Ígéret

2021. október 18. 18:33

Gál Mária
Népszava
Az EP többsége lázad. Jogosan.

„Egy konkrét esetben kimondott döntés megváltoztathatja-e az EU működését? Gondoljunk csak bele: az Európai Bizottság a világ legfurább »kormánya«. Nem a »miniszterelnök« választja meg saját »minisztereit«, hanem minden tagállam kormányától kap egy biztost. De még ha tökéletesen működne is ez a felállás, akkor sem tehetne csodát, hiszen a döntéseket az Európai Tanács hozza, azaz a kormány- és államfők, köztük a renitens tagállamok vezetői, akiknek a legtöbb kérdésben vétójoguk van.

A jogállami rendeletet is azért nem alkalmazza a Bizottság, mert tavaly decemberben szavát adta az állam- és kormányfőknek, hogy megvárja vele az EU Bíróságának a rendelet jogszerűségéről szóló ítéletét. Választása nemigen volt – a hétéves büdzsét és a helyreállítási alapot készültek megvétózni a renitensek. Az EP többsége lázad. Jogosan. Ursula van der Leyen pedig zsákolja a pofonokat minden irányból. Az egyetlen tényleges megoldásra, az alapszerződések módosítására pedig mindenki csak legyint, hogy az csak álom. 1957-ben, a Római Szerződés aláírásakor még maga az EU is tulajdonképpen csak egy álom volt. De sokan akarták és kitartóan, így megvalósult.”

Fotó: Dursun Aydemir / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 40 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Halódik ami agonizál.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés