Rossz hírt kapott Zelenszkij: egyetlen nap, és mindent elveszíthet az ukrán elnök

Meg lesz a következménye az ukrán elnök kijelentéseinek – mutatott rá az elemző.

Az ellenzék győzelmével nem valami új következne, hanem a 2010 előtti világba való visszafordulás – fogalmazott a miniszterhelyettes.

Orbán Balázs miniszterhelyettest nemrég Orbán Viktor politikai igazgatójának nevezték ki, így mostantól ő koordinálja a miniszterelnök tanácsadóinak a munkáját. A politikussal a Hetek készített interjút, amelyben többek között szóba került a 2022-es választás és Karácsony Gergely is.
– fogalmazott Orbán Balázs.

„Ugyanazokkal az emberekkel ugyanaz lesz a végeredmény”
A miniszterhelyettes szerint a 2010 óta tartó – mint fogalmazott, nem teljesen tökéletes, de sikert hozó – időszak és a 2010 előtti politika között választhatnak majd az állampolgárok. Elmondta azt is: látni lehet, hogy az ellenzéki összefogásban a domináns szerepet Gyurcsány Ferenc tölti be, és az a kör, amelyik 2010 előtt hatalmon volt.
– fogalmazott Orbán.
Az interjúban szóba került a kormányfő új személyes logója, Ferenc pápa nyilatkozata, Karácsony Gergely népszavazásának kérdései, de még Ben Shapiro magyar nyelven megjelent könyve is.
A teljes beszélgetés alább tekinthető meg:
Nyitókép: YouTube