Modern mitológiai kézikönyv

2021. augusztus 5.

Kovács István
Egy csapat szuperbátor oknyomozó újságíró megszerzett egy szupertitkos listát, majd szupertitkos laboratóriumában kiderítette, hogy a szupergonosz magyar kormány embereket hallgat le.

Gyermekkorom egyik meghatározó olvasmányélménye volt Robert Graves A görög mítoszok című összefoglaló munkája, amelynek kétkötetes példányát szinte rongyosra olvastam. Az ebben található történeteket az emberek általában egy legyintéssel a tündérmese kategóriájába sorolják, pedig a valóság ennél bonyolultabb. Maga Graves is úgy gondolta, hogy a mítoszok magja legtöbbször valóság, de mindez nem azt jelenti persze, hogy a Minótaurosz valóban félig ember, félig bika szörnyeteg volt. Az ősközösségek szintjén az egyes törzsek sokszor totem­állattal különböztették meg magukat a többiektől: oroszlán, sas vagy éppen bika. Ha pedig valaki képen akart ábrázolni egy nevezetes, történetesen a bikatotemű törzshöz tartozó embert, akkor festett egy félig ember, félig bika lényt. Ennek jelentését kezdetben mindenki értette, de idővel feledésbe merült, és szép lassan megszületett a mítosz: az emberáldozatot követelő bikafejű szörnyeteg, amelyet a hős Thészeusz éppen a szörny testvérének segítségével győz le. A szemléletes példa után, azt hiszem, egyértelmű a Pégaszosz-mítosz eredete is: egy különlegesen gyors lovat valaki úgy örökített meg, hogy szárnyakat festett rá. Ez a verzió legalábbis sokkal reálisabban hangzik, mint Perszeusz – minden értelemben csodálatos – története, amelyben a Medusza nevű gorgó legyőzésekor a szárnyas ló kiugrik a halott szörnyeteg fejétől elválasztott testéből. A mítoszok persze minden esetben sokkal érdekesebbek a valóságnál, nemhiába ihlettek meg megannyi művészt az elmúlt évszázadok során.

Bár a motiváció egészen más, a történetek pedig sokkal silányabbak, a modern mítoszok kialakulása is hasonlatos antik elődjeikéhez. Kell egy valóságmag, amiből aztán történetet lehet kreálni és addig alakítani, míg az unalmas valóság már senkit nem érdekel majd. Ez történt például 2010 végén, amikor az Országgyűlés kétharmados többséggel elfogadta az új médiatörvényt. A modern mítoszgyárosok lenyűgöző sebességgel és szervezettséggel kezdték szőni a történetet rekordösszegű bírságokról, bebörtönzött újságírókról és a sajtószabadság totális felszámolásáról. Végül maga az Európai Bizottság mondta ki, hogy a vádakból az ég egy adta világon semmi nem igaz, de addigra már mindegy volt: a mítosz sokkal érdekesebb és sokkal jobban eladható az embereknek.

Mindezt azért írtam le, mert valami félelmetes gyorsasággal épül a modern Pégaszosz-mítosz is itt, a szemünk előtt. Van ugyebár egy Pegasus nevű szoftver, amellyel mobileszközöket lehet feltörni. Ennél részletesebben azért nem mennék bele a dologba, mert vállaltan nem értek hozzá, szemben számtalan ellenzéki publicistával és politikussal, aki hirtelen szakértője lett a kiberfegyvereknek, hekkelésnek, lehallgatásnak, bírói engedélyeknek és úgy en bloc mindennek, ami kicsit is kapcsolódik a témához.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés