Hiba azt gondolni, hogy a szexuális visszaélések a szexuális forradalom túlkapásainak tudhatók be

2021. szeptember 23. 15:23

Gábor György
Facebook
Remélem Veres András sokat tanult és jegyzetelt, hogy átgondolja a nem is oly rég, 2019-ben hangoztatott álláspontját.

„A Vatican News legfrissebb felületén olvasom, hogy a négynapos varsói gyermekvédő konferencián Adam Żak jezsuita, a lengyel püspöki kar gyermekvédelmi koordinátora szerint – aki hangsúlyozva, hogy az egyháznak meg kell küzdenie a szexuális visszaélések elleni küzdelmet fékező, a katolikus országok többségére jellemző egyházi hárító magatartással és az áldozathibáztatással –, hiba volt azt gondolni, hogy az egyházak részéről elkövetett szexuális visszaélések a nyugat dekadenciájának, a szexuális forradalom túlkapásainak tudhatók be.

Nem tudom, hogy ott volt-e a konferencián Veres András megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, mert ha igen, remélem sokat tanult és jegyzetelt, hogy átgondolja a nem is oly rég, 2019-ben hangoztatott álláspontját, miszerint 1. »a kiskorúak zaklatása és szexuális molesztálása legkevésbé egyházi ügy. Alapvetően világi jelenségről van szó« (a jezsuita Adam Żak által is emlegetett jellegzetes hárító magatartás), 2. »Nálunk valószínűleg kevesebb visszaélés történt, mint más országokban. Én úgy látom, a magyar ember és a magyar kultúra gyerek- és családbarát, ami akadályozza az ilyen irányú bűnelkövetést« (tribalizmus, jellegzetes nemzeti-törzsi szemlélet, amelynek az egyetemes katolicizmusban (katholikosz) való önellentmondó jelenlétét Ferenc pápa és környezete »törzsi katolicizmus«-nak (cattolicesimo tribale) nevezi.) Végül arra a kérdésre, hogy idehaza elterjedt a hallgatás és az áldozathibáztatás kultúrája, Veres püspök azt felelte, hogy 3. »Ezzel együtt a gyerekek védelme erősen benne él a magyar társadalomban« (Veres püspök vagy kozmetikázni igyekszik a helyzetet, vagy a szociológusok, a pszichológusok és a gyermekvédelemmel foglalkozó szakemberek által feltárt valóságról mit sem tud), hogy végül a magyar püspök az alábbi konzekvenciához jusson el: 4. azokban az országokban, ahol sok visszaélésre derült fény, ott nem a sajtó szerepét és a sajtószabadság helyzetét illeti elismerés, hanem amott bizonyára sokkal több ilyen eset is történhetett, minthogy »meglátásom szerint liberálisabbak nálunk« (íme az Adam Żak által említett ujjal mutogatás szándéka, amely az egyházon belüli szexuális visszaéléseket a nyugati dekadenciának, a szexuális forradalom túlkapásainak kívánja betudni.)”

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 52 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Na már Veres András püspök urat is kioktatod?
Miért nem a zsidó felekezetek szexuális botrányairól értekezel, kutakodsz?
Amit Veres András püspök úr mondott, anno. az megállta akkor is és most is a helyét.
Úgyhogy kopj le róla és kopj le a katolikus Egyházról!

Gábor György bebújik a lengyel jezsuita véleménye mögé, s onnan lövöldözi nyilait Veres püspökre és a katolikus egyházra. E közben persze azt feltételezi és sugallja, hogy a lengyel jezsuitának van igaza. Gábor György valójában a magyar gyermekvédelmi törvényt akarja piszkálni. Veres püspök álláspontja van legalább annyira jó, mint a lengyel jezsuitáé.

Szia a Föld nevű bolygon. Én itt vagyok. Mi vagy te lufi? :)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés