A Semmelweis Egyetem visszautasítja a 444.hu állításait

2021. október 19. 13:38
A Semmelweis Egyetem határozottan visszautasítja a 444.hu hírportálon kedden „A világ vezető lapjába szánták, végül egy öregedéstudományi folyóiratban jelent meg Merkelyék országos kutatása¨ című cikk bújtatott állítását, amely szerint az országos, reprezentatív H-UNCOVER vizsgálatról szóló publikáció nem annak tudományos értéke, hanem protekció alapján jelent meg a Springer lapcsoport tulajdonában álló, amerikai lapban.

„A GeroScience az amerikai öregedéstudományi tudományos társaság nyolcas impaktfaktorral rendelkező, nagy presztízsű lapja, melynek főszerkesztője magyar. Minden hazai egyetem törekvése az, hogy minél több tudományos lap főszerkesztője dolgozzon az intézményei falai között” – írta az egyetem a honlapján megjelent közleményben.    

Neves amerikai szakemberek elemezték a magyar kutatást

Az összegzés szerint a cikk rövid idő alatt, a közleményük megjelenésének időpontjában már 35 nemzetközi hivatkozást ért el, ami kimagasló értéknek számít.

Az intézmény szerint a publikáció sikerét mutatja, hogy a járványtan és a virológia három nemzetközi hírű szaktekintélye, három professzor – Martin McKee, Jorge Quarleri és S. V. Subramanian – írt szerkesztői közleményt, elemezve a H-UNCOVER vizsgálat tanulságait.

Nem teljesítette a lap az egyetem kéréseit

Kifejtették: Martin McKee Európa vezető epidemiológusa, az Európai Népegészségügyi Társaság (European Public Health Association) korábbi elnöke, a WHO alatt működő European Observatory on Health Systems and Policies kutatási igazgatója. Jorge Quarleri Argentína vezető virológus kutatója, S. V. Subramanian a Harvard Egyetem professzora, aki a nemzetközi tudományos életben a legidézettebb egy százalék közé tartozik. Közölték azt is, hogy az egyetemet október 12-én kereste meg a 444.hu szerkesztősége kérdéseivel, ezekre az intézmény két nappal később részletesen válaszolt, azzal a kéréssel, hogy változtatás nélkül közölje a válaszokat a portál.    

A kedden megjelent eredeti cikk csak részlegesen tartalmazta az egyetem válaszait,

„és bár az írást megkeresésünkre kiegészítette az újságíró, az még jelenleg is több ponton csúsztatásokat tartalmaz, részben a névtelen forrásokra hivatkozva” – hangsúlyozták.

Az egyetem ezért közzétette honlapján az ügyben leírt válaszait teljes terjedelemben.    

„Az újságírás azon gyakorlata, mely névtelen források véleményét állítja szembe nevüket vállaló szakértők által közölt, ellenőrizhető tényekkel, félrevezeti a közvéleményt és nem objektív” – fogalmaztak a közleményben.

(MTI)

Fotó: MTI/Kovács Attila

Összesen 43 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.




"tanulság az, hogy 444.hu-nak nem többé semmilyen interjút az egyetem."


Mi a tanulság?

Erre az lenne a vád, hogy: antiszemitizmus.
Erre várnak. Csak nem kapnak belőle.
Lábon lőhetik akár mindennap magukat, akkor sem.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés