Elítélték a muszlimokat terrorizáló transzneműt

2021. szeptember 22. 17:43
Azt, hogy a merénylő férfi vagy női börtönbe kerül-e, még nem döntötték el.

A 2017-ben egy minnesotai mecset elleni robbantás mögött álló támadót 53 év börtönbüntetésre ítélték, alig néhány héttel azután, hogy az illető – aki biológiailag férfi – kérte a bírótól a nőként való elismerését – írja a The Daily Wire. Az 50 éves robbantót tavaly ítélték el, mert robbantást tervezett egy mecsetben a minnesotai Bloomingtonban. A merénylő volt a sofőr, míg két vádlott-társa csőbombát dobott az épületbe.

A támadásban senki sem sérült meg.

A tárgyalás során a támadó ügyvédei a milícia vezetőjének mentális problémáira, köztük a nemi diszfóriára hivatkozva remélték, hogy csökkenteni tudják a börtönbüntetés időtartamát. Az ügyészek azt akarták, hogy a támadó életfogytiglani börtönbüntetést kapjon, míg a vádlott ügyvédei 30 éves börtönbüntetés mellett érveltek, ami a minimális büntetési tétel.

„Ez a bomba – a vádlott bombája – terrorcselekmény volt, amelynek célja egy közösség szívének elpusztítása volt” – mondták az ügyészek a tárgyaláson.

A bűncselekmény egyértelmű, a börtön típusa még nem

Végül Donovan Frank, amerikai kerületi bíró az 53 éves büntetés mellett döntött, mondván, hogy „636 hónapnál kevesebb bármiféle szankció tiszteletlenség lenne a törvénnyel szemben”. Frank szerint a merénylő a támadással „meg akart ijeszteni, megfélemlíteni és terrorizálni akarta a muszlim vallású egyéneket”. A bíró azt is megjegyezte, hogy a börtönök hivatala fogja eldönteni, hogy a merénylő férfi vagy női börtönbe kerüljön-e, bár azt mondta, hajlik arra, hogy azt javasolja, hogy a merénylő női börtönbe kerüljön.

„Ahhoz képest, hogy milyen áldott volt életem első 47 éve, nem panaszkodhatom arra, hogy az utolsó három hogy sikerült… figyelembe véve áldott, szerencsés és boldog életemet, nem kérhetek a bírótól semmi mást” – mondta a merénylő az ítélethirdetés előtt tett nyilatkozatában.

A milícia vezetője hozzátette, hogy a támadásban megsérültek „Isten leggazdagabb áldását kapják Krisztus Jézusban”.

Életfogytiglani börtönbüntetést vártunk, de ma már meg tudunk elégedni ezzel

– mondta Khalid Omar, a Dar Al Farooq mecset egyik látogatója.

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: ADEK BERRY / AFP

Összesen 24 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"A tárgyalás során a támadó ügyvédei a milícia vezetőjének mentális problémáira, köztük a nemi diszfóriára hivatkozva remélték, hogy csökkenteni tudják a börtönbüntetés időtartamát."

Most akkor mégis csak mentális betegség a transzneműség, vagy sem?

Persze, hogy az. Aztán néha kigyógyulnak belőle, mint a koalíciós haverjaitok a gárdaságból.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés