Ötvenhat teremtő erejéről

III. évfolyam 42. szám | Első karakter
2021. október 21.

Constantinovits Milán

Kíméletesen hűvös őszi szél sodor minket október 23-a felé. Az ünnep felé, amely túlzás nélkül ma is meghatározza lelki és politikai berendezkedésünket, és most is választásra kényszerít minket. Mit is értek ez alatt?

Ötvenhathoz valamiféleképp viszonyulni kell. Sarkosnak tűnhet, ám a barikádnak igenis két oldala volt. És bizony ma is cezúrát jelent közgondolkodásunkban, hogy hová állunk ama törésvonalaknál, amelyek a forradalom lőporfüstjében láthatóvá váltak. A hazaszeretet vagy a kollaboráció, az áldozatvállalás vagy a megalkuvás, a nemzeti sorsközösség vagy az önfeladás oldalára?

Ismerve a szabadságharchoz vezető események láncolatát, a kommunizmussal szemben felerősödő tettvágyat, egyértelműnek tűnik az értékválasztás. Mégis, a történelmi kontextus és a mozgatók ismeretén túl egy ünnep akkor válik élővé, ha nemzedékről nemzedékre tovább tudjuk örökíteni a lényegét. Ötvenhat lelkülete ugyanis az emberi történetekben mutatkozik meg igazán. Elmesélem példaképp a saját kötődésem, a mi családunk történetét.

Ötvenhatban a kitelepítést a gyorsan megkötött házassággal elkerülő nagyszüleim a Corvin közben éltek. Nagyapám a szabadságharc orvosaként tevékenykedett, elvállalta a klinikán a forradalmi tanács vezetését is. Nagymamám hat hónapos csecsemőjével – édesapámmal – a pincében húzódott meg, míg nagybátyám a Corvin köz torkolatában kezelte a tankelhárító löveget. Ő novemberben hősi halált halt, és amikor erről gyászjelentést készített gyászoló dédapám, kegyetlenül meghurcolták. Nagypapám orvosi karrierjét kettétörték, csak a rendszerváltozás után rehabilitálták. A mi családunknak ezért ötvenhat mindig többet jelentett a formalitásnál, identitásképző erővel bírt, meghatározta világlátásom és későbbi pályám is.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés