Kiderült, Donald Tusk Mandiner-olvasó, kommentálta is a lapunkban megjelent egyik cikket
Lengyelország miniszterelnöke csütörtökön interjút adott az Európai Tanács brüsszeli csúcstalálkozója közben.
Meddig űzi még a kardvívást Szilágyi Áron? Hol tart az ellenzéki előválasztás folyamata? Mi a mérlege Tucker Carlson magyarországi látogatásának? Tűnődések az államalapításról, Interjú Abishur Prakash jövőkutatóval, kutatás a tehetséges kutyákról – megjelent a friss Mandiner hetilap!
„Még hosszan szeretném űzni ezt a nagyszerű sportágat, akár a 2032-es olimpiáig is” – mondja Szilágyi Áron. Háromszoros kardvívó olimpikonunkkal címlapos interjút olvashatnak Csisztu Zsuzsától belső evolúcióról, a család fontosságáról, konzervatív értékekről és a sportvilág új kihívásairól. „Örülök, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság határozottan igyekszik elhatárolódni mindenféle politikai megnyilvánulástól” – fogalmaz interjúnkban.
„Egyre többen látnak egy hagyományaira büszke kormányzási modellt hazánkban” – fogalmaz főszerkesztőnk, Szalai Zoltán az Első karakterben, amelyben ezeréves államiságunkról emlékezik meg.
Közélet
A globalizáció hatására a föld országai elvesztették szuverenitásukat, és most szeretnék visszanyerni – véli Abishur Prakash. A kanadai geopolitika-szakértővel, jövőkutatóval, aki augusztus elején az MCC Feszten tartott előadást, a klímaváltozásról, a big datáról és a magyar kormány politikájáról beszélgettünk. „Szükség van határokra, a nemzetközi és a helyi érdekek kiegyensúlyozására” – mondja interjúnkban.
Néhány héten belül elindul az ellenzéki előválasztás, az összefogás pártjai véglegesítették névsorukat. Ez alapján úgy látszik, nem szánnak túl nagy szerepet a szavazóknak a jövőre induló képviselőjelöltek, valamint a miniszterelnök-jelölt kiválasztásában. Összefoglaltuk, hogy mit tudunk eddig a folyamatokról.
Augusztus 20-a alkalmából Gali Máténak, a Rubicon Intézet tudományos főmunkatársának, az MCC kutatótanárának írását olvashatják, Balog Zoltán pedig ugyancsak István királyunkat méltatja publicisztikájában. „Hitvalló királyaink, fejedelmeink mind saját életüket, mind az ország, a nemzet útját a krisztusi mércéhez akarták igazítani” – fogalmaz írásában a református püspök.
„Elkezdődött a pedofília iránti közvetlen érzékenyítés is” – írja Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója publicisztikájában az lmbtq-lobbi egyre erőteljesebb térnyerése kapcsán.
Külhon & Külföld
Fejlesztésekkel kecsegteti a székelyeket a román nemzeti liberális pártelnök – ám közben etnikai változásokat remél. Hogy áll a valóságban Székelyföld szénája, milyen gazdasági realitásokkal kell szembenéznie a gyönyörű táj többségében magyar lakóinak? Külhon rovatunkban körbejártuk a kérdést.
Az amerikai konzervatív véleményvezér Magyarországra jött, látott – és győzött? A jobboldal méltatását és a liberális felháborodáshullámot mindenképp bezsebelte. Külföld rovatunkban körképünket olvashatják Carlson magyarországi turnéjának fogadtatásáról. „Applebaum fájlalja, hogy a »társutasok« Orbánnak muníciót adnak a külső kritikusok ellen” – olvasható összeállításunkban.
Norvégia és az Európai Unió kapcsolatát immár ötven éve a se veled, se nélküled állapot jellemzi – a norvég támogatások
körüli magyar vita pedig precedens nélküli Európában. Megnéztük, hogy mi áll a konfliktus hátterében.
„A szélsőséges iszlám még nem aratott ekkora győzelmet a modern időkben a Nyugat felett” – írja Demkó Attila, az MCC geopolitikai műhelyének vezetője véleménycikkében az Afganisztánban zajló eseményekre reagálva.
Precedens & Makronóm
A járványkezelés kapcsán tapasztalható, sokszor erőszakos nyugat-európai tiltakozások a kormányokba vetett alapvető bizalom csökkenésének lehetőségét is felvetik – a jelenséget Precedens rovatunkban jártuk körül.
„A szándékos félrevezetés és a tudatos propaganda nem a közösségi média találmánya” – írja véleménycikkében Koltay András, az NKE rektora a Nők Lapjában megjelent, Scarlett Johansson színésznővel készült „interjú” esetének margórája.
Hátrakötött kézzel harcolunk a külföldi tömegtermékek ellen – hangsúlyozza Makronóm rovatunkban Szappanos Péter, a Pápai Hús ügyvezetője. Az 1913-ban épült vágóhídra alapuló vállalkozás a 2013-as csődhelyzet után támadt fel egy hongkongi befektető segítségével, hogy újult erővel vegye fel a versenyt a külföldi cégekkel – erről is beszélt interjúnkban.
Meta, Élet és Utolsó figyelmeztetés
Böszörményi Nagy Gergely ezen a héten Edward Nicolae Luttwak olajipari elemző könyvét ajánlja, amelyben a szerző arról ír: a „stratégiai autizmus” oda vezethet, hogy a 21. századi Kína a 20. századi Németország sorsára jut.
Felvidékről érkezett Tokaj-Hegyaljára, mérnökből lett borász, ma már a patinás borvidék aktív alakítója és szervezője s kiváló borok megalkotója: A Feminens oldalán Bodó Juditot ismerhetik meg.
Tudomány kisrovatunkban a kutyák tanulási képességeiről olvashatnak.
„Aki vitatja, hogy kellenek-e a templomfelújítások, szükség van-e egyáltalán templomokra e modern és felvilágosodott világban, az képzelje el a saját faluját, városát templomok nélkül” – írja jegyzetében Máthé Zsuzsa.
Miért hallgatják máshogyan a történeteket a csíki gyerekek, mint az anyaországiak? Mit vár az SZFE új szemeszterétől? Hogyan lehet a néphagyományt ma átadni a közönségnek? Fabók Mariann színművész és bábos mesemondóval Élet rovatunkban beszélgettünk a bábműfajban rejlő határtalan lehetőségekről, a közönséggel való találkozás csodájáról és a szakmai tudás átadásnak fontosságáról.
A rovatban augusztus 20-i programajánlónkat olvashatják, Arcél kisrovatunkban pedig Nemes Nagy Ágnes költőre emlékeztünk. A rovat tárcáját Hegyi Zoltán írta.
A lapot záró Utolsó figyelmeztetés rovatban Névai Gábor ír arról, miért aktuális a mai napig Szörényi és Bródy legendás rockoperája, az István, a király.