rendelkezésre állnak, és egyelőre ember is van elég. Van még ki nem nyitott járványkórház – tette hozzá. Aláhúzta:

mindenki emberfeletti munkát végez. Nagyságrendekkel nagyobbak a magyar egészségügyi kapacitások, mint Nyugaton.

Ezeket a kapacitásokat a jövőben is életben kell tartani – mondta a kormányfő. 

A migrációs nyomás folyamatosan nőni fog

Orbán Viktor a migrációról szólva elmondta, hogy három irányból ér minket támadás: Olaszország felől, a lengyel-belarusz határon, és a balkáni útvonalról is. Mint fogalmazott: a nyomás a három irányból egyszerre nő. Több mint 100 ezer migránst állítottunk meg a magyar határon idén – tette hozzá. Mint fogalmazott: „ez

100 ezer bűncselekményt elkövető ember, illegális határátlépést követtek el. Nem bezárjuk, hanem a kerítés másik oldalára visszavisszük őket, de ez nem tetszik az uniónak, és ők beengednék ezt a 100 ezer embert”

– hívta fel a figyelmet a miniszterelnök. 

„Mi nem akarunk bevándorlóország lenni”

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy aki szeretne belépni Magyarországra, annak el kell mennie az adott ország nagykövetségére, és ott kell beadnia a papírokat. „A migrációra vonatkozó szabályokat békeidőre írtuk, de most nem békeidő van. Brüsszel ragaszkodik a régi szabályokhoz, és ezek most bajt hoznak a nyakunkra” – tette hozzá. Mint fogalmazott: „a baj nőni fog, mert Afganisztánt elhagyja 30-50 ezer ember naponként”

Minden hónapban egyre nagyobb nyomás lesz, és Brüsszelnek abba kell hagynia azt, hogy megbünteti azokat, akik megvédik Európa határait. 

Mindenre ad pénzt Brüsszel, ami segíti a migrációt, így Soros György szervezetei is – tette hozzá a kormányfő. Orbán Viktor közölte, hogy a legújabb német kormányprogram is célként jelöli meg a bevándorlást, és bevándorlóország akar lenni. Mi nem akarunk bevándorlóország lenni, és ez nem egyeztethető össze a német állásponttal. Valahogyan együtt kell élni az unióban ezen nézeteknek – tette hozzá. 

Az energiaválságról

Orbán Viktor a rezsiárakról szólva elmondta: 2013 óta teljesen nyilvánvaló, hogy a rezsicsökkentés működik. Míg Nyugaton meggyötri a mostani magas rezsiár a háztartásokat, addig nálunk nem ez a helyzet – hívta fel a figyelmet. A magyar rendszer jó, és segíti a családokat. A piac nem valami mennyből ránk ereszkedett szabályrendszer, hanem mi döntünk róla – húzta alá a kormányfő. Mint fogalmazott:

nem szabad bedőlni a baloldalnak; kiderült, hogy a rezsicsökkentésből nem lett baj. Amit a baloldal beszél a rezsicsökkentés kapcsán, az butaság

„A magyar kormány nem a multik oldalán. hanem az emberek mellett áll” – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Márki-Zay szerint a rezsicsökkentés népbutítás, Bige Lászlóról pedig nem tudja, hogy bűnöző-e

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje kedd esti gárdonyi fórumán a rezsicsökkentést kritizálta, Bige Lászlót viszont védelmébe vette. Bővebben is érdekel...

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy fel kell ébreszteni az emberek veszélyérzetét: a baloldal minden héten támadja a rezsicsökkentést, és ugyanezt teszi Brüsszel is. A baloldal megemelné a rezsit, és Brüsszel is extra adót akar kivetni a lakásokra és az autókra is – hívta fel a figyelmet a kormányfő.

750 milliárd forinttal csökken a vállalkozók adója

A kormányfő arról is beszélt, hogy a baloldal abban hisz, hogy adót kell emelni, míg a jobboldal szerint ha csökkennek az adók, akkor munka is van. Mint fogalmazott, most is inkább munkaerőhiány van, ez pedig azt bizonyítja, hogy

a vállalkozóknál több pénz marad, így tudnak több bért fizetni és újabb beruházásokat végrehajtani. Ha munka van, akkor minden van”

– húzta alá a miniszterelnök. Emlékeztetett: 200 ezer forintra nő a minimálbér jövőre, és magasabb lesz, mint az átlagjövedelem a baloldal idején. Ezzel párhuzamosan jelentősen csökkennek a munkát terhelő adók, összesen 750 milliárd forintot hagyunk a szektornál – tette hozzá a kormányfő.

Véget ért az interjú.

 

A nyitókép a kormányfő egy korábbi interjúja közben készült. Fotó: Facebook

Összesen 189 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"A magyar rendszer jó, és segíti a családokat."

igen!

Ha végetér az "oltási akciókéthét" :D

Durva? Szerintem aki még nem vette észre, hogy a kádár rendszer kettőben élünk, az nem lát a szemétől.

Teljesen egyetértek veled. Ebben is.

Jó neked,hogy ennyire egyszerűen látod a dolgokat.
Mondhatnám úgy is, hogy íme egy igazi egybites.

Hülyeség. A Lancet egyértelműen megírta, hogy a vizsgált nyugati oltástípusok illetve az oltatlanság nem befolyásolják a víruskibocsátást fertőzés után, ellenben az életkorral meglehetősen egyértelműen nő a fertőzőképesség.

Nem. Igaz. Amit. Szajkózol.
A Lancet egyértelműen megírta, hogy a vizsgált nyugati oltástípusok illetve az oltatlanság nem befolyásolják a víruskibocsátást fertőzés után, ellenben az életkorral meglehetősen egyértelműen nő a fertőzőképesség

Ha...
a rezsicsökkentés léket kapna,
csak nyugdíjasok - átlag nyugdíj 150 eFt - fele, egy éven belül feldobná a bakancsot, (a lakását, házát)...
A foglalkoztatottak legalább egyharmada, az annyi mint kb. 1 millió család, 3-4 millió MAGYAR EMBER.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés