Rendszerszintű sikerekre van szükség – Both Miklós a Mandinernek

2021. november 16. 16:08
November 19-étől új főigazgatója van a Hagyományok Házának. A zeneszerző-előadóművész-néprajzkutatóval beszélgettünk az intézményvezetés kihívásairól.

Szilvay Gergely interjúja a Mandiner hetilapban

A kétezres évek közepén beszélgettünk először egy interjú során. Akkor azt kérdeztem elsőként: „A Hagyományok Házából érkezett, mit csinált ott?” Most visszatért?
Már a középiskolás éveimben mélyen foglalkoztattak a 20. század első felének magyar zeneszerzői. Bartók és Kodály az említett időszakra gyakorolt, jól ismert hatását felesleges most hangsúlyozni. E két szerző munkásságának köszönhetően viszonylag gyorsan fontossá vált számomra a népzene kérdése. A népzene egyik legfontosabb terepét akkoriban a táncházak adták, azaz az intézmények mellett volt egy hálózatosodott mozgalom kocsmákkal, lakástáncházakkal és központi helyekkel. Az intézményi oldal – többek között a Hagyományok Háza – olyan helyeket jelentett, ahová a magamfajta fiatalok is bejöhettek, gyűjtéseket kérhettek ki, és találkozhattak az idősebb generáció képviselőivel. A ház információs és hálózati központ volt, ahol ötleteket kaphattál arról, hogy milyen zenéket hallgass meg, mely könyveket olvass el, végül hogy mely településeken milyen zenészeket találsz. Ráadásul ezekben az időkben hívott meg Kelemen László főigazgató egy műsorba zenélni a Hagyományok Háza szervezetéhez tartozó, nagy múltú Magyar Állami Népi Együtteshez is. 

Az eddigi igazgató, Kelemen László népzenészként volt ismert, habár zeneszerzőként is működött. Önt inkább zeneszerzőként ismerik, szóval úgymond nem „autentikus” zenész, amit már páran meg is jegyeztek kommentekben itt-ott. 
A mozgalom tele van olyan történetekkel, mint a miénk. Népzenei körökben is dolgoztunk, de számos szerzői projektben is részt vettünk. A zenei pályafutásom, majd később a kutatómunkáim is egyértelműen a folklór köré épültek. A Hagyományok Háza azonban nem csak a népzenészekről és a táncosokról szól. A táncházmozgalomként ismert magyar revival legszembetűnőbb eleme a népzene és a néptánc, de valójában sokkal szélesebb társadalmi és kulturális szegmensről beszélhetünk, hiszen a hagyományos tárgyalkotó népművészet és a népi iparművészet is – számos más társterülettel együtt – bekapcsolódott a folyamatba. A kezdeményezésem eredményeként 2013 óta Ukrajnában zajló terepmunka több elemében is hasonlóságot mutat a Hagyományok Háza szakmai felépítésével. A közel negyven főt foglalkoztató kutatás legismertebb része a népzenegyűjtés-archiválás-publikálás hármasságával leírható feldolgozási folyamat, amelynek eredménye a polyphonyproject.com címen elérhető. Másrészt most is zajlik egy programunk, amely a felgyűjtött anyag iskolákban való alkalmazását tűzte ki célul. Végül fontos tényező, hogy a terepmunka során felgyülemlett élmények, barátságok és közös tapasztalatok – a tudomány és a művészet határterületeivel érintkezve – több nagyszabású koncert műsorában jelenhettek meg.

Fotó: Ficsor Márton

Akárhogy is, a változás jelentős, mivel még sosem volt igazgatóváltás a Hagyományok Házában.
A ház vezetése már korábban elkezdte keresni a lehetséges utódot. Számomra példaértékű, hogy a főigazgató pontosan megértette egy ilyen váltás – amely akár töréseket is okozhat – komolyságát. Amikor megszületett benne a döntés a visszavonulásról, kezdeményezte, hogy az intézmény olyan embert találjon, akit támogat a ház szakmai csapata. Ebben a belső kiválasztási folyamatban vettem részt én is, és kerültem a főigazgatóságra másfél évvel ezelőtt. Az ebben az időben történő események megerősítettek abban, hogy elinduljak a pályázaton. A házon belüli előkészületek mellett a mozgalomhoz köthető civil szférával is egyeztettem, hiszen a Hagyományok Háza is egy nagyobb – más társintézményeket és a civileket is magában foglaló – kulturális ökoszisztéma része. A tárgyalások során kialakult összkép sok feladatot vetít előre, ezt nehéz, de szép, nagy távlatokat nyitó munkának látom. Ez a munka sok szempontból szolgálatnak tekinthető. Ezt azért hangsúlyozom, mert a korábbi munkáim területe bizonyos értelemben biztonságosabb és beláthatóbb közeg volt. Ezek során rendszeresen találkoztam – a művészeti és a tudományos területen egyaránt – az állami intézmények működésének korlátaival, amelyek eleve meghatározzák, hogy meddig juthat el az egyéni szaktudás vagy a kisközösségi kezdeményezés. Tehát a kulturális szolgálat alulról nézve ma jól működő kisközösségek minőségi munkáját jelenti. Fontos azonban a felülnézet is: legyen egy szélesebb kontextus, amely segíti, szervezi és adott esetben dinamizálja a területet. Ennek a dinamikus környezetnek a megtervezését érdekes alkotói csapatmunkának élem meg, és elengedhetetlennek tartom, hogy a sikerek ne elszigeteltek, hanem rendszerszintűek legyenek.

A Hagyományok Háza belső szervezetét és működését dinamikusabbá kell tennünk”

S hogyan lehet ezt megcsinálni? A Hagyományok Háza eddig is jól együttműködött a Fonó Budai Zeneházzal, a Táncház Egyesülettel és minden más szereplővel.
A munka ott kezdődik, hogy a Hagyományok Háza belső szervezetét és működését dinamikusabbá kell tennünk. Jelenleg a klasszikus vízesésstruktúrában dolgozik a ház, ami azt jelenti, hogy a szervezet legfelső szintjén hozott döntések lefolynak a szervezeti egységek hierarchikus hálózatán. Ennek a működési modellnek két típushibája van. A vízesés egy irányba halad, tehát a fent megszületett döntést követően kicsi az esély a szakfeladatok iterálására. Hiába tűnik jónak egy fentről érkező döntés, ha a mindennapi gyakorlat során kiderülnek a gyengeségei, akkor az adott struktúrában nem végezhető el megfelelő minőségben az adott szakfeladat megfelelő fejlesztése. A másik probléma, hogy egy-egy szakfeladat korábban megadott osztályhoz került teljes körű lebonyolítással. Ennek az a legnagyobb hátránya, hogy az osztály adott dolgozójának egyszerre kell a megvalósítás összes részfeladatával foglalkoznia: a szakmai tervezéssel, a gyakorlati megvalósítással, végül az adminisztrációval. Ez azt jelenti, hogy ha egy kreatív szakember megálmodik egy programot, akkor az adott tudományos témában való jártassága mellett értenie kellene például a 21. századi rendezvényszervezéshez és a roppant összetett logikájú adminisztrációhoz. Tehát egy magasan képzett szakember az idejének nagy részét nem a képzettségének megfelelő feladatokkal tölti. Ez olyan, mintha mikroszkóppal kalapálnánk. A megújult rendszerben egy adott szakfeladathoz különböző kompetenciájú embereket lehet hozzárendelni a különböző szervezeti egységektől, akik munkacsoportként, közös felelősséggel dönthetnek.

Fotó: Ficsor Márton

Szép tervek, de meg lehet mindezt valósítani?
Valójában nincs más választásunk. Hadd közelítsem meg távolabbról a kérdést. A népművészetre épülő revival mozgalmak résztvevői jól körülhatárolható csoportokat alkotnak eltérő eszközökkel, célokkal és érdekekkel. Ezek a típusok a kutatók, az előadók és a szervezők. A kutatók a tudomány módszertanának segítségével ismertették meg a városi emberekkel a jellemzően falvakban még élő népművészetet. Fontos megértenünk, hogy e szakemberek szándéka eredetileg nem az volt, hogy a városiak megtanulják a kutatásuk tárgyát. A második típus az előadó, aki a tudományos eredményeket felhasználva megtanulja és előadja a folklórelemeket, például zenészként, táncosként vagy mesemondóként. A harmadik típus pedig a szervező, aki népművészettel foglalkozó kiadókat, fesztiválokat, klubokat, szervezeteket működtet. Jól érzékelhető, hogy a három típus gyakran mást gondol a népművészetről, az így kialakuló érdekellentét természetes módon lett a rendszer része. Azonban az elmúlt évtizedekben megjelent jelentős többletforrások csak az utóbbi két típus létszámát növelték meg. A nagyobb létszámmal együtt jár a minőségi differenciálódás jelensége is, ami a tehetséggondozás mellett a felzárkóztatás szükségességére is rámutat. Ez utóbbiban kiemelt szerepe lehet a kutatásnak, amely a jövőben sokkal nagyobb támogatásra szorul. A Hagyományok Háza feladatának tekinti a tudomány hatékonyabb támogatását szakfeladatainak magasabb színvonalú ellátása érdekében. Ez azért fontos, mert az előadók és a szervezői oldal képviselői is referenciapontnak tekintik az intézményt. 

Viszont a néprajztudomány legitimálta a táncházmozgalmat. 
Így van. Ez fontos sajátosság. Számos olyan előadóművésszel és szervezővel beszéltem, aki örömtelinek gondolná tudomány leválását mozgalomról. Bizonyos szempontból érthető az álláspontjuk, hiszen a zenész a közönségnek szeretne megfelelni, egy szervezőt meg az érdekel, hogy sokan legyenek a fesztiválján. Azonban látnunk kell, hogy ha ez a leválás bekövetkezne, akkor egy új színtér megjelenéséről kellene beszélnünk, már nem a népművészetről. Hozzáteszem, hogy a szcénának akkor nő az ereje, ha az itt összegyűlt kulturális elemeket sokan használják az alkotói terekben. Ráadásul a témából merítkező sikeres kulturális innovációk magukkal hozzák a hagyományőrzők számának növekedését is, mivel nagyobb láthatóságot biztosítanak a témának. Minél mélyebb és sokrétűbb ismeretünk van egy kulturális jelenségről, annál nagyobb potenciált jelent a kreatív társadalmi hasznosításban is. Tehát mindkét típusú megközelítésre szükség van a működés egészét tekintve.

A ház vezetése már korábban elkezdte keresni a lehetséges utódot. Példaértékű, hogy a főigazgató pontosan megértette egy ilyen váltás – amely akár töréseket is okozhat – komolyságát”

A kívülállók fognak lényegi változást tapasztalni?
Nem új intézményt alapítunk. Kelemen László mostani főigazgató is a ház kötelékében marad, számítunk a tanácsaira és az eltelt két évtized alatt felhalmozódott tapasztalataira. 

Kultúrharcos időket élünk. Nem tart attól, hogy a kormány kritikusai azt fogják mondani, hogy a kormány kiszolgálója lett, mert elvállalt egy ilyen feladatot?
Ahogy már említettem, az életem alapvetően e kulturális szcéna körül mozgott eddig is. Minden sikere és nehézsége lecsapódott nálam is. Ez magyarázza a szcéna szervezése iránti elhivatottságomat is. Számomra az eredmények a legfontosabbak, amelyek reményeim szerint igazolni fogják a munkánkat.

Both Miklós
Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, kétszeres Fonogram díjas és Budai-díjas zeneszerző, előadóművész. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett kommunikáció–esztétika szakon. A Napra együttes énekes-gitárosa és dalszerzője, a Hangzó Helikon sorozat Radnóti-lemezének szerzője. Korábban játszott a Kárpát Möbius és a Barbaro zenekarban is. Saját zenei projektje volt a Folkside, amelynek eddigi egyetlen albuma a 2013-as Csillagfészek. 2014-ben fél évet töltött Kínában, ennek eredménye a Kínai utazó­lemez. Hazánk szegényebb régióit járva rendezett tehetségkutató műsort, ebből lett a Palimo Story. 2016 és 2019 között a Duna Televízió A dal című műsorának zsűritagja. Az ukrán folklór dokumentálására és publikálására szakosodott, 2014-ben alakult Polyphony projekt vezetője. 2021. november 19-étől a Hagyományok Háza főigazgatója.

*** 

A magyar, aki menti az ukrán népzenét – Szilvay Gergely írása a mandiner.hu-n

Nyitókép és fotó: Mandiner / Ficsor Márton 

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés