Deutsch Tamás szürreális videóban kérdezi a véleményemet a Cseh Katalint érintő állításokról

2021. július 29. 21:19

Hadházy Ákos
Facebook
Ha itt valóban hatalmas csalás történt, akkor nagyon remélem, hogy lemond Varga Mihály pénzügyminiszter.

„Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő szürreális videóban kérdezi a véleményemet a propaganda sajtóban napok óta zajló, Cseh Katalint érintő és őt lejárató állításokról, majd bejelenti, hogy az OLAF-hoz fognak fordulni. Az alábbi néhány dolgot üzenném neki:

1) Az említett ügyben felvettem a kapcsolatot a képviselőnővel, aki az általa korábban vezetett cég képviselőivel is összekapcsolt. Nagy megelégedésemre nem azt mondták, mint Müller Cecília, hogy a járvány miatt majd 90 nap múlva írásban válaszolnak. Ellenkezőleg: sok kérdésemre azonnal válaszoltak, vagy rövidesen válaszolni fognak, az általam kért dokumentumokat meg fogják küldeni. Ez a nyíltság üdítő változatosság ahhoz képest, ahogyan Müller Cecília vagy éppen Patyi András szokott a kérdéseimhez viszonyulni (utóbbi először egymilliót kért volna néhány szerződés adatainak elküldéséért).

2) Ha az OLAF-hoz fordulnak, azt nagyon jól teszik, az majd kivizsgálja, ha van ügy. Azt nem tették jól, hogy abban a kb. 200 másik esetben, amit megmutattam, nem fordultak oda. Nagyon érdekes, hogy ezek szerint Deutsch úr és a Fidesz szerint az elmúlt 10 évben ez az egyetlen olyan eset, amit az OLAF-nak ki kell vizsgálnia. Azt viszont nagyon remélem, ha hirtelen az OLAF-ot kompetens szervezetnek kezdik találni, akkor nyilvánosságra hozzák a lezárt OLAF jelentést az Orbán úr vejét érintő Tiborcz-ügyről, Farkas Flóri munkahídjáról, az Öveges program elcsalt milliárdjairól, vagy a sportnapok ürügyén több százmilliót elcsaló alapítványok ügyében is. Ezek nyilvánosságra hozatalát ugyanis kerek-perec megtagadták számomra.

3) Ha itt valóban hatalmas csalás történt, akkor nagyon remélem, hogy bűnbánóan lemond Varga Mihály pénzügyminiszter, akinek irányítása alatt áll az EU pénzek elköltését ellenőrző EUTAF (Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság) és Palkovics László miniszter is, aki az innovációs pénzek felhasználásának felelőse. Hiszen ebben az esetben – a mese szerint – egy álarcos idegen találta meg a nagy bűnt, nem pedig a kormány sokezer fős ellenőrző hatósága. Egy miniszternek pedig felelősséget kell vállalnia az apparátus ekkora hibáiért!

4) Abban egészen biztos vagyok, hogy Cseh Katalin eddigi munkájának komoly elismerése, hogy a Fidesz propagandagépezete pont őróla beszél egy hete. Az ő munkájának is köszönhetően egyre többen tudják az európai parlamentben, hogy Önöknél hogyan történik az EU-s pénzek elköltése!”

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 65 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Van egy új Lady MRD-je a fiúknak!
Nagyobb, drágább, de jobb.
Csak a szupergazdagok számára készül.

https://www.youtube.com/watch?..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés