Vasárnapi nyílt levél

2021. november 7. 12:00

Ujhelyi István
Facebook
Jövő hét kedden Brüsszel egyik felében az Elkxrtuk első nemzetközi vetítése zajlik majd, a másikban Márki-Zay Péter fog beszélgetni és hallgatni.

„Kérem vigyázzanak, az ajtók újra nyílnak!

Az élet tényleg nagy rendező: jövő hét kedden este Brüsszelben két – magyar szempontból – kiemelt esemény lesz, egymással szinte egyazon időben. A város egyik felében az Orbán-rezsim által támogatott propaganda-thriller (»Elkxrtuk«) első nemzetközi vetítése zajlik majd a NER feltétlen kiszolgálói és kiszolgáltatottjai aktív részvételével. Nyilván lesz pogácsa, pezsgő, slimfit-zakók csillogása, NER-celebek meg közmédiafelvonulás. A város másik felében ugyanekkor egy nyitott közösségi találkozó lesz, ahol a brüsszeli magyarok egy részével, az ellenzéki szövetség független miniszterelnök-jelöltje, Magyarország leendő kormányfője: Márki-Zay Péter fog beszélgetni és hallgatni. Elmondani, hogy mit várhatnak tőle a következő kormány élén és meghallgatni, hogy mit várnak tőle az Orbán-rezsim utáni korszak egyik építészeként. 

Pontos pillanatfelvétel lesz ez az este: egyik oldalon az ember, aki mögött pártpolitikai ideológiáktól függetlenül felsorakozott az ország változást akaró többsége, vagyis a nemzet valódi együttműködési rendszere; míg a másik oldalon egy egyre csak tokosodó zárványban annak az elitnek a tagjai, akik nyereségvágyból vagy kényszerből, de még kiszolgálják ennek a rezsimnek a nemzetfeszítő, hamis valóságépítését. A brüsszeli szabadságharcosok, brüsszeli számlára vett kiskosztümökben.

Sok fontos magyar döntéshozót láttam már vendégül az Európai Unió fővárosában, sok fontos embernek szerveztem magas szintű találkozókat a különböző intézményeknél, de – be kell valljam – ilyen egyszerű dolgom még soha nem volt. Márki-Zay Péter előtt ugyanis az ajtók szinte maguktól nyíltak meg, olyanok is, amelyek korábban épp a politikai különbözőség miatt eddig zárva voltak, vagy szóba sem kerültek. Európa kíváncsi Orbán Viktor kihívójára, Európa meg akarja ismerni Magyarország következő miniszterelnökét, aki képes volt egyszemélyben maga mögé állítani a jobb- és baloldal változást akaró tömegeit. Ugyanúgy nyílnak előtte az ajtók a szociáldemokrata folyosókon, mint a liberális, a zöld, vagy épp a keresztény-konzervatív emeleteken. Ez nemcsak a szekértábor-harcba belekérgesedett magyar viszonyok között, de európai szinten is különlegességnek számít. Miközben tehát Orbán Viktor és a Fidesz az elmúlt években leginkább azt tudta csak elérni, hogy kidobták őket a legbefolyásosabb jobboldali közösségből és egymás után csukták/csapták be előttük az ajtókat, addig az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjét érdeklődéssel és nyitottsággal fogadják az uniós intézményekben. El lehet dönteni, hogy Magyarország számára mi az előnyösebb és a hasznosabb: a szövetség- vagy az ellenségkeresés. Márki-Zay Péter a szövetségkötés embere, a Fidesz levitézlett vezetője pedig az ellenségkeresésé. És, még egy utolsó mondat a kormányzat brüsszeli filmbemutatójának fonákságáról: a fideszesek még csak le sem merték fordítani a propaganda-mozi eredeti címét. »A hazugság ára« – írták ki nagybetűkkel a munkacímet az itthoni plakátokon virító ’Elkxrtuk’ helyett, illetve fellett a meghívókban. Igazán bátor.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Háromszázhuszonharmadik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.”

Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 83 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Igen. Mivel a feltételezések az alapja hibás, ezért rossz következtetéseket von le.
MZP nem jobboldali, ezzel becsapnak meg ndenkit. Már a jobbik sem jobboldali, pedig rájuk hivatkoznak jobboldali szavazókként.
Az ellenzéknek ettől darabra nem lesz több szavazója.

MZP mint Gyurcsány alterego az EU-ban...MZP Gyurcsány függvénye, dróton rángatott figurája, kirakatfigura, mert se pártja, se frakciója. MZP a "fügefalevél", mert Gyurcsány már meztelen az EU-ban is.

MZP attól, hogy odakinn közlik vele a támogatás árát, még nem fog választást nyerni. Raportra rendelték a csicskát, ennyi történt. És, ahogyan balfasz geri elkotyogta, MZP se fogja a plakátokra írni, milyen parancsot kapott odakinn.

Akik az általad felsorolt ajtók mögött MZP-t fogadják, lényegében egy követ fújnak. Az ő példájukra tekintettel cserélték le Karácsonyt MZP-re, akire ráaggatták a liberálisokkal kompatibilis konzervatív keresztény jelmezét. Ugyanezt a jelmezt viseli a Manfred Weber is. De ez csak jelmez, mert ilyen kettős gondolkodás csak szavakban létezhet.

Tulajdonképpen mit akarsz mondani? Mert a film lényege nem ez. Az Elkxrtuk, mint cím nyugaton nem fordítható le érthetően, mert ezt csak nálunk értik, ez egy szó szerinti Gyurcsány idézet.

Sok nyugatról vett filmet láthatunk, amely itthon nem a szó szerint lefordított címmel szerepel.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés